Édesanyja férje halála után férjhez ment Kölesi Antal színpadi festőhöz. Lujza gyámapja Győrben volt a színház díszletfestője, maga is özvegy, és három gyerek apja. 1865-ig az ő nevén szerepelt: Kölesi Lujzaként játszotta 1858-ban Győrött, Csabay Pálnál élete első felnőtt szerepét. 1863 szeptemberében fellépett Rimaszombaton, és 10 sikeres napon át szórakoztatta csodagyerekként a budai Németszínház közönségét is.

A 15 éves Ludovikát, vagy ahogy a címlapokon akkor szerepelt, Kölesi Lujzát az előadásokon katonazenekar kísérte Blaha János vezényletével. Blaha cseh származású (Jan Blaha) osztrák katonaember volt, magyarul nem beszélt. Felismerte a tehetséget az ifjú színésznőben, taníttatta, és mai szóhasználattal élve menedzselte őt. Blaha János végül 1865-ben feleségül is vette pártfogoltját, s bár Lujza még két ízben házasodott később, hálából élete végéig az ő nevét viselte. (1875-ben hozzáment Soldos Sándor földbirtokoshoz, majd 1881-ben Báró Splényi Ödön felesége lett).

Blaha Lujza 1866-ban Debrecenbe szerződött, hamarosan országos hírű primadonnává érett tehetsége, és bécsi vendégjátéka kapcsán az osztrák operettvilág színpadi köreiben is elismerést váltott ki. Szerződést ajánlottak neki a Carelteather-ben, de kijelentette, hogy magyar színésznő kíván maradni. Visszatérve Nagyvárad és Debrecen közönségének kedvence lett. 19 évesen, 1869-ben megözvegyült.

1870-ben a pesti Nemzeti Színház igazgatója, Szigligeti Ede is megnézte Debrecenben, majd szerződést ajánlott neki, amit Blaha Lujza el is fogadott. Első fellépésére 1871-ben került sor a Tündérlak Magyarhonban című népszínmű Marcsa szerepében. 1875 augusztusában Egerben vendégszerepelt, s közben megismerkedett runyai Soldos Sándor miskolci földbirtokossal, aki megkérte a kezét. 1875. szeptember 20-án, a Budapesti belvárosi templomban hatalmas érdeklődés közepette házasságot kötött vele, innentől fogva Soldosné Lujza néven szerepelt a színlapokon.

1875-ben felépült a Népszínház a mai Blaha Lujza téren, később Nemzeti Színházként is szerepelt ugyanez az épület, melyet a metró építése miatt bontottak aztán le az 1960-as évek közepén. Ebben a Népszínházban lett a népszínművek első sztárja Blaha Lujza. Azt a helyet, ahol a színház (addigra már Nemzeti Színháznak nevezték), a főváros 1920-ban Blaha Lujza 70. születésnapjának tiszteletére róla nevezte el. Lakásának erkélyéről odalátott a színházára. A Népszínház felépültével a Nemzeti kettévált. A prózai tagozat maradt a Nemzeti épületében, míg a népszínmű és a zenés műsorok a Népszínház színpadaira kerültek. Öt évi 8000 forint fizetéssel Blaha Lujza leszerződött a Népszínműhöz.

Blaha Lujza elvitathatatlan érdeme az operettek magyar közvetítésében van. Mindenkit elvarázsoló személyisége, énektechnikája valósággal áthódította a közönséget a német színházakból, és a túlnyomórészt németül beszélő Pest közönségénél a magyar érzés és kultúra iránti olthatatlan szeretetet támasztotta fel hamvadó poraiból. Itt mutatkozik meg Blaha Lujza óriási kulturális munkája, amely kiemeli őt a még oly ünnepelt színészek sorából is, és valóban a nemzet csalogányává avatja. Pest németajkú lakossága tódult a Népszínházba a magyar dalra, a magyar szóra.

1879-ben, négyévi házasságot követően, békében vált el Soldostól. Az 1880 végén egy gyöngyösi jótékonysági koncerten megismerkedett Báró Splényi Ödönnel, és 1881. február 26-án házasságot kötöttek. 1883 májusában hosszabb időt töltött Bécsben, előadások sorát adta, a kritika a legmagasabb dicséretben részesítette. 1885-ben egy rövid évad erejéig a Várszínházhoz szerződött.

1886-ban, a szerb háború idején jótékonysági hangversenyt adott a sebesültek javára, és Milán szerb király Natália-aranyéremmel tüntette ki. 1894-ben a visszavonulásra gondolva házat vásárolt Balatonfüreden, ahol beleszeretett a vitorlázásba.

1900-ban, a Népszínház 25. éves fennállása kapcsán díszelőadás-sorozatot tartottak, amelynek főszerepét Blaha Lujza játszotta, aki lassan maga is 25 éves karrierjéhez érkezett. A Blaha évforduló kapcsán előadott Sárga csikó című népopera előadását követően az egyetemi ifjúság fáklyás menettel hódolt az ünnepeltnek, míg I. Ferenc József koronás aranykereszttel tüntette ki a legnagyobb művésznőt, a magyar „bel canto” lángelméjét, a nemzet csalogányát.

1901-ben a Nemzeti Színház akkori igazgatója, Beöthy László Keglevich intendáns javaslatára, Blaha Lujza kapcsán megteremti a „Nemzeti Színház örökös tagja” elnevezésű „intézményt”, amelynek első tagjául őt választották. Júniusban Kassán, augusztusban Balatonfüreden játszotta utolsó vendégszerepeit, majd a nyári vendégjátékoktól visszavonult. Utoljára 1923-ban lépett színpadra a Népszínház nyugdíjasainak tiszteletére rendezett ünnepségen.

A filmezéstől idegenkedett, zavarta a hangnélküliség, az erőteljes maszkírozás, a mozdulatok groteszksége. Kétszer állt életében kamera elé: A táncban és a Nagymama című film főszerepében.

1914-től visszavonultan élt nővérével, majd Manci nevű kis unokájával – a balatonfüredi házát eladva – az ún. „Szelényi”-házban lévő lakásában. Egy végzetes tüdőgyulladás vette le a lábáról, amelyből fölépült ugyan, de haláláig ágyhoz kötötten élt.

1926. január 18-án halt meg, 76 éves korában. Temetése százezres tömegeket mozdított meg. Ravatalánál kétszáz fős cigányzenekar búcsúztatta a Nemzet Csalogányát, Jókai és Ady nyughelye mellett kapott örök szállást.

Nagy Mária

Forrás: wikipedia.hu, http://www.szineszkonyvtar.hu/, Magyar életrajzi lexikon 1. köt. A-k. Budapest : Akadémiai Kiadó, 1967.

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.