1535

„A klasszikus zene nem egy elavult és unalmas dolog”

Interjú Hámori Mátéval

„A klasszikus zene nem egy elavult és unalmas dolog” – vallja Hámori Máté karmester, az Óbudai Danubia Zenekar művészeti vezetője, akit az aktuális koncertekről és a komolyzenét az ifjúság számára népszerűsítő törekvéseiről kérdeztünk.

2013 óta vagy az Óbudai Danubia Zenekar művészeti vezetője. Hogyan kerültél velük kapcsolatba?

Először az Erkel Színházban találkoztunk, ahol a Hunyadi László előadások egy részét én dirigáltam. Mivel az volt az operai bemutatkozásom, így számomra is fontos esemény volt, és kölcsönösen pozitív élményre sikeredett. Majd ezt követően keresett meg Ács Péter ügyvezető, aki felajánlotta a közös munkát és a zenekar megreformálásának lehetőségét. Bizonyos értelemben ez egy újrakezdő feladat volt, hiszen akkor Héja Domonkos alapításával immáron 20 éve folyamatosan működött a zenekar. A kezdeti évek vehemenciája és koncertszáma akkoriban kicsit megcsappant, ezért új lendületet és profilt kellett adnunk. Azóta már sok mindenben sikerült változásokat elérni, és a szükséges folyamatokat elindítani. Nagyon jó szívvel gondolok vissza az elmúlt két évre, és bízom benne, hogy ez a lendület csak még tovább fokozódik.

Milyen reformokat éreztetek szükségesnek?

Az új előadó-művészeti törvény arra sarkallja a zenekarokat, hogy állásba vegyék az alkalmazottaikat. Eddig nem volt így, de mostantól az állami támogatás összefügg azzal, hogy hány állásban lévő zenész van. Sok zenekar csak úgy működött, hogy az előadók megbízási szerződéssel játszottak náluk. Ez egy nagyon komplex folyamat, mert ugyanazok a muzsikusok, akik a Danubiát alapították, munkaviszonyba kerültek, jelenleg pedig több, mint 40 alkalmazottja van a zenekarnak. Az állásba vétel egy nagyon jelentős változás volt, és hatalmas plusz terhet rótt a költségvetésünkre. A tartalmi rész igazán az én asztalom. Új arculatot adtunk a zenekarnak, amelyhez új logó és honlap is társult. És újfajta sorozatokat is indítottunk el. Az volt a cél, hogy egy kicsit megfiatalítsuk a közönséget, és egy új réteget szólítsunk meg. Hiszen a Danubiának van egy nagyon elhivatott törzsközönsége, de szeretnénk a fiatalokhoz is eljutni, főleg azért, mert ez egy fiatal zenekar.
Azt hiszem, mi hitelesen meg tudjuk jeleníteni, hogy a klasszikus zene nem egy elavult és unalmas dolog. Az arculaton és a műsorszerkesztésen is látszik, hogy igyekeztünk egy kis chilit vinni ebbe az ízvilágba. Arra törekszünk, hogy ne csak önmaguk a koncertek bírjanak koherens „mondanivalóval”, hanem a sorozatban lévő koncertek is kapcsolódjanak egymáshoz. Az előző sorozatunk az „Íme, az ember” címet viselte, amely szintén a művek belső tartalmára igyekezett reflektálni. Most a „Gyermekek vagyunk” nevet választottuk az első négy zeneakadémiai koncertünk címéül. A sorozat azt próbálja megmutatni, hogy a felnőttekben, akik a koncertjeinkre eljönnek – teljesen mindegy, hogy 80 vagy 18 évesek – él még a gyermekkorból valami nagyon fontos. A zene és a művészet pedig alkalmas lehet arra, hogy ezt felszínre hozzuk. A koncertek címei: Szabadság, Játék, Könny, Mese. A témák a gyermeki, tiszta, és sok esetben a felnőttkorra elhomályosodó tulajdonságokra hívják fel a figyelmünket. A Szabadság koncert lesz az első szeptemberben, ahol a fogalmat különböző oldalakról világítjuk meg. A hallgatóság megismerheti Liszt két szentről szóló legendáját, melyek közül az első Assisi Szent Ferenc történetét dolgozza fel. A mű nagyon jó példa arra, amikor az ember a saját, belső szabadságát követi, és szembe megy a társadalommal és az elvárásokkal, hogy a saját igazságát végigvigye. Az is nagyfokú szabadság, amikor valaki felrobbantja a művészetnek az addig bevált formáit, mint például a III. szimfóniában, amely kétszer olyan hosszú, mint Beethoven korábbi szimfóniái. Beethoven teljesen új fejezetet nyitott ezzel a szimfóniaírásban.

Az ifjúság számára milyen különlegességekkel készültök?

