Bukta Imre kiállítása

A soproni Liszt Ferenc Központban

Június 29-én, hétfőn 10 órakor nyílik meg a Telekom VOLT Fesztivál és a Pro Kultúra közös szervezésében Bukta Imre kiállítása a soproni Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ Festőtermében (Liszt f. u. 1.). A tárlat július 5-ig látogatható naponta 10-18 óráig 700,- illetve 500,- forintért, fesztivál karszalaggal pedig ingyenesen.

Bukta Imre a vidéki Magyarország hiteles krónikása. Mezőszemerén látta meg a napvilágot, az anyatejjel együtt szívta magába a falusi élet minden rezdülését, ez a közeg művészeti önkifejezése számára kezdettől fogva elegendő impulzust adott. A vidéki Magyarország világa azonban rég pusztulásnak indult: a falusi élet identitását jelentő paraszti kultúrát a szocializmus évtizedei alatt jórészt felszámolták, a rendszerváltás utáni időszak pedig nagyon kevéssé volt alkalmas az alapok újrateremtésére. Ebből a világból menekülni szokás. Bukta több, mint tíz évig élt Szentendrén, aztán az ezredforduló környékén visszaköltözött. A gyökerekhez való visszatalálás jelentős változást hozott művészetében: a társadalom problémáira történő reflexióiban a groteszk határáig elmerészkedő irónia mellett megjelent az együttérzés lírai színezete. A kompozícióikban feltűntek a falusi élet szereplői, akikkel azonosulva a művész immár élettörténeteket állít elénk. A többnyire szegénységben élő emberek kiúttalanság-tapasztalatát, a bomlásnak indult miliőt azonban nem sötét tónusokkal, ellenkezőleg, élénk színekkel festi meg, engedve áttűnni a veszendőbe menő dolgok felszínén a boldogság fényfoltjait is. A Festőteremben bemutatott válogatás az elmúlt évek alkotásaiból merít. (Széplaky Gerda nyomán)

Jegyárak:
Felnőtt: 700,- Ft
Nyugdíjas/diák: 500,- Ft
A kiállítás Telekom VOLT fesztivál karszalaggal díjmentesen látogatható.

2015.06.26