Kiss Anna kapta az idei Napút-díjat

MTI

Kiss Anna kétszeres József Attila-díjas és Babérkoszorú-díjas költő, drámaíró, író kapta életművéért a Napút folyóirat idei elismerését, amelyet október 9-én pénteken késő délután adtak át a budapesti Nádor Teremben. A műfordítóknak járó Napút Hetedhét-díjat pedig idén Tasnádi Edit vehette át.

Az immáron kilencedik alkalommal átadott Napút-díj két részből, egy Mészáros Róza által készített egyedi díszoklevélből, a Napút-levélből, valamint a Tóth Sándor éremművész által alkotott szintén egyedi éremből áll – mondta el az MTI-nek a folyóiratot megjelentető Napkút Kiadó vezetője, Szondi György. Az irodalmi vagy tudományos életműért odaítélhető elismerésről szólva hozzátette azt is, hogy a díjjal a kiadóhoz és a Cédrus Művészeti Alapítványhoz kötődő, ezekkel egy ars poeticát valló alkotókat tüntetik ki. 2014-ben a Napút-díjat Lászlóffy Csaba József Attila-díjas erdélyi költő vehette át.

„Azt, amit Kiss Anna hétévtizedes pályája során maga mögött hagyott, minden magyar értelmiséginek és minden magyar versbarátnak, irodalombarátnak egyértelmű érték” – hangsúlyozta Szondi György, kiemelve, hogy Kiss Anna számos területen alkotott maradandót, munkásságát pedig sokféle elismeréssel díjazták már.

Az október 9-i Napút-esten mutatták be a folyóirat nyári számait is, amelyekben Kiss Anna egy verssel, valamint egy „önszócikkel” is szerepel. Utóbbiról Szondi György elmondta, hogy egy olyan különleges lexikont készítenek, amelyben a kortárs magyar írók és költők „felkért nagy serege” írhat önmagáról szellemes ismertetőket. Az ünnepi eseményen mások mellett Elek Szilvia, Weixelbaum Laura, Surján László és Sziklavári Károly is közreműködtek.

A Napút-díj mellett a kiadó a Cédrus Művészeti Alapítvánnyal közösen minden év tavaszán adja át a műfordítóknak járó Napút Hetedhét-díjat is, amit idén Tasnádi Edit vehetett át – tette hozzá Szondi György.

Forrás: MTI

2015.10.12