Több, mint hetven program a szekszárdi szüreti napokon

MTI

Több, mint hetven program, kiállítás, irodalmi bemutató, borkóstoló, népzenei és könnyűzenei koncert várja a közönséget a szekszárdi szüreti napokon, amelyet szeptember 17. és 20. között rendeznek meg a tolnai megyeszékhelyen.

A fesztiválról tartott sajtótájékoztatón Ács Rezső, a város polgármestere elmondta: a hetvenhárom program között negyven színpadi produkciót láthatnak az érdeklődők. A hagyományos fesztivál leglátványosabb eseményén, a szüreti meneten várhatóan mintegy kétezren vonulnak fel, köztük borászok, gyermek és felnőtt néptáncosok. A négynapos programot, amelyet szeptember 18-án Kövér László, az országgyűlés elnöke, a rendezvény fővédnöke, illetve Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár, védnök nyit meg, 45-50 ezer embert várnak – tette hozzá.

Halmai-Nagy Róbert, a rendező Babits Mihály Kulturális Központ igazgatója kiemelte: a program összeállításánál igyekeztek minél több igényt kielégíteni, ezért a szórakoztató koncertek mellett fellép a Csík Zenekar Rúzsa Magdival és a Kiscsillag is. Számos világ- és népzenei koncertet kínálnak a közönségnek: játszik majd Szekszárdon a Kerekes Band, Zsikó Zoltán és zenekara, a Roma Hungarikum Állami Művészegyüttes és a Rendhagyó Prímástalálkozó nevű formáció, amelyben Pál István „Szalonna” és Vizeli Balázs is fellép. A vármegyeháza kávézójában több irodalmi találkozó is lesz, köztük vasárnap Lackfi János költővel találkozhatnak az olvasók.

A Béla király téren felállítandó borudvarban 39 borászat – köztük két pincészet a tolnai borvidékről –, valamint két pálinkaház mutatja be borait, párlatait – mondta Herrné Szabadi Judit, a társszervező Szekszárdi Borvidék Nonprofit Kft. ügyvezetője. A borkedvelők egészen biztosan megkóstolhatják a friss szekszárdi rozékat, és nem maradnak el az utóbbi években népszerűvé vált borszemináriumok, amelyeken szekszárdi borászok mutatják boraikat kóstolóval egybekötve.

Forrás: MTI

2015.09.09