1409

Montágh Imre 80


Montágh Imre 1935-ben született Budapesten. Gyerekkorát a Békés megyei Csanádon töltötte, tizenöt éves kora óta saját magát tartotta el. A gimnázium utolsó két osztályát esti tagozaton végezte el, ennek ellenére jelesre érettségizett, majd beiratkozott a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára. Főiskolai hallgató korában Kanizsai Dezső, a logopédia tanszék akkori vezetője egy logopédiai kísérleti gyermekcsoport vezetésével bízta meg.

A Kanizsai-féle beszédjavítási módszerek megkövetelték, hogy a tanár képes legyen beleélni magát a beszédhibás személy lelkiállapotába, empátiája révén – akár a legcsekélyebb eredménnyel is – növelni tudja a gyermek önbizalmát. A beleélés szükséges ahhoz, hogy a logopédus szokatlan helyzetekben is finoman válassza meg szavait.

A gyógypedagógiai tanári diploma megszerzése után Montágh Imre két esztendeig tanított a siketnémák váci tanintézetében. 1961-ben fölkerült a budapesti Beszédjavító Intézetbe, ahol kis idő múlva a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola hallgatóinak gyakorlatvezető tanára lett. Saját gyakorlótárat állított össze, ebben segítette versmondói múltja, a költészet iránti rajongása. 1962-ben az intézet megjelentette a gyakorlattárat Beszédtechnikai ismeretek címen. Még ebben az évben felkérte óraadó tanárnak a Színművészeti Főiskola. Itt kezdetben beszédhibát javított, később megbízták a művészi beszéd tanításának feladatával is. Jellemző volt természetére a bizonytalanság és kétely, amellyel fogadta a megbízást; a pedagógiai lelkiismeretesség küzdött benne az elhivatottsággal és az egészséges becsvággyal.

A Színművészeti Főiskolán végzett munkájában – a korábbi tevékenységétől eltérően – gyökeresen új volt, hogy a katedrai tekintélytiszteletet felváltotta egyfajta közvetlen, fesztelen pedagógiai légkör. Ahogy önéletrajzában is írja, együtt dolgozott a színészjelöltekkel, játékosan oldva a feszültséget és a görcsöket, szinte egymást tanítva tanultak. Mindig kész volt arra, hogy a fáradtságot egy-egy érdekesebb gyakorlattal elűzze, a lankadó figyelmet nyelvi játékokkal élénkítse.

Montágh Imre értékvilága egyrészt a magyar beszéd hangzásának tisztaságából származott, másrészt főiskolai tanulmányaiból. Megvolt benne az a készség, hogy tanítványai képességeit kibontakoztassa: ez pedig csakis akkor hatékony, ha a szeretet légköre övezi a munkát. Rendelkezett azzal az ösztönös beállítódással, hogy önmagát mással megossza, munkált benne a szociális érzés, hogy tanítványaiban felkeltse a szunnyadó tehetséget. Majdnem három évtizedes működése megerősítette a XIX. sz. egyik kiváló pedagógusának mondását: „Minden tanításnál és nevelésnél fő dolog marad a tanító, a tanító szelleme.” (Diesterweg)

Montágh Imre a logopédiát életszerűen művelte, mellőzve minden száraz doktrinér módszert, öncélú didakticizmust. Szakmai konferenciákon való részvétel, tudományos disputák azonban nem igazán voltak ínyére, vélhetően tudóskodó, fabatkát sem érő szerepjátszásnak tarthatta ezeket, ahol nem a szakma gondjai kerülnek terítékre, ahol a külsőségeken van a hangsúly. Máskülönben nem szeretett nyílt színi vitákba bonyolódni. Ha valamivel nem értett egyet, akkor önmagának – bajsza alatt – mormolta félhalkan, ahogy a szövegkönyvek tartalmazzák: „félre”, nem tetszését. Majd később, négyszemközt mondta meg vitapartnerének ellenvetéseit. Ezt mindig finoman, érzékenységet nem sértve tette.

Talán kevésbé tudott, ha valami bántotta erkölcsi érzékét, esetleg becsületébe gázoltak, hamar indulatba jött, s ez meglátszott fiziognómiáján is, de amilyen hamar jött, olyan hamar el is szállt felindultsága. Egyébiránt arckifejezése sugározta a pipázó ember sztoikus nyugalmát. Több rádiós és televíziós műsorban szerepelt szakértőként, illetve műsorvezetőként, és ezzel országos ismertséget szerzett. Számos ismert színész pályáját indította el, mint például Eperjes Károly, Bálint András, Esztergályos Cecília. Valószínűleg olimpiai bajnok lett volna Eperjesből, ha nem találkozik Bázakerettyén azzal a férfival, aki meglátta benne a színészi tehetséget: „Ha ő nincs, akkor valószínűleg nem kerülök a pályára!” – mesélte később.

1986. augusztus elsején Kismaroson felesége szeme láttára a saját autója – miután valószínűleg nem húzta be a kéziféket – az árokba lökte, majd rázuhant. Többször is megoperálták, de belső sérülései miatt két hét múlva meghalt a kórházban.

Nagy Mária

Forrás: prae.hu

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2015.07.29