1175

Tárgyak, emlékek, sorsok

Csenár Imre előadása a megyei könyvtárban

Szeptember 2-án, szerdán Csenár Imre, a Győri Honvéd Hagyományőrző Egyesület elnöke, nyugdíjas mérnök és neves amatőrfilmes mesélt nagyapja első világháborús részvételéről, családjáról, életéről a megyei könyvtár Központi Könyvtárának klubjában tartott előadásán.

Százegy éve robbant ki a később első világháború néven ismertté vált „nagy háború” könyvtárnyi, s folyton gyarapodó szak- és szépirodalmi művek számára kínálkozva témául. Az érdeklődő manapság tengernyi ténnyel, hadiesemények leírásával találkozhat. Kiállításokon emlékeznek meg róla, szobrok hirdetik a háborús hősök emlékét, hagyományőrző egyletek ápolják a múltat. Térképeket tanulmányozva követhetünk nyomon egy letűnt világ helyébe lépett új rendet, tömegek váltak egyik napról a másikra egy új – korábban tán nem is létező – állam polgáraivá, a polgárlétet klasszikus értelemben meg nem élve pária sorsra kárhoztatva.

Most azonban egy másik vonatkozásra hívnám fel a figyelmet. Történelmen szűkebb értelemben az emberiség történetét értjük, mely meghatározott időszaktól államszervezeti keretekben zajlik. Ebbe ágyazódtak be az egyes térségek, régiók, települések. A történelmi események, konjunktúrák, kataklizmák, kényszerű vándorlások az egyes személyek életére óriási kihatással voltak. Ha a háborús veszteségeket, elesetteket, sebesülteket, hadifoglyokat, eltűnteket vesszük számításba, mindez az egyes családokat érinti a leginkább. A személyes veszteségeket, az egzisztenciákat, a vagyoni helyzetet befolyásolta. Tömegek kényszerültek foglalkozásuk megváltoztatására, kellett búcsút mondaniuk egykori szakmájuknak, mert egészségi állapotuk megrendülése mindezt elkerülhetetlenné tette.

Így elmondhatjuk, hogy az adott korszakban élő minden egyes embernek megvolt és megvan a maga háborús története, élménye. Újabban a történészek ilyen jellegű adatokra, élményekre is vadásznak, gyakran élnek a személyes interjú módszerével. Sokszor egyes hadfik érdemesnek tartják megörökíteni személyes tapasztalataikat, gazdagítva a történelmi megismerést, új színfolttal árnyalva azt. Egy kisebb közösség frontot, hadifogságot, katonai kórházat megjárt veterán háborús történetei – szájhagyomány útján terjedve – a település kollektív kultúrkincseivé válnak.

Szeptember 2-án délután, a megyei könyvtár Központi Könyvtárának klubhelyiségét felkereső érdeklődők az Osztrák-Magyar Monarchia egyik katonájának életével, sorsának alakulásával ismerkedhettek meg: az egykori katona unokája, Csenár Imre avatta be a vendégeket anyai őse életének történetébe. A család egy vendégfogadót vásárolt, s mivel a vételár meghaladta anyagi lehetőségeiket, ezért kölcsönt vettek igénybe. A törlesztés lejárta előtt az akkor még oly veszélyes tuberkulózis azonban sírba vitte a családfőt, nagyanyja újabb házasságot kötött, aki továbbvitte az üzletet, vagyis valójában nem vér szerinti rokonról volt szó.

A nagyapa Sopronban teljesítette katonai szolgálatát, miközben nem is sejtette, hogy – néhány évvel később – éles helyzetben alkalmazhatja majd katonai ismereteit. Gavrilo Princip sorsdöntő pisztolylövése Szarajevóban az események folyását kijelölve Európa lángra lobbanását eredményezte, de a háború lángja a vén kontinens határain túlra is kiterjedt. A nagyapa bevonulni kényszerült, Sopronból Pozsonyba vitte őket a katonai szerelvény. Innen aztán kalandos módon kellett ezredét megtalálni néhányuknak, ugyanis a vasúti restiben az ebédet „szőlőhegyi lével” leöblítve nem észlelték vonatuk indulását, s egy későbbivel tudták csak ezredüket megtalálni. A harcmezőn kellett átélni a bajtársi halál kegyetlenségét, ő katonai kórházba, majd onnan szabadságra hazakerült. Hosszadalmas utánjárással elérték, hogy leszereljék. Végleg otthon maradt, innentől a vendégfogadó fenntartásának terhe nehezedett a vállára: Nagycenken üzemeltette a vendégfogadót, törlesztve az adósságot.

A két világháború között  tartotta fenn vendéglátóipari egységét. A második világháború idején, 1942-ben az orosz fronton halt hősi halált Horthy kormányzó fia, ifjú Horthy István, aki a kormányzóhelyettesi tisztséget viselte. A halála Csenáréknak súlyos anyagi veszteséget jelentett, mivel mindennemű mulatságot akkor tiltottak be, mikor Nagycenken búcsú volt, s ez jelentős bevétellel kecsegtetett volna. A történelem kegyetlenül ismételte önmagát. Miképp az első világháború után szövetségi rendszerünk vereségének következményeit viseltük, most is a vesztes oldalra kerültünk, s a másik fél diktált nekünk, ráadásul az új rend hamarosan a tulajdonviszonyokba is radikálisan belenyúlt. A sors fintora, hogy a Csenár-család válláról az adósságuk tulajdonuktól való megfosztásuk árán került le. A nagyapa a második világháború végét tíz évvel élte túl. Milyen tárgyi emlékek maradtak katonai múltjából az utódokra? Ki kell emelni katonaládáját, a frontról küldött levelezőlapokat, a leszerelési okmányt.

A rendezvény vendége volt Kulcsár Béla, aki harmonikakísérettel előadott magyar és olasz katonadalokkal szórakoztatta a közönséget, egyúttal a hadba indulás légkörét, hangulatát érzékeltetve nótára inspirálva a jelenlévőket. A magyar és olasz temperamentum különbségét jól szemlélteti a hazai és az itáliai katonadalok eltérő jellege. Szó esett továbbá a Honvéd Hagyományőrző Egyesület szerepéről, az e téren végzett úttörő feladatáról.

Dr. Bedécs Gyula tanár úr évtizedek óta tartott „Guruló továbbképzései” ideális keretet nyújtanak az egykori hadiszínterek felkereséséhez, katonai sírok meglátogatásához, a múlt felidézéséhez. Egy megkapó történet részesei is lehettünk általa: az olasz hadszíntéren egykor rommá lőtt templomból egy gyertyatartót talált, s hosszú évtizedekig magánál tartott egy valamikori magyar harcos, aki később gondoskodott arról, hogy jogos tulajdona a templom birtokába visszakerüljön.

Az összejövetel végén szólásra emelkedett egy markotabödögei nyugdíjas, Csete úr, aki aktív éveiben történelem szakos tanárként a gyermekek szemléletét generációkon keresztül formálta. Mondanivalójában kiemelte a világháborús hősökre való emlékezés fontosságát. A rendezvény mottója – nyitó és zárógondolata – méltán szólt így: „Legyünk büszkék háborús hőseinkre”!

Csiszár Antal
Fotó: Máté Szilárd

2015.09.04
22