1109

Győri zeneművészek kaptak diplomát


A Széchenyi István Egyetem harmincöt frissdiplomása az előadóművész és zenetanár alapképzésben, a mesterszakokon végzett, a jelölteket a legkiválóbb hangszeres és zeneelméletes művésztanárok, rendszeresen koncertező előadóművészek tanították, s készítették fel pályájukra.

„A győri egyetem legkisebb, zenei intézetének egyik nagy előnye a közvetlenség, s ez lehetőséget ad a személyesebb együttműködésre. A tanítvány sok évszázaddal ezelőtt s gyakran ma is beköltözött a mester házába, évekig részese lett az életének, mintegy családtag élte életét, és közben megpróbált mindent ellesni a mesterétől. Örülünk sikereinek, különösen akkor, amikor úgy érezzük, ebben a sikerben mi is ott vagyunk, hasznos tanácsaink köszönnek vissza a közönség tapsaiban. Ez az együttműködés akkor sikeres, ha a tanítvány szorgalmas, a tanárnak pedig szakmai és emberi hitele van.” – e szavakkal köszöntötte dr. Ruppert István egyetemi tanár, a Varga Tibor Zeneművészeti Intézet igazgatója a frissdiplomás győri zeneművész- és zenetanár jelölteket.

A diplomát kapott hallgatók tanulmányainak meghatározó része volt a verseny, a díjakkal jelzett sikeres részvétel a Tudományos és Művészeti Diákkörök helyi és országos programjain, s a hazai, a nemzetközi térségi színtéren való folyamatos megmérettetés. Az egyetemi évek alatt a szakmai munka alaposságát és a csapatmunka értékeit az Universitas-Győr Alapítvány és az egyetem által közel két évtizede alapított Győri Egyetemi Zenekar és a Győr Symphonic Band teljesítette ki.

„Egy kisgyermeknek a szülei után a tanára a legfontosabb az életében. Ha szereti a tanárát, szeretni fogja az iskolát, az Alma Matert is. Ha egy kisgyermekkel megszerettetjük a zenét, talán egész életére megnyerjük őt a zene szeretetére, ez a mi útravalónk” – fogalmazta meg a pedagógus szerepét és felelősségét Hegedüs Petra, aki klarinétművész mesterszakon vehette át újabb széchenyis diplomáját. Petra kerekesszékkel közlekedőként szép emlékekkel gazdagodott Győrben, jól érezte magát a színes hallgatói életben. Kiváló tanulmányi munkáját a Győri Universitas Ösztöndíj, a Köztársasági Ösztöndíj, a 2014-ben első alkalommal adományozott Vásáry Tamás Ösztöndíj, s rangos versenyeredmények is fémjelzik.

Winkler Csaba

2015.06.23
16