1559

A Garabonciás együttes műsora a megyei könyvtárban

Képriport

November 20-án került sor a Garabonciás együttes gyermekkoncertjére a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárban.    A rendezvény előtt egy az Európai Mobilitási Héten általános iskolás gyermekek számára kiírt meseíró pályázat eredményhirdetése és díjátadója is lezajlott.

Rózsavölgyi László, az Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottság elnöke és Tóth Péter, a Keret Kulturális és Szabadidős Egyesület elnöke tájékoztatta a hallgatóságot a pályázat kiírásáról, tartalmáról, a beérkezett pályamunkákról és – persze – az eredményekről. A rövid tájékoztató után átadták a díjakat a nyerteseknek, akik széles mosollyal az arcukon fogadták a gratulációkat.

Ezután következett a tulajdonképpeni koncert: a Garabonciás együttes színvonalas műsorral lepte meg az érdeklődő és lelkes közönséget. Az együttes tagjai - Németh Diána, Kemenesi Ágoston és Boross Tamás - értenek a gyermeki nyelven, produkciójukba bevonták őket, így igazi interaktív előadás kerekedett belőle. A zenekar tagjai számos hangszeren játszanak, ezért az instrumentumok kavalkádja is jellemezte az estet, melynek során megzenésített verseket és saját szerzeményeket adtak elő - jeles poéták alkotásai öltöztek a muzsika köntösébe. Szép számú közönség csodálhatta meg ezt az igazán emlékezetes zenei csemegét. Az alábbi fotógalériát megtekintve ízelítőt kaphatnak a rendezvény hangulatából.

 Csiszár Antal
Fotók: Pozsgai Krisztina


2015.11.25