Egon és Dönci – Mindenütt jó, de legjobb otthon

Filmajánló

Az Egon és Dönci – Mindenütt jó, de legjobb otthon az első magyar egészestés 3D animációs film, melyet állami támogatás nélkül, másfél év alatt készített el az egri Kommuna nevű csoport és az Aenima CGS. 74 perces alkotás, amely az utóbbi évek legkiemelkedőbb nemzetközi forgalmazási sikerét hozta: a HUNGARICOM terjesztésében már közel 50 országba eljutott. A könnyed hangvételű, játékos humorral átszőtt űrmesefilm folyamatosan mosolyt csal az arcunkra, pedig komoly mondanivalót rejt.

A történet egy bohókás amatőr űrkutatóról, Egonról és jól táplált, bájosan rémséges macskájáról, Dönciről szól, akik a tágas Univerzum egyik eldugott szegletében, egy gyönyörű kisbolygón éldegélnek. Egy nap kis híján a nyakukba zuhan a Voyager 3 űrszondája, rajta az emberiség üzenetével. Egon és Dönci útra kelnek találékonyan megszerkesztett bádogűrhajójukon, hogy kapcsolatba lépjenek az ismeretlen civilizációval. Ám a Földön egyetlen lakót találnak...

Egyre több olyan mesefilm készül, mely több szempontból megcélozza a felnőtteket is. Talán ebben a formában lehet leginkább befogadhatóvá tenni a fájó tényeket, bevenni a keserű kapszulát. Jelen esetben a Föld helyzetéről, ami annyira égető kérdés, hogy újra és újra felbukkannak a lelkiismeret ébresztő remekművek az elhivatott művészektől. A Kommuna rusztikus és avantgárd elemeket ötvöző animációja olyan súlyos és egyre nagyobb méreteket öltő problémákkal szembesít, mint a környezetszennyezés és a növekvő szegénység. És meg is mutatja, hogy milyen következmények várhatnak ránk. Ám mivel meséről van szó, a hangsúly a két szeretnivaló figura szertelen és csodás világán van, melyben bármi lehetséges, és minden gond megoldódik.


Az Egon és Dönci – Mindenütt jó, de legjobb otthon előzetese itt tekinthető meg.

 


Rendező
: Magyar Dániel, Magyar Ádám („Jesos Concordante”)
Producer: Gálicza Andrea
Alapmű: „Ilmar Ungaro”
Forgatókönyvíró: Magyar Elemér
Főszerepben: Egon, az űrkalandor; Dönci, a kandúr
Zene: („Paola von Gollivog”), Balázs Gábor, Macsinka Zsolt, Sohajda Péter
Vágó: „Beygir Gützü”, Felföldi Gábor, Gál Gergely, Magyar Ádám
Hangmérnök: „Kalakhoa Ökki”
Gyártásvezető: Gál Gergely („Etrusko Humanis”)
Bemutató: 2007. november 29.

Szabados Éva

2015.06.12