Malancsin Fruzsina festőművész kiállítása a páli falunapon


Egy fiatal, törékeny hölgyet, a pacemakerrel élő Malancsin Fruzsinát gyökerei anyagi ágon ebbe a szép faluba, Páliba vezettek vissza. A település lakói érdeklődéssel hallgatták a polgármester üdvözlő szavait, aki június 13-án, a falunap vendégeként mutatta be az összegyűlteknek az 1988-as születésű festőművészt.

Malancsin Fruzsina bal kézzel tanult meg írni, fogni és természetesen festeni; már gyerekkorában is roppant kreatív volt, mindig szeretett alkotni valamit. Középiskolásként női ruhakészítő szakmát végzett el, ekkor került előtérbe nála a rajzolás szeretete. A Japán kultúra iránti szeretetétől vezérelve a manga stílusban kitalált karakterek rajzolásába kezdett – ezekből az alkotásokból a páli kiállításon is látható néhány, mint például a Meseillusztrációk.

Az első grafikáit, rajzait 2008-ban vitte el a Mozgáskorlátozottak Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesülete által szervezett Pünkösd Fesztivál elnevezésű rendezvényre, ahol találkozott Beőthy Élő Hajnalkával, aki megismertette számára a Beőthy Társaságot és a festészetben rejlő lehetőségeket. Fruzsina egyre szebb és szebb képeket készített, a Beőthy Társaság szervezésével 2010-ben lehetősége nyílt elutazni 1 hónapra az Amerikai Egyesült Államokba, ahol festészeti tudását újabb technikával gyarapította.

Eddig már 5 önálló kiállítása volt, a legelső egy kis faluban kapott helyet, Rábakecölben. Itt egy hétig, műsorokban gazdag rendezvényekkel összekötve voltak láthatóak Fruzsina képei. A kiállításon sok pozitív visszajelzést kapott, mely újabb munkákra ösztönözte, ami fontos elismeréseket hozott a számára.

A 2012-es évben az a megtiszteltetés érte, hogy az EU Kulturális Örökségének Részét Képező Műalkotások felfedezését és felkarolását végző KIT-DOFK (Komolyzenei Művészeti, Irodalmi Művészeti és Tudományos Alkotói Díjak Odaítélésével Foglalkozó Kuratóriumának Elnöksége) bizottság Szabadi Zoltán Művészeti Oklevelet ítélt meg a számára, amely ezen a kiállításon is látható volt. 2013-ban szintén kimagaslóan szép eredményt ért el a Frezettó névvel ellátott új, szabadalmaztatott technikával elkészített 5 műalkotásával.

A páli kiállításon Fruzsina a saját képein keresztül szerette volna minél több embernek megmutatni a tudását, az „ő világát”. A tárlaton barátai köszöntötték egy rövid irodalmi összeállítással, a műsor végén Fruzsina megköszönte a lehetőséget, hogy kiállíthatta képeit, ha rövid időre is, de örömet szerezhetett a falu lakóinak. Ebből az alkalomból egy képet ajándékozott a falunak, amelyet a polgármester vett át.

  a kapcsolódó Youtube videó lejátszásaA kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Malancsin Fruzsina képeit Győrben szeptemberben a Marcal étteremben láthatjuk majd viszont. 

Klein Magda & Klein János

 

2015.06.24