1023

Jubileumi Savaria Történelmi Karnevál

Beharangozó

2014. augusztus 21. és augusztus 24. között 15. alkalommal rendezik meg a Kr. u. 43-ban Claudius császár által alapított Colonia Claudia Savariában, azaz Szombathelyen a Savaria Történelmi Karnevált. A hagyományok az 1960-as évekre nyúlnak vissza, amikor látványos felvonulás keretében mutatták be Savaria alapítását és történelmét. Az évtizedeken át tartó szünet után 2000-ben indult újra útjának a mai napig töretlen népszerűségnek örvendő nagyszabású rendezvénysorozat.

Szombathely belvárosában 25 helyszínen, mintegy 250 program keretében elevenedik meg a történelmi múlt. A rendezvénysorozat egyik központi tere a Történelmi témapark, ahol a hadviselés iránt érdeklődők az I. század római harcászatától egészen a 17. század nyugat-európai zsoldos muskétásainak hadviselésig válogathatnak a programok közül. A szellemi élményekre vágyók a Genius Savariensis Szabadegyetem keretében művelődhetnek. A szombathelyi múzeumok pedig (Savaria Múzeum, Smidt Múzeum, Szombathelyi Képtár, Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház) 2014-ben állandó kiállításaik mellett az Adria világát mutatják be az érdeklődőknek a víz alól előkerült római emlékektől egészen a Monarchia fürdőkultúrájáig. A Gáyer-Parkban kialakított Kalandvár kimondottan a gyermekeket és a családokat várja a kicsikre szabott programokkal. A kezdetektől meghatározza a karnevál arculatát az Öreg Város Vására, ahol kézművesek és mesteremberek kiváló portékái vásárolhatók meg. A helyi ízek, tájételek és tájtermékek iránt érdeklődők pedig a Pannon Piacon találkozhatnak a régió különlegességeivel. A Bacchus oltárán áldozni kívánókat két helyszínen is várják: a Borok utcájában a legjobb magyar bortermő vidékek legfinomabb nedűinek elfogyasztására van lehetőség. A Sörtéren pedig kézműves technológiával főzött sörökkel várják az érdeklődőket. Természetesen ezen helyszínek hangulatához hozzátartozik a muzsika is, többek között Ferenczi György és a Rackajam, a Firkin zenekar, a multikulturális Russkaja formáció, Roy és Ádám Trió és a Djabe lép fel itt. A Fő tér Forum Színpadán művészeti együttesek és zenekarok váltják egymást, többek között láthatjuk Geszti Pétert és a Gringo Sztárt, és a 15 éves jubileumi karnevál a 15 éves Magna Cum Laude koncertjével zárul.

Iseum

Ezekben a napokban Szombathely polgárai, kicsik és nagyok egyaránt tunikában vagy tógában sétálnak az utcákon, de azon se lepődjön meg senki, ha korabeli viseletekben pompázó hagyományőrző legionáriusokkal vagy gladiátorokkal találkozik. Jó idő esetén a karnevál egyik fénypontja a hagyományos péntek és szombat esti jelmezes felvonulás, amelyben mintegy 1000 ember vonul a belvárosi utcákon a különböző korok öltözékében, az ókori római viseletektől egészen a reformkor idejéig. Az I. világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából a Nemzeti Közszolgálati Egyetem I. világháborús hagyományőrző csoportja is felvonul. A felvonulásra – a nagy érdeklődés miatt – ajánlott időben helyet foglalni a kijelölt útvonal mentén.

Ha szombathelyi karnevál, akkor Karneválszínház a Megyeháza udvarán. Évről évre hol Plautus vígjáték, hol ókori témájú musical, hol reneszánsz kori színdarab stb. szórakoztatja a nézőket. 2014-ben az Olasz szalmakalap című francia bohózattal várják az érdeklődőket a szombathelyi Weöres Sándor Színház társulatának tagjai, az alcím mulatságos nyáresti ámokfutás sok zenével sokat ígérően hangzik…

Ősze Mária

 

Fotók: A képek a http://www.everystockphoto.com szabad felhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A képek felhasználása a licenszfeltételek (http://creativecommons.org/licenses/by/2.5/) alapján forrásmegjelöléshez kötött. A felhasznált képek forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével a következő linkeken található: 1. kép, 2. kép

2014.08.08
19