Magyar filmek is versenyeznek a Vukovári Filmfesztiválon

MTI

Nyolc helyszínen, tizenegy kategóriában, nyolcvannégy alkotás, köztük a Liza, a rókatündér című magyar vígjáték, továbbá Zsigmond Dezső Gyékénykoporsó és Sipos József Az elveszett európai című dokumentumfilmek is szerepelnek az augusztus 24-én kezdődő 9. Vukovári Filmfesztivál (VFF) programjában.

A hivatalos versenyprogramban a játékfilmek kategóriájában nyolc alkotás indul, köztük a román Radua Judea Bravo Aferim! című kalandfilmje, amely az idei Berlinálén a legjobb rendező díját kapta meg. Itt szerepel a Liza, a rókatündér is, Ujj Mészáros Károly filmje. Az alkotás a japán mitológiát használja fel egy romantikus vígjátékhoz, amelyben a Balsai Móni alakította címszereplő azt gondolja magáról, hogy ő Kicune, a japán rókatündér.

Szintén ebben a kategóriában versenyez Corneliu Porumboiu A kincs című filmje, amelyet 2015-ben a Cannes-i Filmfesztiválon mutattak be, valamint a német Sebastian Schipper Victoria című filmje is, amelyet az idei Berlini Filmfesztiválon mutattak be és Ezüst Medve-díjat nyert a legjobb operatőr kategóriában.

A mustrán a rövidfilmes versenyben szintén hét, a dokumentumfilmek megmérettetésén 15 alkotás indul – olvasható a fesztivál honlapján, a www.vukovarfilmfestival.com weboldalon. A legesélyesebb dokumentumfilmek között a magyar Gyékénykoporsót említik a horvát lapok, Zsigmond Dezső rendezésében, valamint a román Toto és nővéreit, amely három testvér történetéről szól a bukaresti gettóban. Ebben a kategóriában vetítik továbbá a német The Forecaster című filmet, amely egy olyan emberről szól, aki előre látta a gazdasági válságot, és a szlovák Combacet, amely két visszaeső bűnöző börtönből való szabadulását és lehetőségeit kíséri nyomon. Még egy magyar dokumentumfilm szerepel a mustrán ebben a kategóriában, Sipos József Az elveszett európai című filmje.

Versenyen kívül mutatják be a világ filmfesztiváljának legjobb filmjeit, a többi között a Sivatag királynőjét, amelynek főszerepét Nicole Kidman játssza, és a Matteo Garrone rendezésében készült The Tale of Tales című filmet Salma Hayek főszereplésével. A programban Woody Allen-film is szerepel, az Abszurd alak, amely az idei Berlinálén két díjat is nyert.

Az európai filmek közül Nanni Moretti Anyám című filmjét és Stéphane Brizé francia rendező La Loi du marché (A piac törvénye) című dokumentarista stílusú filmjét nézheti meg a közönség. Az Europót, vagyis az európai filmek vetítését a lengyel Malgorzata Szumowska Cialo (A test) című filmdrámájával indítják a szervezők.

Az augusztus 29-ig tartó fesztiválon a legjobb játékfilm díja a terjesztési jog megvásárlása lesz, a rövidfilmek közül a legjobb 500 eurót kap, míg a dokumentumfilmek 1000 eurós díjért versenyeznek.

Kriják Krisztina
Forrás: MTI

2015.08.24