Megérteni Csontváryt

Kiállítás a Budai várban

Július 5-étől, vasárnaptól lesz megtekinthető a Magányos cédrus – Csontváry géniusza című kiállítás. A tárlat az első, amely teljes, átfogó képet nyújt Csontváry Kosztka Tivadar életművéből, összegyűjtve múzeumok, valamint a magángyűjtemények darabjait is. Ezt segítik a különböző installációk, interaktív eszközök és filmek is, amelyek a művész életét, munkásságát és hagyatékát mutatják be a maga egészében.

A kiállítás tizenhét termet megtöltő anyagát a Csontváry-képeken túl filmek is kiegészítik: Mispál Attila filmrendező olyan játékfilmes spotokat készített, amelyek a művész életéből elevenítenek fel egy-egy fontosabb pillanatot. A rövid, játékfilmes spotok a Csontváry életében és művészetében meghatározó jeleneteket közérthető módon, informatívan szórakoztatva jelenítik meg. Mispál Attila színházi- és filmrendező, forgatókönyvíró eddigi főműve A fény ösvényei című nagyjátékfilm, amely 2005-ben, a 36. Magyar Filmszemlén több kategóriában díjat kapott. A debreceni Csokonai Színház munkatársaként színházi darabokat is rendezett, többek között a monumentális Liszt Krisztus-oratóriumot is. Rövidfilmjeiben Csontváryt Varga József színművész, a Nemzeti Színház színésze alakítja.

A tárlat anyagában látható egy riportfilm is, Dér András rendezésében. Ebben a filmben hét olyan embert, művészeket, művészettörténészeket, esztétákat szólaltat meg Csontváry mai megítéléséről, akik sokat foglalkoztak az életművel. A kiállításon Mai cédrusok címmel összegyűjtött, kortárs képzőművészeti alkotások is kapcsolódnak: a kamaratárlat hét alkotó, Bukta Imre, Csurka Eszter, feLugossy László, Galambos Áron, Keserü Ilona, Kis Róka Szabolcs és Szűcs Attila munkáit mutatja be. A tárlat fontos eleme Mátrai Erik fényfolyosója is, amely a korai Csontváry-művektől vezet azokhoz a festményekhez, melyeknek a fény a meghatározó motívuma.

Csontváry művészetének megértését, megismerését interaktív eszközök is segítik: érintőképernyőkön Csontváry magánéletéről, kapcsolatairól, élete történéseinek fontosabb földrajzi helyeiről lehet tájékozódni. A kiállításon látható lesz egy glosszárium is, amely a Csontváry-életmű rendhagyó kifejezéseit értelmezi.

További információ: http://csontvary-kiallitas.hu/a-kiallitasrol/

Forrás: kultura.hu

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2015.07.04