5563

A Kisalföldi Gépgyár

Várostörténeti puzzle – 21. rész

A Kisalföldi Gépgyár kft. 1945. október 1-jén jött létre az egykori Stádel Gépgyár romjain, a háború után megmaradt épületeiben. Vezetője Németh Antal lett, aki bérelte az eredeti tulajdonostól, Stádel Károlytól. Kezdetben mindent elvállaltak, javításokat végeztek, és lebombázott gyárak anyagraktárainak alkatrészeit használták fel.

A bérlet nem sokáig működött, Németh Antal nem fizetett a tulajdonosnak, sőt még csempészésen is érték, és börtönbe került. 1948 júniusától egy korábbi vagongyári művezetőt, Michel Sándort nevezett ki a gyár élére a minisztérium. Közben 1949-ben az államosítással megszűnt Stádel Károly tulajdonjoga a gyár felett.

Hirdetés 1948-ból a Győr, a romváros élni akar! című kiadványból:


1950 márciusától a gyár új neve Kisalföldi Gépgyárak és Öntödék Egyesülése lett. Ezzel a város öt különböző pontján működő kisüzem került egy vezetés alá más-más profillal, külön vállalatvezetővel: Kisalföldi Gépgyár, Steiner Testvérek Vasszerkezeti Üzeme, Kőrösi Lajos Gyermekkocsigyár, Lőrincz János Öntöde, Eckmann Miklós Épületlakatos üzeme. A központ a Rákóczi F. u. 34. szám alatti Kisalföld Gépgyár lett. Induláskor a gyártmányok sokfélesége szinte kiismerhetetlen volt.

Kézi kukoricadaráló:

Kézi répavágó:


Az illetékes minisztérium az üzemkört gépek, hidak, vasszerkezetek gyártásában, javításában és öntödei tevékenységben határozta meg.

A Soproni úti vasúti felüljáró 1950-ből:

A géppark azonban korszerűtlen volt, sok megrongálódott a háborúban, a telepek egymástól távol estek, illetve korlátot jelentett, hogy a belvárosba nem nagyon lehetett vasipart telepíteni. Ezektől függetlenül a Jókai utcába tevődött át a központ, itt szerveződött egységes vezetésű gyárrá, melynek egyik első lépése volt a profiltisztítás, így a felesleges gyártmányok előállítását megszüntették.

Az összehangolás nehézségei miatt az egyesülést 1951 tavaszán megszüntették, és Kisalföldi Gépgyár és Öntöde névre keresztelték át. A gépgyártási ágazatban való részvételt tűzték ki célként, majd az ötvenes évek elején több telephelyet bezártak az ésszerűsítés jegyében, és 1953-tól a munkaigényesebb, nagy szériájú mezőgazdasági kisgépek gyártására álltak rá. Az első ötéves terv végére a kisiparból gyárrá szerveződött, áttértek a nagysorozatok gyártására. A dolgozói létszám már 1954-ben 285 fő volt. 1955-ben bővült a termékskála, elkészült a fűszerőrlő malom, melyet az első komolyabb konzerv- és húsipari gépként gyártottak.

Fűszermalom:

1955-ben a piac telítődése miatt a kisgépgyártást megszüntették, s megkezdődött a gyártmánykeresés. Az 1956-os viharos évre esett a gyár profilvesztése, a folyamatos átszervezések miatt a legjobb szakemberek elhagyták a gyárat, a legnagyobb gondot az anyagellátás okozta. A Kisalföldi Gépgyár és Öntöde megpróbált rugalmasan alkalmazkodni az új helyzethez, még ebben az évben át tudták adni ostyasütő automatát a Keksz- és Ostyagyárnak, majd sorra jöttek a nagyobb megrendelések: műfagyári berendezések, húsipari gépek, sörgyári gépek.

A KGST hatására a Kisalföldi Gépgyár és Öntöde is bekerült az exportőr gyárak sorába, eleinte szovjet megrendelések érkeztek húsipari gépekre. 1958-tól több hazai vágóhidat láttak el húsipari gépekkel. A termelés növekedett, de nagy volt a létszámhiány. 1959-ben az egyre növekvő megrendelésekhez fennállása óta a legnagyobb beruházását kapta a gyár, 19 szerszámgéppel.

Az 1960-as években a Kisalföldi Gépgyár és Öntöde rátalált fő profiljára: a vágóhidak speciális gyártójává fejlődött, ezáltal eljutott egy modern vállalat szintjéig. 1960 januárjától Michel Sándor nyugdíjazása miatt Varga Ernő lett a gyár új igazgatója, és ugyanebben az évben módosították a vállalat alapítólevelét: élelmiszeripari berendezések, acél-, vas- és fémlemezek gyártása és vasöntés. Elkezdődött a konzervipari gépek gyártása, ennek első példánya volt az üvegzáró automata.

