Találkozás Besenyei Péterrel

Műrepülő sztárvendég Szabadhegyen

Október 2-án délután került sor a megyei könyvtár József Attila Művelődési Házában a Szabadhegyi Találkozások rendezvénysorozatának következő előadására, ahol ezúttal Besenyei Péter műrepülő világbajnokkal beszélgetett az est házigazdája, Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő.

Besenyei Péter magyar műrepülő versenyző, repülőoktató, berepülőpilóta; tizenöt éves kora óta repül, huszonkét éve hivatásos pilóta. Különböző repülőgép-típusokon eddig több, mint 7000 órát töltött a levegőben. Húsz éves korában indult első versenyén vitorlázógéppel, ahol második lett, majd az első nemzetközi motoros műrepülő versenyén (1982-ben az Osztrák Nemzeti Bajnokságon) az összes versenyszámot megnyerte. Ettől kezdve minden világ- és kontinens-bajnokságon a legeredményesebb magyar pilóta.

Műrepülő bemutató programja a klasszikus és egyéni műrepülő elemek kombinációja, egyfajta improvizáció: a következő figurát mindig a pillanatnyi helyzetnek legjobban megfelelően választja meg. Sohasem repüli pontosan ugyanazt, de azért jellegében, stílusában félreismerhetetlenül „besenyeis”. Az abszolút szabad programban nyert már aranyérmet Európa-bajnokságon, világbajnokságon, valamint Világkupán is. Műrepülő bemutatóit a szakemberek a világ egyik legjobbjának tartják, amelyekre már a szélesebb közönség is többször rácsodálkozhatott az elmúlt évek augusztus 20-i légiparádéi, illetve a Red Bull Air Race tévé által is közvetített műsoraiban.

A Szabadhegyi találkozások mostani alkalmával Besenyei Péter telt ház előtt bizonyíthatta, hogy nemcsak a levegőben, de a földön, közönség és mikrofon előtt is képes a magas színvonalú „szórakoztatásra”. Simon Róbert Balázs remekül irányította a beszélgetést, az érdeklődők az elhangzott sztorik kapcsán egy rendkívüli embert ismerhettek meg Besenyei Péter személyében, akit megérdemelten tartunk a kétezres években a levegő urának. A műrepülő világbajnok példaértékű (meg)fogalmazása pedig mindannyiunkhoz szól: „A boldogság egyik alapja az elégedettség. Érhetünk el bármit, kaphatunk a sorstól bármi jót, ha azzal nem vagyunk elégedettek, boldogtalanságra vagyunk ítélve. De az elégedettség nem jelenti azt, hogy ülhetünk a babérjainkon, és nem kell törekednünk többre és jobbra.”

Fotók: Szabó Béla


2015.10.05