A Ládafia Bábszínház előadása – Az ördög kilenc kérdése

Június 5-én, péntek délután a könyvheti színpadon a Ládafia Bábszínház képviseletében Néder Róbert és Szluka Judit szórakoztatta a közönséget. A biatorbágyi bábszínház kellékei a hajdani mindennapi élethez szükséges tárgyak, melyekkel azt a világot szeretnék felidézni, amikor az előadásukban szereplő népmesék születtek. Győrbe Az ördög kilenc kérdését hozták el, mely egy szegénylegényről szól, aki az anyja tiltása ellenére elindul, hogy feleséget keressen magának. Útközben egy hídon kell átkelnie, ami, mint kiderül, az ördög tulajdona, és az átkelésnek nagy ára van… A bábszínház mindenese, Néder Róbert készítette a bábokat, valamint ugyancsak ő írta át a mesét színházi darabbá. S hogy sikerült-e megfelelni mind a kilenc kérdésre? Hát, az ördög tudja… 
 

Az Aranyalma Páros előadása – Mátyás király bojtárja

A június 6-i, szombat délelőtti programok kézzelfogható módon, szemmel látható és füllel hallható megjelenéssel kapcsolódtak a gyermekkönyvnapok eseményeihez. Kezdésként, délelőtt 10 órakor az árnyékot erőteljes sugárcsapásokkal messze űző napsütés ragyogott le az Aranyalma Páros előadására: Gebri Bernadett és Vaskó Zsolt kettőse hangszerekkel csalogatva szólt a gyerekekhez. Akiket aztán kisebb noszogatás után végül csak sikerült mozgásra és mesére ösztönözni Mátyás király bojtárjával, ahol az uralkodóhoz szolgálatra beállt pásztorlegény története lépett a Baross út közönségének színe-java elé. Az elkóborolt, és ezáltal elszámolást megnehezítő jószágok az apró „résztvevők” segítségével interaktív módon lelkesítették (el)játszásra az ismert mesét, amely a zene és tánc mellett népi hangszerbemutatóvá is szélesedett, miközben egy „valódi”, szőrös-bundás kecske is a gyerekek lábaihoz dörgölőzött. Bernadett énekkel és a török folklórból származó sazzal (hosszú nyakú lant) színesítette a mese kelléktárát, míg Zsolt dorombbal dorombolt, furulyákkal (egyszerre hárommal is!) furulyált, és magyar dudával fúj(tatot)t. Így kerekedett sokszólamúvá a legendás magyar „igazságkirály” egyik története bujkálós vonatozással (a sűrű, sötét erdőben persze), kalappal hőséget legyezgetéssel és végül ugrabugra integető elköszönéssel.

A Magyar Népmese Színház előadása – Az aranyszőrű bárány

Nem úgy van az, hogy a juhászbojtár egyetlen órai szolgálat után bemenekülhet a napsütötte hőségről az árnyas fa alá heveredni, de nem ám! Mert szombat délelőtt 11 órakor a Magyar Népmese Színház marasztalta főszereplőnek a kis juhászlegényt. Ugyanis Az aranyszőrű bárány népmeséjével, két fővel érkezett a társulat, hogy óriásbábokat állítsanak, jelmezekbe öltözzenek, sőt öltöztessenek! Vajon kinek sikerül megnevettetni a kis királykisasszonyt – szólt a kérdés, hogy aztán a verőfény elől a színpad szélére menekülő gyerekek egyesével bújjanak szerepbe. A mesét a színészek indították, de nem telt el szemhunyásnyi idő, és máris királykisasszonnyá vált a pódiumra bátorkodó kislány, oroszlánmancsokat növesztett három szép szál legény, tüllszoknyába ugrottak a cirkuszosok. Az interaktív történet sok-sok zenével, énekkel, mozgással és tánccal, sőt mi több, nem veszélytelen „kötélugrással” ízesítve alakult színpompásan látványos előadássá, ahol sajnálhatta, aki kimaradt belőle. S hogy a királylányt vajon sikerült felvidítani a mese végén? Tudjátok, mit? Maradjon titok, mert aki nem hiszi (el), úgyis kénytelen utánajárni!

A Görömbő Kompánia előadása – Mesébe szőtt tánc, táncba szőtt mese

A szombati mesevilág egyszerre merevedett Mátyás király korába és Az aranyszőrű bárány legendájába, hiszen kora délután a Görömbő Kompánia fűzött a nézelődőkből gyerekeknek (is) szóló látványosságot. A zenészekből, néptáncosokból és néptáncpedagógusokból álló együttes a győri könyvnapokra 4 taggal érkezett, ám a Horti Zoltán vezette társulat nem elégedett meg a belsősökkel: ahogyan a mese haladt, kívülről verbuvált szereplőket a zengő hangon, rendkívül élvezetes stílusban, humorral és történetfűzéssel előadott sztorihoz. Már a felvezető percekben meghazudtolta magát az együttest hirdető leírás, miszerint „előadásaik során próbálják minél jobban bevonni a kicsiket a műsorba, hogy ők is szereplőivé váljanak a meséknek” – mert a Mátyás király küldte katona bőrében nekem kellett a színre (pontosabban a napra) penderülnöm. Ahol aztán lóra ültettek, kardot ránttattak, térdet reszkettettek velem.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása. 

Ahogy a mese haladt, kicsik és nagyok, fiatalok és idősebbek épültek be szervesen a történetbe, s a roppant élvezetes narrációt rendre tánc- és énekszó váltotta fel. Jött a kis Juhászlegény, az Ördög, a Fehérnép, az Óriások, a Boszorkány (a cikk másik szerzője) és az Őrök – így kerekedett a mese, s lett mind nagyobb a kompánia. A műsor végeztével aztán a társulat tudatosította a látott hangzás- és mozgásformákat: szóba kerültek a saját „virgácsokkal” járt táncok, és az együttes húzta talpalávaló hangszerei (tekerőlant és magyar duda). Szóval befejezésül ismét mondhatnánk, hogy aki nem hiszi, járjon utána, de aki részt is vett benne, már mindenképpen örökre mesebeli marad.

Zsednai-Vas Erika (Ládafia előadás) és Szilvási Krisztián (minden más)