1050

A keresés

Filmkritika

Michael Hazanavicius mindig képes meglepetést okozni a mozivásznon: a kezdetekben könnyed komédiákkal és vígjátékokkal foglalkozó direktor 2011-ben konkrétan csak úgy belibbent a köztudatba. Nem is akármilyen alkotással, mint az azóta is műfaji bravúrként emlegetett A némafilmessel, amely 107 díjat (köztük a legjobb rendezésnek és a legjobb filmnek járó Oscar-díjat is) és 70 jelölést zsebelt be.

Egy ilyen letaglózó siker után az ember azt gondolná, hogy Hazanavicius a jól bejáratott vonalon tovább haladva ismét egy hasonló művel rukkol elő, de A keresés teljesen szembemegy az eddigi munkásságával, és egy kőkemény dráma benyomását kelti, moziszékbe döngölő háborús elemekkel a középpontjában. A forgatókönyv alapját Fred Zinnemann 1948-as azonos című filmje szolgáltatta, melynek középpontjában egy Auschwitz-ot túlélő kisgyerek igyekszik megtalálni az anyját egy amerikai katona segítségével. Persze ezt aktualizálni kellett ahhoz, hogy érdekes legyen, és ne csak egy újabb agyonkoptatott a „világháború szörnyű dolog” mondanivaló süljön ki belőle. Így kerülünk a nem olyan rég zajlott második csecsen háború kellős közepébe, melyben az oroszok terroristának titulálva a lakosokat, szinte mindent a földdel tettek egyenlővé. Bár az Oscar-díjas rendező legújabb alkotása déjá vu érzéseket kelt majd bennünk az ismerős elemek használatával, melyeket legalább ilyen jó minőségben már láttunk valahol a műfaj klasszikusai között, mindezek ellenére is képes csendben csodákat tenni a mozivásznon.

Mindezt egy olyan párhuzamos narratíván keresztül, ahol Hadji (Abduel Khalim Mamutsiev) kisöccsével menekülésre kényszerül, miután szüleinek a kivégzését és nővérének, Raissanak (Zukhra Duishvili) az elhurcolását a biztonságot jelentő családi otthon ablakából végignézte. A traumától megnémuló gyerek kilátástalan vándorlása során a kisbabát egy család tornácán hagyja, majd először egy menekülttáborban a Vöröskereszt kötelékében dolgozó Helennel (Annette Bening) találkozik, de az orosz katonákat meglátva megszökik. Ezt követően hozzászegődik némi elemózsia reményében az Emberi Jogok Szövetségénél tevékenykedő Carolhoz (Bérénice Bejo), aki mindenáron igyekszik megértetni EU-s feletteseivel, hogy az oroszok inváziója nem a terroristák ellen irányul, és amit tesznek, csak értelmetlen mészárlás. Ezzel párhuzamosan nyomon követjük, ahogy Raissa igyekszik megtalálni testvéreit, és megismerjük a harmadik szálat is Kolián (Maksim Emelyanov) keresztül, akit egy botlás miatt besoroznak a katonaságba.

Hazanavicius főhősei mind keresnek valamit: Raissa a családját, Carol a hitet, hogy a munkája képes lehet globális változásokat kicsikarni, Hadji pedig a helyét egy olyan világban, mely gyerekként szörnyű döntések elé állította, és akkor ott van még Kolia, aki ha nem illeszkedik be az orosz hadsereg mentalitásába, akkor a fizikai és verbális bántalmazások áldozatává válik. És bár A keresés mindezt néhol hatásvadász módon, szájbarágós mondanivaló közepette teszi, olyan jelenetekkel megspékelve, melyekről lerí, hogy csak a szívfacsarás hívta életre, mégis egyszerűen képtelenség nem a bűvkörébe kerülni. Főleg egy ennyire letaglózó kezdés után, melyben egy videokamerás katona szemszögéből nézhetjük végig, ahogy röhögve lőnek agyon egy apukát és anyukát, mondván, terroristák. És pontosan az ilyen kietlen és nyers valóságot tükröző képi sorokban rejlik a film ereje, hiába látjuk sokadszorra a katonaság berkein belüli és a csatatéren zajló szörnyűségeket, vagy a felszínes politizálást, köpni-nyelni nem tudunk majd. A direktor pedig ügyesen éri el mindezt, elképesztő mértékű érzelmi kilengéseket okoz, így az egyik percben még mosolygunk, a következőben már rettegünk, és legszívesebben elhagynánk a mozitermet. De A keresés tűpontossággal határozza meg ezeknek a hullámvasútszerű élményeknek az alját és csúcsát, így amikor már teljesen kikészülnénk, hirtelen átvált egy másik cselekményre, hogy megpihenhessünk néhány képkocka erejéig. Mindezt a minimális filmes eszközök szolgálják ki, hiszen ha már közhelyekből építkezik Hazanavicius, pontosan tudja, hogy az egyszerűségnél nincs jobb trükk ennek az eltűntetésére. A kilúgozott, halvány szürkés-barnás színek a tájakat és a romokban heverő épületeket hitelessé és valóságközelivé teszik, a minimalista zene pedig stílusosan emeli a bennük rejlő hatásfokot. Letisztult, de ugyanakkor eredményes dráma, egy végzetesen keménykezű és örökérvényű üzenettel, amely szerint napjainkban is szükség van az empátiára és a globális tudatosságra.

Összegezve A keresés egy profin kivitelezett alkotás a műfaján belül, amely a fináléval eléri azt, ami manapság nagyon kevés drámának sikerül: a moziteremből kifele jövet sem enged el, így gondolkodásra késztet. Bár néhol közhelyes, és a mondanivalója csak a felszínt kapargatja, legalább nem csúszik át hatásvadászatba, és mindezek ellenére is képes egy enyhe bírálatot megfogalmazni nemcsak az oroszokkal, de az EU-val szemben is. Hazanavicius munkájára ismét nem lehet panaszunk, melyet egy kimagaslóan teljesítő színészgárda erősít tovább. Az érzelmeink maximumra járatása tehát garantált!

Köller Kristóf
Forrás: cinestar.hu

2015.11.24