924

Énekes madár nyári turnén

Tamási Áron népi játékának színpadi koprodukciója

Tamási Áron Énekes madár című székely népi játékát láthatják a nézők Hegykőn, Vászolyban és Mikházán júliusban, valamint augusztusban. A Soproni Petőfi Színház, az Evangélium Színház és a Forrás Színház koprodukciójában létrejött előadást Juhász Róza rendezte.

A koprodukció országjáró turnéjának első állomása Répcelak volt, de megtekinthető majd a darab Budapesten és a következő évadban bérletes előadásként a leghűségesebb város teátrumában is. Az előadás július 11-én este kilenc órakor Hegykőn, július 12-én este hét órakor Vászolyban, augusztus 29-én pedig a mikházi csűrszínházban látható.

A darabban többek között Papp Attila, Szlúka Brigitta, Szőcs Erika, Simon Andrea, Gál Tamás, Ács Tamás, Fodor Zsóka, Sárdy Zoltán és Lénárt László lép színpadra. A díszlet- és jelmeztervező Libor Katalin, a koreográfia Csernus Anita munkája.

„Az Énekes madár című székely népi játék az emberi tisztaság és az igaz szerelem diadala az irigység és a jót mindenáron elpusztítani akaró erők felett. Olyan tündérmese, melyben a humor, a könnyes kacagás, az édes évődés, a szárnyaló szerelem mögött fájdalmasan nevetséges, szánalmas emberi sorsok és cselekedetek rejtőznek. A világ és az ember ma ugyanúgy működik, mint Tamási Áron 1933-ban írt művében, azzal a különbséggel, hogy itt a csodák meg is történnek” – áll az előadás ajánlójában.

Varga Róbert
Soproni Petőfi Színház

2015.07.07