Elfogadás és megbocsátás

Premier a soproni tantermi színházban

Bemutatta a Soproni Petőfi Színház a Vlagyimir Zseleznyikov Bocsáss meg, Madárijesztő! című regénye nyomán készült tantermi színházi játékot. Az előadásokat a leghűségesebb városban a Széchenyi Gimnáziumban és a Deák Téri Általános Iskolában láthatták eddig. A rendező-foglalkozásvezető Németh Ervin dramaturg, drámatanár.

A soproni teátrum az országban az elsők között indította el színházi nevelési programját. Ennek vezetője, Németh Ervin elmondta, az elmúlt esztendőkben különböző tantermi színházi darabokkal (Dúvadnevelde, Semmi, Luke és Jon) 25 oktatási intézményben jártak Sopronban és környékén, s 120 előadást tartottak, amelyeket színháziszöveg-értési beszélgetések és drámamunkával egybekötött foglalkozások kísértek. Fő céljuk továbbra is az, hogy a felnövekvő generáció közel kerüljön a színház világához. Megismerjék az előadásokhoz kapcsolódó színházi nyelv- és jelrendszereket, keressék a színházi előadásokon keresztül átélhető élményeket, és a jövőben tudatosan gondolkodjanak önmagukról, helyükről a világban.

Németh Ervin hozzáfűzte: korábbi előadásaikhoz képest is erőteljesebb intenzitással, igen érzékenyen reagálva fogadták a gyerekek az előadást. Ebben egyrészt közrejátszott, hogy – a korábbi izgalmas tantermi színházas tapasztalataiknak köszönhetően – kellő várakozással tekintettek a bemutató elé az osztályok, másrészt az is, hogy minden eddiginél közelebb ment hozzájuk a játék térben és témában egyaránt. Nemcsak az előadás helyszíne volt az iskola, az osztályterem, hanem magának a történetnek is ez volt a közege.

„Az osztályok igen elevenen és gondolatgazdagon vettek részt a közös játékban és a színházi szöveg értését segítő közös gondolkodásban. Az egyik osztályban megtapasztalhattuk, hogyan válik – jó értelemben – az osztály belső viszonyait közvetlenül átalakító, az előítéleteket ledöntő erővé a színházi élmény. Miként nyitja meg az addig bűnbakként kezelt, a kiközösítés állapotába jutó gyermek számára az elfogadás lehetőségét az előadásba való intenzív belemerítkezés. S hogyan teszi értékké a pontos és érzékeny gondolkodásmód az osztály szemében azt a társukat, akit korábban erről az oldaláról nem ismertek. A színházi élmény ugyanis fölszabadította a diákban a belső gátakat, mert a történetben magára ismert, s nem félt önmagával szembenézni” – hangsúlyozta a drámatanár, aki szerint az előadás témája ezúttal is húsbavágó: megfelelés a hamis közösségi elvárásoknak vagy elhatárolódás azoktól. A bűn-bűnhődés és megbocsátás sajátos viszonya mellett fölveti az önmagunkkal és tetteinkkel való szembenézés felelősségét, s azt a kérdést, hogy meddig bocsáthatunk meg az ellenünk vétkezőnek. Vannak-e, s ha igen, hol találhatók a bocsánatkérés és elfogadás határai.

 

Az előadás november közepén látható újból soproni és város környéki iskolákban.

Szereplők:
Nagyapa – Horváth László                  
Lenka – Soós Linda
Gyimka – Csonka Mátyás                                                  
Cukorfalat – Kiss Klaudia  
Válka – Benczur Adrián
Kócos – Acsádi Bálint              
Szeplős – Kónya Krisztián / Hargitai Benke
Popik – Rimmel Botond / Töreki Milán
Tanár – Németh Ervin    

Rendező-foglalkozásvezető: Németh Ervin

Varga Róbert
Fotók: Torma Sándor
Soproni Petőfi Színház

2015.10.23