1668

Győr városvezetése elismeri az alternatív járműfejlesztők munkáját


A Széchenyi István Egyetem SZEnergy Team Alternatív Közlekedést Fejlesztő Hallgatói Közhasznú Egyesület szervezésében, munkájának irányításában végzett értékes tevékenységük, a Shell Eco-marathon Europe üzemanyag takarékossági versenyein elért kiemelkedő eredmények elismeréseként, a járműipari szakmai közélet eseményeinek színesítéséért, Magyarország, Győr és az Egyetem hírnevének gyarapításáért Borkai Zsolt polgármester Győr Megyei Jogú Város Ezüst Emlékérmét adományozta Pup Dánielnek (felső kép) és Szauter Ferencnek (alsó kép), a csapat alapító vezetőinek.

Mint ismeretes, az egyetem SZEnergy csapata a 4. helyen zárta a legutóbbi, Rotterdamban lezajlott versenyt. A team munkáját a Közúti és Vasúti Járművek Tanszék és a Járműipari Kutató Központ mellett sok szakmai cég is támogatta abban a törekvésben, amelyet Pup Dániel, a csapat menedzsere így fejtett ki korábban: „Célunk, hogy az alternatív energiával hajtott elektromos járművek hatékonyságát fejlesszük és a technológia életképességét bizonyítsuk.”.

A Shell Eco-marathon Europe üzemanyag takarékossági világversenyen a SZEnergy csapat az új fejlesztésű és -építésű járművel az akkumulátoros, napelem segédtöltéses (battery electric) kategóriában indul a 2013-as versenyévtől. Hétről kétharmad négyzetméterre csökkent a járművön használható maximális napelem celláinak mérete, a korábbi fő meghajtási mód az energia 10-15 százalékát biztosító segéderőforrássá vált, így az energiahatékonyság alapkérdés lett. A technikai verseny sokféle kihívás elé állítja a hallgatókat, rengeteg szakmai és gyakorlati ismerettel bővül tudásuk, s megtanulnak csapatban komoly, szakmai munkát végezni. A Széchenyi István Egyetem SZEnergy csapata eddig hét Shell Eco-marathon Europe versenyen vett részt: három első, egy második helyezést ért el, technikai nívódíjat kapott, a tavalyi versenyen – új kategóriában – hetedik lett, s – mint már szó volt róla – a Rotterdamban tartott futamon a negyedik helyen végzett.

A SZElectra nevű, a Járműipari Kutató Központ munkatársai által épített elektromos autó másfél méter széles, két méternél valamivel hosszabb, mindössze 340 kilogramm súlyú. A kétszemélyes autó egy feltöltéssel 50 kilométert tud megtenni, de további 60 kilónyi telep beszerelésével hatótávolsága a négyszeresére növelhető. A végsebessége 80 kilométer/óra. Az egyéves munkával elkészített autó karosszériája saját fejlesztésű, tervezésű, gyártású, a kocsi fogyasztása benzinesre átszámítva 100 kilométerenként valamivel 1 liter alatt van. A fejlesztés több tízmillió forintba került, ezt uniós pályázatból finanszírozták, de egy esetleges szériagyártás költségei ennél jóval alacsonyabbak lennének. A kocsit a jövőben az egyetem fogja használni saját tesztekre.

A SZEnergy Team alapító vezetőinek, Pup Dánielnek és Szauter Ferencnek Győr Megyei Jogú Város Ezüst Emlékérmét Borkai Zsolt polgármester az egyetemen tartott ünnepi eseményen adta át.

 

Winkler Csaba

2014.05.30