Adaline varázslatos élete /The Age of Adaline/

Filmkritika

A romantikus film az idő és az ember kapcsolatával foglalkozik. Képzeletbeli hősnője az 1908-ban született Adaline (Blake Lively), akit 1935-ben egy különös baleset ér, amely miatt megéli a fizikai halhatatlanságot. Ifjúkorában „reked”, míg a környezetében mindenki mással haladnak az évek.

A modern ember álma valósul meg az Adaline varázslatos élete című filmben. Ma sokan hatalmas pénzeket költenek arra, hogy megőrizzék testi fiatalságukat. Hősnőnk ezt szó szerint „egy csapásra” megkapja, de az áldásnak tűnő különös adottság egyre inkább átoknak bizonyul. Hiszen lehet-e boldog az, aki minden szerettét, szerelmét sorra elveszíti, és úgy érzi, állandóan menekülnie kell a kegyetlen tudósok elől, akik meg akarják fejteni örök fiatalságának titkát?

A halhatatlanság témája jó lehetőség, hogy egy elgondolkodtató alkotás szülessen. Ezen a téren azonban az Adaline varázslatos élete hagy némi kívánnivalót maga után. Ötletes és szép pillanatokat felvonultató, de több szempontból kicsit éretlen és vázlatos mozi született. Lee Toland Krieger fiatal rendező, akit leginkább az érzelmi kapcsolatok érdekelnek, legalábbis ez tükröződik eddigi munkáiból (Alattomos érzelmek, Celeste és Jesse mindörökre). Ez alkalommal is a szerelem áll a középpontban, ám a remek történet megkívánná a mélyebb gondolatiságot, és a főszereplő belső folyamatainak részletesebb és hitelesebb ábrázolását.

Egy másik alkotást mindenképpen érdemes megemlíteni a téma kapcsán. Az idő csapdájába kerül Harold Ramis és Danny Rubin 1993-as Idétlen időkig című vígjátékának főszereplője, Phil (Bill Murray) is, csak neki egyetlen napja ismétlődik. Először élvezi a helyzetet, azután megcsömörlik, és eljut a halálvágyig. Végül elkezd változni, végtelennek tűnő idejét elkezdi arra használni, hogy jobb emberré váljon. Itt humoros formába öntve egy mélyenszántó és egyértelmű üzenet fogalmazódik meg a néző számára.

Más hangvételű Krieger mozija, Adaline mintha sokáig csupán elszenvedné a sorsát, és nem igazán keresné a miértjét. Ami képes felrázni ebből a különös Csipkerózsika-álomból, az természetesen a szerelem. És ebben közös a két film: mindkét esetben a szerelem segíti a főszereplő változását és megszabadulását az elakadt idő fogságából.

A hiányosságaival együtt is megragadó az Adaline varázslatos élete, főleg a romantika kedvelőinek. Ez a szereplőgárdának is köszönhető, melyben olyan nagy nevek is helyet kaptak, mint Harrison Ford és Ellen Burstyn.

Szabados Éva

2015.10.12