836

November 11. – A Mayflower hajó kiköt Amerikában

Ezen a napon történt

Az Egyesült Államok alapítási legendáival kapcsolatban az egyik legismertebb történet a Mayflower hajóhoz kapcsolódik, amelynek utasai 1620. november 11-én szálltak partra Cape Cod-foknál, a mai Massachusetts területén. A rajta érkező puritán telepesek 1620 szeptemberében indultak útnak az angliai Plymouthból. Magáról a hajóról nem tudni sokat, csak egy volt a kor sok kereskedelmi hajója közül.

Típusára nézve a Mayflower fluyt volt, amelyet a hollandok fejlesztettek ki, kifejezetten kereskedelmi célra, hossza rendszerint 30 méter körül alakult, tömege 180 tonna felett járt. Körülbelül 30 főnyi legénysége lehetett, és 102 utast szállított át az óceánon. A maga korában a Mayflower útja nem kavart nagy vihart, igazából csak visszatekintve nyert jelentőséget az amerikaiak számára. Jellemző, hogy nincs pontos listánk az utasokról sem – illetve több, egymásnak ellentmondó is van –, ráadásul később sok befolyásos WASP (fehér angolszász és protestáns) család igyekezett őseit utólag feltetetni a hajóra.

Már csak azért is érdekes a Mayflower iránti kiemelkedő csodálat, hiszen 1620-ban már voltak angol telepek Észak-Amerikában, hiszen 1607-ben megalapították Jamestown városát, amely körül kialakult a Virginia gyarmat. Leginkább arra vezethető ez vissza, hogy míg Virginiában az úgynevezett Virginia Company gazdasági megfontolások alapján tudatosan alakított ki településeket, addig a Mayflower gondolkodásuk miatt üldözött, magukat önálló entitásként megfogalmazó puritánjai valami mást igyekeztek létrehozni az új kontinensen. Ennek megnyilvánulása volt a hajó fedélzetén megkötött szerződés, a Mayflower Compact, amelyben az aláírók elhatározták, hogy a túlélés érdekében összefognak, és önálló politikai közösségnek tekintik magukat.

Az USA későbbi történetírói aztán ezt a sztorit találták meg, mint saját eredettörténetet, s a Mayflower egyszerű, esendő utasaiból mitikus alapítók csoportja lett. Holott ha ma találkoznánk a puritánokkal, alighanem igazi betekintést nyernénk a vallási fanatizmusba. Külön tragikus érdekessége volt a partot érésnek, hogy a telet a hajón túlélni próbáló telepesek fele nem élte meg a tavaszt a hideg miatt. A megmaradtak aztán 1621-ben megalapították új településüket, amelynek nagy segítséget nyújtottak a bennszülött törzsek, és az első betakarítást az indiánokkal közösen ünnepelték. Ez lett a Hálaadás, amelyet a mai napig megünnepelnek. A később tömegesen érkező és erőfölénybe kerülő „amerikaiak” aztán már másként viselkedtek az őslakókkal.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1620_szeptember_16_a_mayflower_utra_kel_amerika_fele/

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2015.11.11
4