1064

Julianus barát és három társa útnak indult, hogy eljussanak Magna Hungaria-ba

Ezen a napon történt

Egyes vélemények szerint 1235. szeptember 21-én indult útnak három társával Julianus barát, hogy megtalálja a keleten maradt magyarokat. Valójában a történészek nem tudnak pontos dátumot mondani, hiszen a fennmaradt két jelentés nem emlékezik meg arról, mikor hagyta el a négy Domonkos-rendi szerzetes Magyarországot, pusztán annyi bizonyos, hogy ez még II. András uralkodása idején, azaz 1235. október 14. előtt történt meg.

Julianus első útjáról Richardus atyának (Julianus tartományfőnökének) feljegyzése maradt fenn, míg a második útról maga Julianus írt jelentést a pápának. Viccesen mondhatnók, hogy Julianus mindenhol járt, Batu kántól Vatikánig.

Julianusék Magna Hungaria (azaz „Nagy/Régi Magyarország”) felkeresésének vágya miatt keltek útra, bár vannak, akik emögött titkos küldetést sejtenek. Mindenesetre a középkori papoktól igazán nem lenne meglepő, ha valóban a keleti magyarok felkeresése és megtérítése motiválta volna őket. Richardus jelentése szerint Julianusra és társaira megpróbáltatások sora várt. Esztergomból a hagyományos balkáni zarándokutat követve jutottak el Konstantinápolyba, majd onnan hajóval érték el Zíkia földjét. Öltözéküket pogányra cserélték, megnövesztették hajukat, attól tartva, hogy szerzetesként nem érnék el céljukat.

Zíkia, mint a legtöbb beszámolóban feltűnő helynév, gyakorlatilag azonosíthatatlan, meddő viták tárgya a történészek között. Innen a kaukázusi Alániába jutottak el. Itt találkoztak először egy új rettegett nép nevével, a tatárokéval, akiktől félvén két szerzetes haza is tért Magyarországba. Alániában a szerzetesek kanalak faragtak, abból tartották fenn magukat. Csak Julianus és Gerhardus testvér folytatta végül az utat, amely utóbbinak életébe is került, mivel legyengült a 37 napig tartó sivatagi gyaloglásban.

Julianus elérte volgai Bulgáriát, melynek egyik városában magyar nyelven beszélő asszonyt talált, aki útba igazította őt régen elszakadt testvéreihez. Julianus az Etil folyó (a török népek így hívták a Volgát, talán Attila hun király neve is innen ered) mellett meg is találta őket, és igen jó benyomást nyert róluk. Pogány létükre kegyes életet éltek, harciasak és gazdagok voltak, sőt még arról is tudtak mondáikból, hogy a magyarok egy része nyugaton él. A sok évszázad (a történészek ebben is vitáznak, pontosan mikor váltak el a volgai magyaroktól a nyugatra vonulók) ellenére Julianus magyarja nem nagyon különbözött a Magna Hungariában beszélt magyartól, könnyen megértették egymást.

Azonban az örömöt beárnyékolta, hogy Julianus találkozott az itt élő tatár követtel, aki hat nyelven is beszélt, közte magyarul. A mongol közölte, hogy hamarosan új hadjárat indul Németország ellen, és mindent el fognak pusztítani, aki szembeszáll velük. Julianus ezt követően elbúcsúzott a volgai magyaroktól, hogy a magyar királynak hírt adjon az új veszedelemről.

Mikor egy évvel később, 1237-ben újból megkísérelt eljutni Magna Hungariaba, az már nem létezett, csak a tatár kán levelét hozhatta haza IV. Bélához: „Én, a Kán, az égi király küldötte, akinek hatalom adatott a földön a nekem meghódolókat felemelni és az ellenállókat elnyomni, csodálkozom feletted, Magyarország királya, hogy midőn már harmincadik ízben küldöttem követeket hozzád, miért nem küldesz vissza közülük senkit, de még követeidet és válaszlevelet sem küldesz nekem. Tudom, hogy gazdag és hatalmas király vagy, sok katonád van, és egyedül kormányzol egy nagy országot. Ezért nehéz önként alám vetned magadat; mégis jobb és üdvösebb volna neked, ha önként behódolnál nekem! Megtudtam ezenfelül, hogy kun szolgáimat oltalmad alatt tartod. Ezért utasítlak téged, hogy ezeket a jövőben ne tartsd magadnál, és miattuk ne kerülj velem szembe. Nekik könnyebb elmenekülni, mint neked, mivel nem lévén házaik, sátraikkal vándorolva talán el tudnak menekülni, de te, aki házakban lakol, váraid és városaid vannak, hogy fogsz menekülni kezeim közül?”

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom:
Julianus barát és a napkelet fölfedezése. Vál.: Györffy György.  Bp.: Neumann, 2002 Online: http://mek.oszk.hu/06100/06172/html/index.htm

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2015.09.21
10