Népünk rengeteg megpróbáltatáson ment keresztül ezeréves történelme során. A magyarok számtalan alkalommal önkényuralom súlya alatt élték nehéz életüket. A fizikai ellenállás megtorlása miatt csupán a művészet formanyelvén fejezhették ki tiltakozásukat; a nép, a nemzet élő lelkiismeretét a költők képviselték, gondoljunk például az 1848-as forradalom és szabadságharc bukása után Vajda János Virrasztók, vagy Tompa Mihály A gólyához című költeményeire, de idézhetjük Arany János nagykőrösi balladáit is.

A kiegyezés átmeneti politikai konszolidációt eredményezett, és történelmünkben korábban nem tapasztalt gazdasági fellendülést hozott, de az Osztrák-Magyar Monarchia az első világháborúba a vesztes fél oldalán lépett be, s következményeként sajnos bevált Kossuth Lajos Kasszandra-levélként elnevezett próféciája. A kiegyezés nyélbeütőjéhez, a Haza Bölcseként ismertté vált Deák Ferenchez intézte következő aggályát: „Ne vidd azon pontra a nemzetet, melyről többé a jövőnek nem lehet mestere! … Magyarország lesz a máglya, amelyen az osztrák sas megégettetik, égve magunk is.”

Kossuth rémlátomásából tragikus valóság lett. A trianoni békeszerződés négyzetkilométerek százezreit, milliós tömegeket – köztük magyarok millióit – szakított ki a magyar földről, s kényszerített rájuk idegen állampolgárságot. Az egykori magyar területek birtokába jutott szomszédos államok lázas igyekezettel törekedtek homogén állami entitás létrehozására, ez az idegen ajkú népesség üldözését, gazdasági, társadalmi, kulturális jogfosztását vonta maga után.

Számtalan honfitársunk a kiutat az anyaország védőszárnyai alatt vélte megtalálni, ezért ősi lakhelyéről felkerekedve, hátrahagyván barátokat, rokont, egykor szeretett tájakat, ősei sírját, búcsúzóul megcsókolván szülőföldje rögét, útnak indult. Magyarországon számtalan vagon, barakk szolgált átmeneti lakóhelyükként. Emberek milliói azonban nem törődhettek bele új helyzetükbe, hogy számukra „bűn” magyarnak lenni, ezért törekedtek kiállni nyelvünk, kultúránk megóvásáért.

A Hangraforgó együttes október 2-i fellépése a megyei könyvtárban ezúttal az Atlantisz harangoz című lemezük bemutatójaként szolgált, melynek során Reményik Sándor költeményeiből idéztek fel egy csokorra valót. A zenés előadást találóan megfogalmazott összekötő szövegekkel kísérték, amelyek tartalmilag és hangulatilag is előkészítették a soron következő számot.

A költemények egyaránt idézték fel a szűkebb pátriárkától búcsúzók szomorú távozását, s nyelvünket és kultúránkat leginkább őrző iskoláink és templomaink védelmére hívtak fel. „Ne hagyjátok a templomot s az iskolát.” A szuronyerdőben című vers az önkény allegorikus megjelenítése, de a mindent körbefonó, hermetikusan elzárt parancsuralom a szabad gondolatokkal szemben tehetetlen: ezek áttörik a zsarnokság burkát, a sötétségben a szabadság vágyát tükröző mécsesek az útikalauzok.

Minden nemes érzés, mely a hazafisággal, a magyar identitás megőrzésével kapcsolatos, megszólalt ezen az estén. Reményik Sándor költeményeinek igazán szakavatott tolmácsolói akadtak a Hangraforgó együttes párosában: Faggyas László és F. Sipos Bea művészi elkötelezettsége, briliáns ének- és zenetudása példásan beleillett a költő magvas gondolataiba: a közönség ezen az estén ismételten tapasztalhatta meg a tartalom és forma megkapó egységét.

Reményik Sándor gondolatébresztő versei örökérvényűek. Nyolcvanöt évvel hagytuk magunk mögött a trianoni békét, s bár Romániát, Szlovákiát és Horvátországot velünk együtt befogadták az Európai Unió családjába, de a magyarság ottani helyzete még erős kívánnivalókat hagy maga után, Szerbia pedig küzd az uniós tagságért.

A költészet szent kötelessége ma is, hogy tükröt tartson az ember, a társadalom elé. A közéleti költészet elengedhetetlen, nem szabad figyelmen kívül hagyni Petőfi Sándor sorait: „Ha nem tudsz mást, mint eldalolni / Saját fájdalmad s örömed: / Nincs rád szüksége a világnak, / S azért a szent fát félretedd.”

Globalizálódó korunkban égetően szükségessé válik a nemzeti nyelvek és kultúrák védelme, ápolása, ezért figyelmeztetőnek zárjuk írásunkat Kölcsey Ferenc gondolatával: „…idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség”.

Csiszár Antal
Fotók: Molnár György, a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja

Fotógaléria: Magyar sors a sorsom

28 kép