1088

105 évvel ezelőtt született Kalkuttai Teréz anya


Teréz anya, ahogyan ma ismerjük, Agnes Gonxha Bojaxhiu néven született Üsküb (ma Szkpoje) városában 1910. augusztus 26-án egy sikeres albán építési vállalkozó családjában. (Születésének napja vitatott, sok forrás 1910. augusztus 27-ét, a keresztelésének napját adja meg pontos dátumként.)

1910-ben Szkopje még nem létezett, akkoron Üsküb az oszmán birodalom északi határvidékeinek nagy mezővárosa volt. Édesapját korán, kilenc éves korában veszítette el, ettől kezdve édesanyja tartotta el a családot. Drana, Teréz anya édesanyja buzgó katolikus volt, jelentős szerepet töltött be a Szent Szív egyházközség életében, tevékenyen foglalkozott jótékonysági szociális munkával. Teréz anya még gyermekkorában tagja lett a Mária-kongregációnak.

1928-ban, 18 éves korában áldozócsütörtökön meghallotta Isten hívó szavát, hogy szerzetesnővér legyen, és jelentkezett a Lorettói Miasszonyunk rendjébe. Barátnőjével együtt kérték felvételüket. Először a rend anyaházába, Írországba, Dublinba kellett utazniuk, majd néhány hónap felkészítés után Indiába, Darzsilingbe küldték. Szerzetesi fogadalmát itt tette le 1931. május 25-én, a Teréz nevet lisieux-i Szent Teréz iránti tiszteletből választotta. 1930-tól 1948-ig földrajzot és hittant tanított a kalkuttai Szent Mária szerzetesi iskolában, melynek 1944-től igazgatója lett.

1946-ban Darzsilingbe kellett utaznia, és utazásai során megdöbbenve tapasztalta azt a szegénységet, amelyben az indiaiak élnek. Ezután érezte meg igazi küldetését: „Az én közösségem a szegények.” Ez volt Teréz anya életében a „sugallat napja”.

1948-ban Teréz nővér Rómától megkapta az engedélyt, hogy független apácaként Kalkutta nyomornegyedeiben dolgozhasson. Levetette szerzetesi öltözékét, fehér szárit öltött, és Patnába ment a missziós orvosnővérekhez, hogy megfelelő egészségügyi ápolónői kiképzést kapjon. Az amerikai missziós nővéreknél egészségügyi kiképzésben részesült, majd hamarosan visszatért Kalkuttába, ahol a Szegények Kis Nővéreivel lakott, és engedélyt kért nyomortelepi iskolájának megnyitására. Segítőivel ingyenes beteggondozókat és szabadtéri iskolákat szerveztek.

XII. Pius pápa 1950. október 7-én megadta a jóváhagyást új rendjének, a Szeretet Misszionáriusai-nak. Az indiai kormány támogatásával egy elhagyott hindu templomot alakítottak át a szegény, magatehetetlen emberek otthonává. Nem sokkal később újabb otthonokat nyitottak a leprások és az árvák számára. A rend egyre több hívet és támogatót talált céljai számára, és az 1960-as években sorra nyitotta az otthonokat szerte Indiában.

1965-ben VI. Pál pápa engedélyezte, hogy a rend más országokban is folytathasson tevékenységet. Létszámuk folyamatosan növekedett. A Szeretet Misszionáriusai 1965 februárjában pápai jogú társasággá lett. Hitvallásuk szerint: „Mindenekelőtt szerzetesnővérek vagyunk, és nem szociális segítők, tanárok, ápolónők vagy orvosok. A különbség köztünk és a szociális gondozók között az, hogy ők valamit cselekszenek, mi pedig Valakinek. Jézust szolgáljuk a szegényekben. Minden, amit csinálunk, Jézusért van. Életünknek ez az értelme. A nap 24 órájában Jézust szolgáljuk.”

Teréz anya tevékenysége az egész világon nagy elismerést és megbecsülést váltott ki, amelyet számos kitüntetés, elismerés is jelez: 1962-ben megkapta a Padma Shri (Pompás lótusz) díjat India elnökétől, és a Nemzetközi megértés díját a Fülöp-szigetek kormányától. 1971-ben VI. Pál pápa adományozta neki a III. János Pál pápa békedíjat. Még ebben az évben Kennedy-díjat, 1972-ben Nehru-díjat, 1975-ben Albert Schweitzer-díjat, 1985-ben Szabadság Érdemérmet, 1995-ben Kongresszusi aranyérmet vehetett át. 1996-ban megkapta az Egyesült Államok tiszteletbeli állampolgárságát. 1979-ben Teréz anyának ítélték oda a Nobel-békedíjat.

1983-ban Teréz anya II. János Pál pápánál tett látogatása során szívrohamot kapott, majd 1986-ban II. János Pál pápa személyesen is meglátogatta. 1989-ben, a második szívroham után már pacemakerrel élt. 1991-ben Mexikóban tüdőgyulladást kapott, és súlyosbodtak a szívproblémái. 1991-ben hosszú idő után először tért vissza hazájába, Albániába, és megnyitotta a rend ottani házát. Felajánlotta lemondását a rend vezetéséről, de apácái ösztönzésére mégis maradt a rend élén. 1997-ben előbb csonttörést szenvedett, majd maláriát kapott, melynek következtében súlyos szívkárosodást szenvedett. Szívműtétnek vetette magát alá, de egészsége végképp megrendült. 1997. március 31-én leköszönt a rend vezetéséről, és kilenc nappal 87. születésnapja után, 1997. szeptember 5-én elhunyt. Az indiai kormány állami temetésben részesítette.

Teréz anyát II. János Pál pápa a missziós világnapon, 2003. október 19-én Rómában csaknem negyedmillió zarándok jelenlétében boldoggá avatta. A szentté avatáshoz szükség van még egy csodára.

„Teréz anya egyedülvalóságát az adja, hogy a humanitárius munkát nem a humanitárius munkáért végezte, mint ahogy a jótékonyságot sem a jótékonyságért. Nem kizárólag a fizikai szenvedés, a lepra, az AIDS, az éhség, stb. ellen küzdött, hanem minden erejével harcolt a lelki lepra ellen, amelyben az emberiség jó része szenved.” (Monseigneur Jean-Michel di Falco)

Nagy Mária

Források: Monseigneur Jean Michael di Falco: Teréz anya, a hit csodái. Budapest : Largo, [1999]., wikipédia.hu, http://magyarkurir.hu/hirek/kalkuttai-boldog-terez-anya

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2015.08.26