Irodalmi panteon a Batthyány téren

Szoboravató ünnepség

Október 15-én csütörtökön, 11 órakor Fekete Istvánnak és Móra Ferencnek, az ifjúsági irodalom két kimagasló alakjának avattak szobrot Győrben a Batthyány téren. A két nagyszerű írót Rieger Tibor szobrászművész formálta meg, elmondása szerint alkotásaiban a lényeg megjelenítésére törekedett.

A szoboravató ünnepségen elsőként dr. Somogyi Tivadar Győr Megyei Jogú Város alpolgármestere köszöntötte a jelenlévőket, többek között Móra Ferenc dédunokáját, Vészits Andreát, valamint a Móra Ferenc Általános és Szakközépiskola és a Fekete István Általános Iskola tanulóit és pedagógusait. Beszédében elmondta, hogy már két évvel ezelőtt, Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulóján megszületett az ötlet, hogy további szobrokkal lehetne gazdagítani a Batthyány teret, hogy az erre járók, és legfőképpen a környékbeli iskolák tanulói ebben a formában is találkozhassanak a magyar irodalom kiváló képviselőivel.

A szobrok leleplezése után Rieger Tibor szobrászművész mondott beszédet. Alkotóként azt a szándékot emelte ki, hogy a lényeget, a két író által képviselt szellemiséget szerette volna műveivel kifejezni, ezért dolgozott tömör, erőteljes, nagyvonalú formákkal. Az a derű és humánum, mely mind Móra Ferenc, mind Fekete István jellemében és munkásságában jelen volt, olyan értékek, melyek ma is képesek fényt hozni a lelkünkbe, visszaszorítva a sötétséget.

Ezt a fényt idézték meg a borongós délelőttön műsoraikkal a Móra Ferenc- és a Fekete István Iskola diákjai, többek között a Zengő ABC, a Kincskereső kisködmön és a Téli berek soraival megajándékozva az alkalomra összegyűlt érdeklődőket.

Szabados Éva
Fotók: Vas Balázs

2015.10.16