Októberi bemutatók az Operaházban és az Erkelben

MTI

A Magyar Állami Operaházban október 25-én a Werther című opera premierje, az Erkel Színházban 24-én a Sába királynője kőszínházi bemutatója, valamint a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásában 27-én és 28-án a Benyovszky című táncjáték várja a közönséget.

Anger Ferenc művészeti igazgató az októberi 15-i, budapesti sajtótájékoztatón elmondta, hogy idén van Goldmark Károly halálának 100. évfordulója, amely alkalmat ad a Sába királynője című operájának a bemutatására. Mellé párként választották Jules Massenet immár 30 éve nem játszott Werther című művét, amely szintén intellektuális dráma – fogalmazott. Hozzátette: a Werther színpadra állítása mellett szól az is, hogy az Operaház erőteljesen nyitni szeretne a régóta elhanyagolt francia repertoár irányába.

Jules Massenet operáját Michel Plasson vezényletével, Szikora János rendezésében láthatja a közönség. A címszerepet Arturo Chacón-Cruz és Nyári Zoltán énekli, a díszletet Horesnyi Balázs, a jelmezeket Kovács Yvette Alida tervezte. Káel Csaba rendezésében kerül színre a Sába királynője, amelyet a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon nyáron már láthatott a közönség. A címszerepben Gál Erika és Németh Judit, a főbb szerepekben Sümegi Eszter és Bakonyi Anikó, Szemerédy Károly és Kelemen Zoltán, valamint Palerdi András és Fried Péter lép színpadra. A szerelmes Asszád szerepében László Boldizsár és Nutthaporn Thammathi thai születésű, németországi tenor látható. A díszletet Szendrényi Éva, a jelmezeket Németh Anikó tervezte. Vezényel Kovács János és Szennai Kálmán.

Fergeteges Erkel-estek, avagy néptáncprogramok a legnagyobb magyar színházban címmel új sorozatot indít a Magyar Állami Operaház, együttműködve az ország legnagyobb néptáncegyütteseivel. Fellép a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Magyar Állami Népi Együttes és a Duna Táncegyüttes. A sorozat első darabjaként a Nemzeti Táncegyüttes Benyovszky Móric kalandos életéről szóló produkcióját láthatja a közönség október végén Zsuráfszky Zoltán koreográfiájával és rendezésében. A darab érdekessége, hogy az idősebb, emlékeit felidéző Benyovszky szerepében Oberfrank Pál Jászai Mari-díjas színművészt, míg a fiatal Benyovszky szerepében Zámbó István Príma Primissima díjas táncművészt láthatják az érdeklődők. A táncjáték forgatókönyvét Vincze Zsuzsa írta, a zeneszerző Szarka Tamás.

A csütörtöki eseményen az operabolt falában időkapszulát helyezett el Ókovács Szilveszter főigazgató és Virág Péter műszaki igazgató, majd a résztvevők megtekinthették az Opera Shopot, amely a Dalszínház utcai bejárat felől vagy a főbejáraton át közelíthető meg, valamint a Hajós utcai jegycsarnokban kialakított kávéházat. A kávéház és az Operaház, valamint az Erkel Színház büféinek és VIP helyiségeinek üzemeltetésére, gasztronómiai kínálatának kialakítására 2015. május 5-én írt ki pályázatot az intézmény. A beérkezett öt érvényes ajánlat közül a Belvárosi Gasztronómia Kft. nyerte meg a tendert, így az Opera a Zsidai Gasztronómiai Csoporttal – az idén 33 éves családi céggel – kötött szerződést.

Forrás: MTI

2015.10.22