Szent István ünnepe Pannonhalmán

Egésznapos program az Főapátságban

Gazdag kínálatból válogathatnak, akik az augusztus 20-át a Pannonhalmi Főapátságban töltik. A 10 órakor kezdődő Ünnepi Szentmise után a gyermekeket, családokat ingyenes programmal várják a Vársétányon. A nap második felében többek között Kovács Szilárd orgonahangversenyét valamint Máté Gábor és Dresch Mihály Szent István király Imre herceghez szóló intelmeiből készült estjét tekinthetik meg az érdeklődők.

Ezen a napon reggel 9.00 órától délután 17.00 óráig a Szent István alapította monostor ingyenesen látogatható.

A kosaras-dombi Turistafogadó épületben megtekinthető a „Bárki vagy, aki a mennyei hazába igyekszel…- Másfél évezredes életforma Pannonhalma monostorában” című film rövid változata.

Az Apátsági Pincészetben 11.00 és 17.00 óra között óránként kezdődik ingyenes pincészeti látogatás, ezt követően pedig a teraszon nyílik lehetőség a borok megkóstolására.

15.30-tól Kovács Szilárd orgonahangversenye kezdődik a Bazilikában. 18 órától a Hárompatak zenekar népzenei koncertje tekinthetik meg a Gyógynövénykertben.

20 órától a  „Hallgass, fiam, atyád intelmére…” - Szent István király intelmei Imre herceghez című  estet láthatják a Bazilikában.

További programok és információ: www.bences.hu

 

A kép a http://commons.wikimedia.org/wiki/Main_Page szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével a következő linken található: http://goo.gl/RuIJm5

2014.08.13