Üvegzáró automata:

Az 1960-as évet nagy exporttevékenységgel zárta a gyár: egy teljes vágóhidat kellett készítenie Albániába, amely összesen negyvenféle gyártmányból állt.

1960. szeptember 22-én a Kisalföldi Gépgyár és Öntöde megkapta az eddigi Csavarárugyár győri reptéri telephelyét, hogy vegyipari és élelmiszeripari gépgyártását bővítse. A szakminisztérium a győri gyárat ezen gépek gyártóbázisává akarta tenni. Egy jól működő üzemet romboltak le, és egy lerombolt üzemhelyet kapott a Kisalföldi Gépgyár és Öntöde, amit többmilliós ráfordítással tudtak működőképessé tenni. A reptérre való költözködés 1961-ben kezdődött, és több lépcsőben zajlott. A dolgozók tiltakoztak a költözés ellen, mert nem voltak biztosítva a munkavégzés elemi követelményei sem. Nem volt fűtés, tönkretett víz- és csatornahálózat, feltört utak maradtak a lerombolt csavargyár helyén, valamint a közlekedés sem volt megoldott. Ám a gépeket sorban költöztették ki, így a dolgozóknak sem volt más választásuk. A rossz szociális ellátottság és az alacsony bérek miatt nagy volt az elvándorlás a gyárból.

A költözés nehézségei és az új telep felszerelése nagy energiákat emésztett fel, így több vállalt határidőt nem, vagy csak csúszással tudtak teljesíteni. Több gépet nem sikerült időre legyártani, ezért is hirdették meg a gyártmányfejlesztési programot, amelynek keretében már gyártott gépek gyártásán ésszerűsítettek. Ezek továbbra is a konzervipart szolgáló berendezések voltak.

Lassan megoldódtak a szociális problémák, és a közlekedést is biztosították a dolgozók számára. 1962-ben megalakult a prototípusüzem, ahova a legjobb szakembereket válogatták össze. A Kisalföldi Gépgyár és Öntöde gyártmányai elismertek lettek a világpiacon. Harmincféle konzervipari gépet fejlesztettek ki, és állítottak elő.

Káposztaszeletelő gép:

Exportáltak a Szovjetunión kívül Guineába, Indiába is. Sok gép azonban vagy nem működött megfelelően, és nem gyártották tovább, vagy csak a tervezőasztalig jutott el. A piac azonban nem csak jó, hanem formatervezett gépeket keresett, így állandó fejlesztéseket, módosításokat kellett végrehajtani a gyártandó gépeken.

1963-ban a dolgozók és a szakemberek megdöbbenésére az igazgató személyesen döntötte el, hogy a későbbiekben nincs szükség a gyár öntödéjére, ekkortól a gyár új neve Kisalföldi Gépgyár lett. Közben a még a városban működő Jókai utcai telepet is kiköltöztették a reptéri gyártelepre, így befejeződött a teljes áttelepítés.

1963 végén, amikor a gyár szinte már csak exportra gyártott, felmerült az igény az élelmiszeripari gépeket gyártó vállalatok központosítására. Ésszerűnek tűnt, hogy a gépek tervezése, kivitelezése egy vezetés alá kerüljön.

1964 januárjától megszűnt a Kisalföldi Gépgyár függetlensége, része lett az Élelmiszeripari Berendezés és Gépgyártó Vállalatnak. Ide tartozott még a pesti Gábor Áron Gépgyár és a pécsi Sopiana Gépgyár is, a központ Budapest lett. A helyi vezetés továbbra is megmaradt. 1964-ben az eddigi széles skálájú konzervipari gépek mellett üvegszállító szalagokat is gyártottak többféle változatban.

Üvegzáró és -szállító szalag:

Majd 1965-ben született meg a Kisalföldi Gépgyár legjelentősebb gyártmánya a dobozzáró automata.

Dobozzáró automata:

A jó megrendelések nem voltak arányban a termelékenységgel, a központi vezetés sem váltotta be a reményeket, a győri gyárban is úgy érezték, háttérbe szorultak. A beígért fejlesztések mindannyiszor csak ígéretek maradtak, sőt 1966-ban a korszakban ritkaságnak számítóan létszámcsökkentésre került sor: 528-ról 483-ra csökkent a dolgozói létszám.

Az 1966-os évben is folytatódott a konzervipari gépek fejlesztése, modernizálása, a hazai konzervgyárak többségébe szállítottak a győri gépsorokból. Sokat adtak a külcsínre is, így lehetett az, hogy az 1965-ös BNV-n „Az Év legszebb terméke” pályázaton a második helyet nyerte el a gyár a Főzelékvágó gépével.

