825

Október 13. – A kenyérmezei csata

Ezen a napon történt

A XV. század Magyarországon végig az Oszmán fenyegetés jegyében telt, és hol kisebb, hol nagyobb intenzitással, de folyamatosak voltak a katonai összecsapások. 1479 őszén egy jelentős erejű támadás érte Erdélyt, melynek célja volt a zsákmányszerzés mellett a havasalföldi magyar befolyás felszámolása is.

Ehhez igen jelentős számú török sereg gyűlt össze Ali és Isza bég vezetésével, amely a határmenti várak csapatain kívül zömmel portyázásban jártas akindzsikből állt. Bonfini szerint seregük a 60 ezer főt is elérte, de a modern becslések inkább 15 ezer főre teszik. A török csapatokat erősítette a hozzá csatlakozó havasalföldi sereg, melyet maga a havasalföldi vajda, IV. Basarab (Tepelus, azaz „karóbahúzócska”) irányított.

Az erdélyi szászok már 1479 áprilisában úgy értesültek, hogy komoly török támadás fenyegeti a térséget, így nem meglepő, hogy Mátyás király idejében hatékony ellenintézkedéseket tett. Új vezéreket nevezett ki a fenyegetett térségbe, Báthori István lett májusban az erdélyi vajda, majd létrehozta az úgynevezett „Alsó Részek Főkapitányság”-ot, melynek élére Kinizsi Pált (a képen) tette. E két férfiú dolga volt a török beütés elhárítása, és jó választásnak bizonyultak.

Kinizsi veterán zsoldosokból álló csapatai Temesvár körül gyülekeztek már július óta, míg az erdélyi vajda saját tartományában várta az érkezőket. Mivel nem lehetett pontosan tudni, a török milyen irányból érkezik, és mely területre tör, nem lehetett a magyar seregeket egyesíteni, amíg ez ki nem derül. Kulcskérdés volt, hogy a magyarok külön-külön lényegesen gyengébb két serege tud-e egyesülni, mielőtt a török csatára nem kényszeríti azokat.

Báthori erdélyi vajda serege igencsak heterogén volt, amely Erdély etnikai összetételéből is adódott. Bonfini szerint serege székelyekből (könnyűlovasság), magyarokból (nehéz- és könnyűlovasság), oláhokból (nehéz- és könnyűlovasság, könnyűgyalogság) és szászokból (nehézgyalogság) állt. Ez a sereg minden bizonnyal nagyobb lehetett, mint a Kinizsi Pál által gyűjtött végvári csapatok létszáma, ugyanakkor kevésbé tapasztalt. Utóbbi seregét végvári magyar lovasok, zsoldos gyalogosok és szerb könnyűlovasok alkották.

A török valamikor október 9. körül ért Erdélybe, lassan nyomult Szászsebes irányába, portyázókkal pusztítva Erdélyt egészen Gyulafehérvárig. Báthori serege azonban már a nyomában volt. Úgy tűnik, a magyar vezér tudatosan várt, míg a török had a zsákmánytól nehézkessé lesz, valamint be kellett várnia azt is, hogy Kinizsi erői a közelbe érjenek. Október 13-án aztán a már hazafelé tartó török fél úgy döntött, bevárja Báthorit, és csatát kezdeményezett a Zsibód falu mellett elterülő Kenyérmezőnek nevezett síkon. A csatát egy török és egy szász katona párbaja vezette be, melyet előbbi provokált ki azzal, hogy Kinizsi felé köpött. Szó szerint a fejével fizetett érte, mivel a feldühödött szász harcos lenyakazta.

A két sereg összecsapása brutális és durva volt, ahogy a középkori csaták rendszerint. Több leírás is fennmaradt, de ezek néhány pontban ellentmondanak egymásnak. A klasszikus értelmezés szerint Báthori összecsapása a törökkel rosszul kezdődött, mivel a nagy túlerő visszaszorította az erdélyi harcosokat, s már elkerülhetetlennek látszott a vég, mikor Kinizsi csapatai hátba támadták a muszlimokat. Ma ezt a képet már nem fogadja el a hadtörténészek egy része. Akárhogy történt, az kétségtelen, hogy a magyar hadvezéreknek sikerült az a nagyon nehéz feladat, hogy csata közben egy időben több irányból érkezve a csatatéren egyesülve támadják meg az ellenséget, ami egyébként nagy ügyességet és tervezést követelt meg. A küzdelmet végül Kinizsi nehézlovasságának rohama döntötte el, amely miután szétszórta a vele szembeszálló török szárnyat, belerobbant a Báthorit szorongató Oszmán centrumba.

A vereséget szenvedett török sereg szinte teljesen megsemmisült, hiszen a mélyen magyar területen lévő csatatérről nem volt könnyű hazaszökni, s sokszor az erdélyi lakosok verték agyon az elfogott menekülőket. Este a magyarok megünnepelték véres győzelmüket, Bonfini leírása szerint Kinizsi a következőképpen: „Pált is táncba vitték, ő pedig a kör közepére úgy szökött ki, hogy egy földön elnyúlt ellenséges hullát a keze segítsége nélkül a fogával felragadott a derekánál, és a nézőknek inkább megdöbbenésére, mint mulatságára szaporán körbejárta, és önmagához mint valami Herkuleshez méltó táncot mutatott be.”

A kenyérmezei csata azon kevés középkori ütközeteink egyike, amelyiknek helyét pontosan tudjuk. Ez annak köszönhető, hogy a csatatéren később Báthori István kápolnát építtetett, amelynek helyét régi térképeink fel is tüntették, sőt a XX. század elején még álltak a romjai.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom:
Bonfini, Antonio: A magyar történelem tizedei. Bp.: Balassi, 1995.
Szakály Ferenc - Fodor Pál: A kenyérmezei csata. In: Hadtörténelmi Közlemények. 1998. 2. sz. p. 309-350

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2015.10.13
26