Július 12. – A Rolling Stones első fellépése

ZENE a napon – tmoni írása

1962. július 12-én adta első hivatalos koncertjét a Rolling Stones, a világ egyik legrégebbi rock zenekara. Az 53 éves együttes a londoni Marquee Klubban lépett először közönség elé az alábbi felállásban: Mick Jagger (ének, szájharmonika), Brian Jones (gitár, szájharmonika, vokál), Keith Richards (gitár, vokál), Ian Stewart (zongora) és Dick Taylor (basszusgitár).

A brit rock formációt Muddy Waters Rollin' Stone című dala után Brian nevezte el Gördülő Köveknek, mely az amerikai szlengben nyughatatlan embereket jelent. Nagyon is találó név a sok mindent megélt zenekarra, ahogy Hobo is megénekelte a Rolling Stones blues című dalában:

 „De a banda játszik, bélyeggel a hátán.
Ezerszer megírták: egyikük a Sátán.
Mégis mennek végig az átkozottak útján.
Magány, kín, erő.  A zene mint a kő!

A Rolling Stones részt vett az úgynevezett brit invázióban, mely a hatvanas években zajlott, s eredményeként a brit zene eljutott Amerikába, és meghódította azt. Természetesen ez a folyamat azzal járt, hogy az amerikai zene befolyásolta őket, de ez még jót is tett az együttesnek, hiszen az amerikai  blues, rhythm and blues (nem a mai értelemben vett, hanem a hatvanas évekbeli) , country és rock and roll minden szempontból illett hozzájuk.

Charlie Watts 1963 januárjában, még a történetük legelején csatlakozott az együtteshez, és Mick Jaggerrel, valamint Keith Richards-szal mindvégig az együttes tagja maradt. A jelenlegi felállásban Ronnnie Wood – aki 1974-ben került a bandába – tartozik még az együtteshez. Hosszú pályafutásuk alatt a tagok adtak ki szóló albumokat is, Jaggert és Richards-ot pedig a rocktörténelem legsikeresebb dalszerzői között tartják számon. A Rolling Stones úgy tudott fennmaradni több, mint fél évszázadon keresztül, hogy mindig nyitott volt az újra, sosem zárkózott el más zenei stílusok elől: a reggae, a funk, a disco, a country, a folk, a soul és a pszichedelikus rock mind hatottak zenéjükre, így alakult ki saját, egyedi stílusuk, mely semmivel össze nem téveszthető.

1989-ben bekerültek a rockzene halhatatlanjai közé, a Rock & Roll Hírességek Csarnokába, a híres-nevezetes, clevelandi Rock and Roll Hall of Fame and Museumba. Még a mai napig készítenek felvételeket és koncerteznek, sőt turnéznak, bár egyre kevesebbet, ami nem csoda, hiszen mindannyian túl vannak már a hetvenen. Ennek ellenére koncertjeiken mindig telt ház van, körútjaik pedig az adott év anyagilag legsikeresebb turnéi közé tartoznak.

Diszkográfia (csak a stúdióalbumok: élő és válogatásalbumok nélkül):

The Rolling Stones (1964)
England’s Newest Hitmakers (1964)
12X5 (1964)
The Rolling Stones No. 2 (1965)
The Rolling Stones, now! (1965)
Out od Our Heads (1965)
December’s Children (and Everybody’s) (1965)
Aftermath (1966)
Between the Buttons (1967)
Theier Satanic Majesties Request (1967)
Beggars Banquet (1968)
Let it Bleed (1969)
Sticky Fingers (1971)
Exile on Main St. (1972)
Goads Head Soup (1973)
It’s Only Rock ’n’ Roll (1974)
Black and Blue (1976)
Some Girls (1978)
Emotional Rescure (1980)
Tattoo You (1981)
Undercover (1983)
Dirty Work (1986)
Steel Wheels (1989)
Woodoo Lounge (1994)
Bridges to Babylon (1997)
A Bigger Bang (2005)

tmoni

Forrás: wikipédia, http://www.rollingstones.com/

A képek a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével az alábbi linkeken megtekinthető: 1. kép, 2. kép, 3. kép  

2015.07.12