Elindítottuk az általános iskolásoknak szóló sorozatainkat, amelyek által nagyon alacsony jegy- illetve bérletárakkal visszük el a zenénket az óbudai általános iskolákba, jövőre pedig már más helyszínekre is. A műsorok 45 percesek, akárcsak egy tanóra. Úgy állítottuk össze, hogy kielégítsék a korosztály igényeit. Néha egy-egy operát vagy interaktív mesélős koncertet és hangszerbemutatót viszünk el hozzájuk. A zene meghallgatásán túl fontos, hogy amikor ott vannak, nevessenek, csodálkozzanak és táncoljanak. Fizikális és mentális értelemben is mozgassuk meg őket. Így talán a kamaszkori klasszikus zenehallgatás nem csak egy merev utasításnak eleget téve történik. Sok fiatal azért nem jár komolyzenei előadásokra, mert egy csokornyakkendős, sznob, feszengős légkörként éli meg a helyzetet. Fontos, hogy fiatalok is legyenek a közönségünk soraiban, hogy ne tűnjön el ez a csoda, amin dolgozunk. Kísérletezőnek kell lenni. Ez viszont sok energiát, időt és pénzt jelent. De másképp nem működik.

Mik az eddigi visszajelzések? Sikerült felkelteni az érdeklődést?

Folyamatosan egyeztetünk az iskolákkal. Ahol már voltunk, ott mindig nagyon lelkesen várnak bennünket újra, ahol viszont még nem, 80-90 százalékban visszautasítanak.

Hogyhogy?

Ennek van egy olyan aspektusa is, hogy általában leterheltek a tornatermek, és mivel minden nap van testnevelés óra, ezért nagyon nehezen oldják meg, hogy akár egy órára is felszabaduljon. Ez nem feltétlen az ő hibájuk, de egy kicsit erőlködni kell, hogy kivitelezhető legyen. Szeretnénk minél több helyre eljutni. Ez egy misszió, hiszen egy 300 forintos jegyből értelemszerűen nem tudjuk kitermelni a költséget, de azért is vagyunk, hogy ezt felvállaljuk. És van értelme, hiszen a legjobb és a legőszintébb sokszor a gyerekközönség. Ha valami tetszik nekik és jó, akkor azt nagyon élvezik, és ha rossz, akkor azt is egyből látod. Nagyon sok ifjúsági koncertet csináltam már, és sok jó élményem van ezzel kapcsolatban, mert a gyerekek fantasztikusan nyitottak és igényesek, nem lehet csak úgy akármit eléjük tolni. Kodály Zoltán gondolataiból minden élethelyzetre lehetne mondani egyet. Ami idevág: „A gyermeknek a legjobb is épphogy elég jó”. Ezzel pedig nem lehet vitatkozni.

Akkor nálatok nem úgy néz ki egy óra, hogy a könyvből felolvassátok az elméletet, majd bekapcsoljátok a kismagnót.

Az olvasást sem lehet úgy megszerettetni a gyerekekkel, hogy 14 évesen egyből a Szigeti veszedelemmel kezdjék. Az éneknek meg egyre kevésbé van meg a helye, nem tudnak vele mit kezdeni. Mindenki tudja, aki oktatással foglalkozik, hogy ez az óra egy fekete bárány, és nem veszik komolyan. Mert nem olyan tantárgy, mint a többi. Ebbe a poroszos rendszerbe nehéz belehelyezni a rajz- és az énekoktatást, mert a gyerekek hat éves koruk óta megszokták a tananyag-számonkérés-tananyag-számonkérés láncolatát. Ezeknek az óráknak nem erről kéne szólniuk, de nem is feltétlenül szükséges, hogy komolyan vegyék. Lehetne ez egy oázis is az iskolai szürkeségben. Fontos lenne az énekoktatást helyrerakni, és bátorítani a fiatal zeneakadémistákat és zenészeket, hogy ne rettenjenek vissza attól, hogy a tanítói pályára menjenek, mert a legtöbb jót ott tudják tenni azért, hogy ez a műfaj fennmaradjon.

A fiatalságról beszélünk, de te magad is még nagyon fiatal vagy, és már rengeteg helyen megfordultál.