Főzelékvágó gép:

Ám hiába a díj, a Kisalföldi Gépgyár nehezen tudta tartani a verseny előírta feltételeket. Kiderült, hogy nem jó módszerekkel fejlesztették a gépeket, más országok gépei gyorsabbak, hatékonyabban működtek, az élelmiszeripar rohamosan fejlődött. Akadályozta a fejlődést az is, hogy nem volt meghatározva a világszínvonal, a géptervezőkhöz nem jutottak el a paraméterek.

1967-ben a központi gyárvezetés elrendelte a gyártmányszerkesztés megszervezését. Feladatuk a gyártás tervdokumentációval való ellátása volt, ami a gépek sokfélesége miatt nem volt könnyű. 1968-ban vezették be az új gazdasági mechanizmust, ez fokozott ellenőrzéseket, és egyfajta önállóságot jelentett a gyár életében. Már nemcsak a felülről jövő rendeletek határozták meg a termelést, így nagyobb lett a felelősség is. 1968-ban hozták létre a Külszerelési osztályt, amelynek a feladata volt a megrendelt gépek helyszínen való összeszerelése. Az új gazdasági mechanizmus ösztönözte a vállalatokat a nemzetközi vásárokon való részvételre, 1969-ben a Kisalföldi Gépgyár is több termékével szerepelt, a legjelentősebb a Lipcsei Nemzetközi Vásáron aranyérmet nyert uborkavonal volt.

Uborkamosó:

Az 1969-es év sikerének mondható még a Berlini Húskombinátba való 200 db/órás teljesítményű sertésvágóvonal szerelése is, melyet 1971-ben avattak fel.

Sertésfelvonó:

Mivel az ÉBGV termelékenysége nem nőtt, hanem inkább csökkent, a három gyár összehangolása nem sikerült. A gyáregységek nem fejlődtek anyagi források hiánya miatt. Mindezen előzmények után 1971. június 15-én felmentették Jochlik Lajost, az ÉBGV igazgatóját, a vállalat élére miniszteri biztost ültettek. A változások helyben is érezhetőek voltak, Varga Ernőnek is mennie kellett. 1972. május 15-től Turnhauser László lett a Kisalföldi Gépgyár új igazgatója. A termelékenységi problémákat orvosolandó lecserélte a fontosabb pozícióban lévő dolgozókat.

Az élelmiszeripari gépek gyártásáról a gyár vezetése az izzógyártás területére helyezte a hangsúlyt, amit újabb névváltoztatás követett, de ez már egy másik történet.

Lengyel Adrienn

Forrás:
Veszprémi György: EIVRT Kisalföldi Gépgyár története: 1808-1983. Győr, EIVRT Kisalföldi Gépgyár, 1983.
Veszprémi György: Győr első gyárának története: Kisalföldi Gépgyár: az első ötéves terv, 1950-1954. Honismereti pályázat. Győr, 1976.
A fotók forrása: A Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár Kisfaludy Károly Könyvtárának helyismereti gyűjteménye


A Várostörténeti puzzle sorozatának korábbi cikkei:

- 1. rész: A Radó-szigeti Kioszk
- 2. rész: A győri repülőtér
- 3. rész: A Wolf Gyula-féle könyvkereskedés a győri Széchenyi téren
- 4. rész: Régi győri farsangi bálok
- 5. rész: Makrisz Agamemnon: Vízicsikó
- 6. rész: A Dunakapu tér
- 7. rész: Az Apolló mozi
- 8. rész: A Győri Gyufagyár
- 9. rész: 
Egy kiszolgált katonaszobor: a vashonvéd
- 10. rész: A Hungária kávéház tulajdonosa, a népdalgyűjtő Limbeck Ferenc - Limbay Elemér
- 11. rész: Az Auer Kávéház
- 12. rész: Volt egy mozi...: A győri Elite Mozi (1922-1953)
- 13. rész: A Győri Lemezárugyár – A fémjátékok egykori fellegvára
- 14. rész: A „nagy ház”, avagy a győri Lloyd-palota (I. rész)
- 15. rész: Adalékok a győri Lloyd történetéhez (II. rész)
- 16. rész: Régi győri mesterség: a burcsellás
- 17. rész: Egy győri polihisztor tűzoltóparancsnok: Erdély Ernő (1881-1944) – I. rész
- 18. rész: Egy győri polihisztor tűzoltóparancsnok: Erdély Ernő (1881-1944) – II. rész
- 19. rész: Egy győri polihisztor tűzoltóparancsnok: Erdély Ernő (1881-1944) – III. rész
- 20. rész: A Stádel Gépgyár – Győr első gépgyára

2015.07.23