1816

Kooperett, avagy Szinetár Dóra és Dolhai Attila szombathelyi színpadon


2015. augusztus 24-én új színházi előadássorozat indult útjára a karneválszínház helyszínéül szolgáló szombathelyi megyeháza udvarán. A 2015-2016-os színházi évad végéig tart a Budapesti Operettszínház és a szombathelyi Weöres Sándor Színház közös előadásfolyama, amelynek keretein belül házigazdaként Jordán Tamás, a szombathelyi teátrum igazgatója beszélget az operettszínház vezető színészeivel életük, pályafutásuk egy-egy jelentős állomásáról, a színpadon átélt komikus helyzetekről, valamint különböző színházi kulisszatitkokról.

Egy-egy ilyen alkalommal két vendég színész lép színpadra, akik természetesen nemcsak beszélgetnek, hanem a közönség nagy örömére énekelnek is. Minden esten fellép a szombathelyi színház társulatának két tagja is. Az első két vendég Szinetár Dóra és Dolhai Attila volt, akik sok-sok éven át a Mozart és a Rómeó és Júlia musicalek főszerepeit énekelték együtt a Budapesti Operettszínház színpadán. Legutóbb pedig ugyanebben a teátrumban közösen debütáltak Eisemann Mihály Én és a kisöcsém című operettjében. Ennek az előadásnak a rendezője, Réthly Attila hívta meg Jordán Tamást a darab egyik prózai szerepére. Jordán Tamásnak – elmondása szerint – ezzel egy régi nagy álma teljesült. Már Kaposvárott áhítattal figyelte a musical- és operettbemutatókat, de mivel énekelni nem tud, szinte sose kapott ezekben szerepet. Kivétel volt, ahogy megtudtuk, egy kis szerep a Leányvásárban. A színház vezetője azt is elmondta, hogy szerepei és az általa szavalt versek miatt őt mindenki komoly, távolságot tartó színésznek tekinti, miközben nagyon szereti a humort és a vígságot. Így Zolestyákként nagy kedvvel komédiázik az operettszínház színpadán, és ahogy Szinetár Dóra elmondta, a próbák során mindenki a takarásból figyelte az újabb és újabb mulatságos ötleteket felvonultató szombathelyi direktort, akit nagyon hamar megkedveltek az operettszínház művészei. Jordán Tamás ezen próbák és előadások idején találta ki, hogy érdemes lenne az ismert fővárosi művészeket elhívni Szombathelyre, hogy az itteni közönségnek is lehetősége legyen találkozni velük, kicsit jobban megismerni őket.

Szinetár Dóra Edith Piaf Padam Padam című sanzonját énekelte először, miután megtudtuk tőle, hogy első bemutatója 11 éves korában volt, rögtön a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán, ahol a főpróbán a hatezer főt befogadó nézőtér előtt eldőlt a sorsa. Mikor meglátta a nézőtér nagyságát és az ott ülő tömeget, első gondolata az volt, hogy kifut a színpadról. Elmondása szerint talán ezt egy gyereknek megbocsátották volna, de pár pillanat alatt összeszedte magát, és ha már ott maradt, eljátszotta a szerepet, és innentől kezdve egy életre a színház iránt kötelezte el magát, bár édesapja, a neves rendező, Szinetár Miklós azért még a mai napig bízik abban, hogy valami rendes szakmát is kitanul. Dolhai Attila első operettszínházi bemutatójából, a Mozartból énekelte el a címszereplő Zene, az vagyok én című dalát. Előtte még elmesélte, hogy 2000 környékén a miskolci Elisabeth musical egyik előadásának tapsrendje során érezte úgy, hogy talán jó úton jár azzal, hogy színházi pályafutását kezdte el építgetni. A darabban Rudolf szerepét játszotta, és az akkor játszott Túró Rudi reklám után szabadon, csak annyit hallott a nézőtérről, hogy a „Pöttyös az igazi”. Azaz a Rudolfot alakító Dolhai Attila noha kis szerepet énekelt az előadásban, mégis hatással volt a nézőkre és a hallgatókra. Szinetár Dóra a Mozart musical kapcsán még azt mesélte el, hogy az operettszínházban a próbák megkezdése előtt híre ment, hogy egy ifjú tehetséges főiskolás fogja énekelni a címszerepet, de a szigorú hierarchia miatt sokan fenntartással fogadták, hogy egy kívülről jövő rögtön ekkora főszerepet kap, de mihelyt látták, hogy már ezt a dalt is csillogó szemekkel és nagyszerűen adja elő, hamar elcsendesedtek ezek a folyosói suttogások.

A szombathelyi színészek közül Orosz Róbert egy vidám kupléval szórakoztatta a nézőket, Németh Judit pedig Dés László és Geszti Péter C’est la vie című dalát adta elő. A duettek sem maradhattak el az este folyamán, így két részletet hallhattunk Szinetár Dóra és Dolhai Attila előadásában az Én és a kisöcsémből, valamint Szinetár Dóra Orosz Róberttel énekelte el a Lili bárónő című operettből a Cigaretta keringőt, Németh Judit és Dolhai Attila pedig a Rudolf című musicalből az Érted születtem című duettet szólaltatták meg. Elhangzott még Bertolt Brecht és Kurt Weil Koldusoperájából Polly Barbara songja Szinetár Dóra drámai előadásában. Valamint Dolhai Attila gyönyörűen énekelte el a Marica grófnő című operett egyik leghíresebb énekszámát, a Hej, cigányt, illetve egy nápolyi dalt, Luigi Denza szerzeményét a Funiculì, Funiculà-t. Természetesen a nagy siker okán a ráadás sem maradhatott el, a Miss Saigon című musicalből – amelynek főszerepeit különböző időszakban mind a két vendégművész énekelte, de együtt ebben a darabban soha nem léptek színpadra – a híres Szóló szaxofon címet viselő duett hangzott el.

Az est folyamán zongorán és fúvós hangszereken közreműködött Bolba Tamás és Gyenes Béla, akiket néhány mondat erejéig szintén bevont a beszélgetésbe Jordán Tamás.

Nehéz lenne minden eseményt, történetet, poént részletesen leírni, mindenesetre egy nagyon felszabadult, könnyed, vidám, zenés beszélgetős műsornak lehettek tanúi a nézőtéren helyet foglalók. Úgy tűnt, hogy a nézők mellett a színészek is nagyon jól érezték magukat, olykor-olykor bizony sikerült egymást úgy megnevettetniük, hogy nehéz volt a dallamot és a szöveget megszólaltatni, ráadásul a közönség szintén nevetéssel fogadta ezeket a pillanatokat. Természetesen nagyon várjuk a folytatást…

Ősze Mária
Fotók: Mészáros Zsolt (Weöres Sándor Színház)

2015.08.26