Relatív sok helyen jártam, például Olaszországban, Csehországban, Romániában, Franciaországban és Angliában is koncerteztem, de azért a legtöbb koncertet Magyarországon adtam. Nem vagyok egy világutazó karmester. A legtöbb zenekart vezényeltem már, régen főleg vidékieket. Zeneakadémista koromban a szombathelyit vezényeltem, ahol rendkívül hálás vagyok Pál Tamásnak – aki akkor vezető karmester volt ott –, hogy bizalmat szavazott egy ilyen fiatal kollégának. Most, mint vezető karmester, látom, hogy az embernek kétszer is meg kell gondolnia, kit enged maga mellé. Győrben, Miskolcon, Debrecenben a Zeneművészeti Kar zenekarát rengeteg ifjúsági koncerten vezényeltem, a Pécsi Tudományegyetemen is tanítottam, most pedig inkább Budapesten vagyok. Vásáry Tamással és a Kodály Zeneművészeti Karral is sokat turnéztunk, ahol én voltam a betanító. Nagyon élveztem, főleg Tamás személye miatt, akivel nagyon jó kapcsolatba kerültünk, és akit mentoromnak, illetve atyai jóbarátomnak is tartok. Egy fantasztikus ember, akinek a társasága miatt vártam a nyári kéthetes táborokat, mert rendszeresen éjszakába nyúló beszélgetéseket folytattunk. Rengeteget lehet tanulni tőle, nemcsak zeneileg, emberileg is. A Filharmónia Magyarországnak van egy olyan rendszere, amely a legkisebb helyekre is elvisz vidéki ifjúsági koncerteket. Olyan településekre vittünk operát, ahol fával fűtöttek, és még a víz sem volt bevezetve az iskolákban. Ezek nagyon jó emlékek, és hálás vagyok, hogy ezekben is részt vehettem.

Milyen koncertekre készültök most a zenekarral?

Nyáron a Klassz a pARTon fesztiválon is ott leszünk, amit a Cimbora Alapítvánnyal közösen csinálunk. Ez a Balaton partján különböző városokban összeszervezett koncertsorozat már elkezdődött. Itt a Danubia négy koncerttel vesz részt. Volt például egy ifjúsági koncert Zánkán, a gyerektáborban. De lesz felnőtteknek is holdfényes, esti koncert Balatonfüreden, illetve Velencén. Majd az István, a király augusztusi produkciójában működünk közre, amely során egy szimfonikus zenevonat koncertet is tartunk az Óbudai nyár keretében. A műsor keretében LGT dalokat is hallhatunk majd, amelyeket egy rendkívül tehetséges fiatal művész, Ott Rezső hangszerelt meg, valamint Somló Tamás és Karácsony János is közreműködik. Szeptemberben pedig indul az új évadunk, ismét lesznek a BMC-ben is sorozataink. Eckhardt Gábor kalauzolásával mutatjuk be egy életmű keresztmetszetét. Most Haydn került terítékre, aki elképesztően izgalmas életművel rendelkezik. Fantasztikusan gazdag az életműve, amelyből olyanokat is fogunk játszani, amiket általában nem szoktak, pedig kamaraművek, dalok, kórusművek is bőven akadnak köztük. Próbálom teljességében bemutatni az életműveket. Januárban pedig ezt egy Schumann sorozat fogja követni. Ezenkívül számtalan koncertünk lesz, a Klasszik Rádióval is vannak együttműködéseink és a Zeneakadémián is több projektben részt veszünk. Úgy gondolom, egy nagyon szép és tartalmas évad elé nézünk! Most, ami a legjobban izgat bennünket, az a huszonéves, egyetemista korosztály bevonása. Az Egy hét a Danubiával projekt a középiskolásokat célozta meg, amely program keretében egy héten keresztül mentor segítségével kísérnek bennünket. Egy kívülálló számára érdekes lehet a zenész élet, hiszen egy elég összetett és izgalmas dolog. A próbák kapcsán kisfilmet vagy blogot, a záró koncerthez pedig egy videofilmet kell majd készítenünk. Egyre nagyobb energiát szeretnénk rájuk fordítani.

Mit gondolsz, egy egyetemistával hogyan lehet megszerettetni a komoly zenét?

Minden korosztálynak van egy kapuja, abból kell kiindulni. Az általános iskolások a színházat, a poént és a nevetgélést szeretik. Különösen, ha vígoperát játszunk, akkor fel tudnak szabadulni, és elengedik azt a stresszt, hogy részt kell venni ezen a programon. Kevesen gondolják át, hogy ez nagy szorongás a gyereknek, amit csak a nevetés old fel, vagy ha megszólalhatnak, mozoghatnak. A legrosszabb, amit tehetünk, ha azt mondjuk: „maradjál csendben és ülj nyugodtan!”. A kamaszoknál pedig elég erős a szégyenérzet, a legnehezebb számukra, ha meg kell nyilvánulniuk. Bár csoportokban, de nem az egész osztály előtt történnek a foglalkozások, hanem választhatnak, és a barátaikkal együtt oldhatják meg a feladatot. Az egyetemistáknál és a fiatal felnőtteknél egyértelműen a párkapcsolat és az életkezdés a legnagyobb kapu. Talán egyből az érettségi után zúdul rá az emberre a legnagyobb szabadság, amikor önálló döntéseket kell hozni. Ez a korosztály arra megy el, ami olyan különleges eseménynek hangzik, amit máshol nem láthatnak, és azt gondolják, ha nem mennek el, akkor lemaradnak valami fontosról. Mi pedig éppen ezért igyekszünk a zenét társművészetekkel, például filmekkel is összekötni, olyanokkal, amelyekkel helyszínben vagy tematikában megegyeznek.

Végh Nóra
Forrás: kultura.hu

2015.08.04