1278

Október 30. – A schwechati csata

Ezen a napon történt

1848. szeptember 29-én a pákozdi csatában a magyar honvédsereg megállította a horvát inváziót, amely a törvényes magyar kormányt próbálta felszámolni. A Győrön keresztül Bécs felé hátráló Jellasics nyomában Móga János magyar hada október 6-án elérte a magyar-osztrák határt, ráadásul ezen a napon Bécs lakossága is fellázadt az elért szabadságjogokat csonkítani igyekvő osztrák kormányzat ellen.

Bár ennél jobb lehetőség aligha adódott volna, a magyar politikai- és hadvezetés úgy döntött, nem vonul az osztrák fővároshoz. Ennek oka részben közjogi (szabad-e egy idegen ország területén üldözni a bennünket megtámadó császáriakat?), részben katonai (a magyar haderő relatíve gyenge volt és nagyrészt kiképzetlen) bonyodalmak voltak. A lehetőség végül elmúlt, és nem indult határozott segélyakció a közben ostromzár alá került bécsi polgárság felmentésére.

Október végén a Parndorfnál táborozó magyar csapatokhoz érkezett Kossuth Lajos (több ezernyi, harcra teljesen alkalmatlan, általa toborzott önkéntessel), aki elszánta magát a támadásra. Úgy okoskodott, hogy egy esetleges siker több hasznot hajthat, mint amennyi kárt okozhat egy vereség. Hatalmas személyes varázsát és politikai befolyását felhasználva végül a hadvezetést is meggyőzte erről. Érdekes, hogy éppen Görgei Artúr volt az egyik fő támogatója a haditanácsban, de ekkor kettejük között még remek volt a kapcsolat.

Október 28-án a nagyjából 30 ezer fős, 90 ágyúval rendelkező magyar haderő átkelt a Lajta határfolyón, majd nagyon lassú ütemben Bécs felé vonult. Kossuthék igyekezték elérni, hogy fellépésük jogilag is eladható legyen, ezért szerették volna, ha a magyarok bevonulását a bécsi felkelők kérik hivatalosan. Ez végül nem valósult meg, sőt a csata során a bécsiek nem vállalkoztak komoly támadásra, így Windischgrätz herceg a császári/osztrák főerők (80 ezer fő, 210 ágyú) nagy részét a magyarok ellen fordíthatta.

A dandárokra tagozódó magyar sereg támadása október 30-án kezdetben jól haladt. A Schwechat-patak vonalában zajló küzdelem elején, a jobbszárnyon parancsnokló Guyon Richard rohammal bevette Mannswörth falut, míg a Görgei vezette elővéd középen elfoglalta a Schwechat községre néző magaslatokat. Ugyanakkor a magyar balszárny visszamaradt, így Móga parancsot küldött Görgeinek, hogy azt be kell várnia, állítsa le az előrenyomulását. Ez az egyébként nem feltétlenül helytelen parancs (mely ellen Görgei tiltakozott, ismerve csapatai lélektanát) végül mégis eldöntötte a csatát, mivel a túlerőben lévő osztrák tüzérség elkezdte „belőni” a puskaport még nem szagolt újoncokat. A nemzetőrök a közéjük hulló golyók hatására teljesen összeomlottak, a rend felbomlott, és a futásban látták menekülésük egyetlen reményét. Mind Görgei, mind a csatatérre érkező Kossuth megpróbálta őket feltartóztatni, de utóbbit is elsodorta a tömeg. A szónoklatok a parlamentben hatásosabbnak bizonyultak, mint az ágyútűzben. Görgei korábbi helyzetmegítélése, amely szerint „annyi esély van nemzetőrökkel az ágyúk ellen, mint amennyi esély arra van, hogy elsül kezükben a kaszanyél”, sajnos helytállónak bizonyult.

A magyar sereg veresége biztossá vált, ugyanakkor némely csapatok (elsősorban a „régi” császári-királyi és az új honvéd zászlóaljak) jól helytálltak, bizonyítva, ha lesz kellő idő a szervezésre, akkor a magyar haderővel az osztrák ármádiának sem lesz könnyű dolga. Windischgrätz hamarosan felszámolta a bécsi ellenállást, és Magyarországnak immár saját határain belül kellett újra összemérnie erejét a császári túlerővel.

(A képen Jelassics látható katonái között a schwechati csata előtt – Joseph Kriehuber és Johann Höfelich litográfiája.)

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Hermann Róbert: Az 1848-1849-es szabadságharc nagy csatái. Bp.: Zrínyi, 2004; Görgei Artúr: Életem és működésem. Bp.: Európa, 1988.

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2015.10.30
10