857

Cseh Tamás Program – Ismét pályázat az induló zenészeknek

MTI

Induló és kezdő előadók, zenekarok hang- és képfelvételének elkészítésére, turnék és fellépések, illetve ezek kommunikációjának megvalósítására írta ki az új évadra vonatkozó első pályázatát az NKA Cseh Tamás Program ideiglenes kollégiuma. A jelentkezési határidő: augusztus 3.

A Cseh Tamás Program első évének sikerei után újabb induló együttesek kapnak lehetőséget saját album, videóklip megjelentetésére, és koncertek megvalósítására. Az ideiglenes kollégium pályázatának keretösszege 50 millió forint, amelyből pályázatonként 2 millió forint igényelhető – közölte a programiroda. Az előző évhez képest újdonság, hogy a zenekarok koncertek megvalósítására is fordíthatják a támogatást. A lebonyolítás a tavalyi folyamathoz hasonló: a pályázatok elbírálása után meghallgatások lesznek, ezeken választják ki azokat a formációkat, amelyek támogatásban részesülnek. A pályázat leadásának határideje augusztus 3. éjfél, a döntés 2015 szeptemberére várható.

A Cseh Tamás Program első kiírásában támogatott legtöbb induló együttes már kiadta debütáló anyagát, köztük van a Fatal Error, az InFusion Trio, a Lóci játszik, a Szipka Loops, a Noemo és a Volume Under Kontrol. Sikerrel léptek fel több élőzenei rendezvényen, fesztiválon (A38, Belvárosi Fesztivál, a zene ünnepe, VOLT Fesztivál), több dal- és klippremiert tartottak, és az elkészült számok állandó szereplői az országos és regionális rádiócsatornák zenei műsorainak. Több zenekar, például a Margaret Island vagy a Bagossy Brothers Company önálló lemezbemutató turnét bonyolított le, a Babel, a Headbengs és a Margaret Island bekerült a Nagy-Szín-Pad! döntősei közé, az ÉTER Plusz tehetségkutató fesztivált pedig a Soul Surge nyerte.

Az idei év első pályázatán olyan zenekarok indulhatnak, amelyek legfeljebb egy, nem szerzői kiadású albummal (legalább nyolc dal egy adathordozón) rendelkeznek, nincs érvényes lemezszerződésük, a pályázati felhívás megjelenése előtti egy évben legfeljebb húsz koncertet adtak, valamint maximum két olyan dallal rendelkeznek, amelyet országos lefedettségű rádió több, mint öt alkalommal játszott. A pályázati felhívás az NKA honlapján (http://www.nka.hu/palyaztatas/cstp_id) érhető el.

Forrás: MTI

2015.07.19
25