1911

Ménfőcsanaki Portrék Galgóczi József mérnökkel

A Kossuth-díjas írónő testvére a Bezerédj-kastélyban

Galgóczi Erzsébet születésének 85., halálának 26. évfordulóján tisztelettel emlékeztünk meg róla a győr-ménfőcsanaki Bezerédj-kastélyban. Május 20-án a Koroncói úti temetőben tartottunk megemlékezést, és kiállítást rendeztünk a Galgóczi-testvérek könyveiből. Végül a Ménfőcsanaki Portrék rendezvényén Erzsébet testvérével, Galgóczi József mérnökkel beszélgettem. A találkozást hatalmas érdeklődés kísérte, élmény volt hallgatni vendégünket.

Az író már azt is megnézi, hová szülessen.” – vallotta Galgóczi Erzsébet, aki az idén lenne 85 éves. Nyolcan voltak testvérek: Erzsébet hetediknek született, Józsi bácsi két évvel fiatalabb. A Ménfőcsanaki Portrék vendége először néhány közös gyermekkori élményüket elevenítette fel, sok érdekeset mesélt arról, milyen gyermek volt a testvére. Jó tanulók voltak, pedig sokat kellett segíteni otthon; Józsi bácsi nagyon szeretett focizni, Erzsébet szívesen segített a testvéreinek tanulni.

Galgóczi századunknak ahhoz a tragikus sorsú nemzedékéhez tartozik, amelynek iskolás éveire a II. vh, ifjúkorára pedig az ötvenes évek kegyetlen tapasztalatai vetették rá árnyékukat.” Sok emlékezetes élményét megosztotta velünk Józsi bácsi a háborúról is. Erzsébet kitűnő tanuló volt, de előfordult, hogy hazaküldték az iskolából, mert amikor végzett a feladatával, rendszeresen olvasni kezdett. Erről szól az Első bűn az iskolában című írása. Mivel testvére kedvenc műve A küszöbön, ezért Németh Péterné tanárnő felolvasott egy részletet belőle. Erzsébet 11 éves korában Győrbe került középiskolába, a Kálvária utcai Polgári Iskolába. Nehéz volt rávenni a szüleiket, hogy taníttassák tehetséges lányukat, nagy árat is fizetett ezért, le kellett mondania a jussáról, az örökségéről.

Édesapjuk példája nyomán az összes gyerek megszerette az olvasást. Erzsébet már gyermekként elhatározta, hogy író lesz: 9 éves korától próbálkozott versekkel (sajnos ezeket 14 évesen elégette a kemencében), 12 évesen írta első novelláját. Két költő volt rá nagy hatással, Petőfi Sándor és Ady Endre: mindkettőjüktől meghallgattunk egy-egy verset a Ménfőcsanaki Petőfi Sándor Általános Iskola diákjainak előadásában. 1944 őszére a háború Ménfőcsanakra is elért. Élete egyik legnagyobb versélménye volt Ady Az eltévedt lovas című költeménye, anyja két tojásért vásárolta meg ezt a kötetet lánya kérésére egy munkaszolgálatostól. 1945-ben, a ménfői csata évfordulóján nagygyűlést tartottak a faluban, a szónok Veres Péter volt, tőle hallott először a népi írókról, akik nagy hatást tettek rá.

1945-től a Győri Tanítóképzőben tanult, ahol jelesen tette le az érettségit. Testvérével több éven át együtt jártak be vonattal Győrbe, és éveken keresztül vittek magukkal több liter tejet eladásra. A Színház- és Filmművészeti Főiskolára szeretett volna beiratkozni, de szülei hallani sem akartak erről. 1949-ben az ELTE bölcsészkarán kezdte meg tanulmányait, amelyet már novemberben megszakított. A Vagongyár dolgozója lett átképzős esztergályosként. Három műszakban dolgozott, szabadidejében olvasott, gyors- és gépíró tanfolyamra járt. Rendszeresen írt is munka mellett. 1950-ben egy országos tehetségkutatási versenyre írt novellát a munkaversenyről Életünk a legboldogabb nékünk címmel, mellyel 1. díjat nyert. Az író és műve témája is megfelelt a koreszménynek: munkás, parasztszármazású, érettségizett és tehetséges is. Takács Péter írja: „Az írói pályát azért választotta, mert úgy érzi, mindenkinél jobban szolgálhatja az embereket, az életet, vagy ha úgy tetszik, a falut.

1950-ben felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, itt végre azzal foglalkozhatott, ami a legjobban érdekelte: irodalom, színház, film. Az eredetileg „filmírónak” hirdetett szakot később elnevezték dramaturg szaknak. Amikor a főiskolára került, akkor már ugyan a parasztok, munkások gyerekei is bejuthattak az egyetemre, ám gyorsan jött a kiábrándulás: kiderült, hogy középparasztok a szülei, ezért csökkentették az állami ösztöndíját. Ráadásul otthon a szüleitől mindent elvettek, mivel ekkor élte a beszolgáltatási rendszer a csúcspontját: a Galgóczi-család is nehezen vészelte át a „padlássöprések” szörnyű időszakát.

Bár magánemberként megsínylette a 40-es, 50-es éveket, de mint író profitált belőle. „Az író mindent a hasznára fordíthat, ha jó író. Belőlem az 50-es évek csinált írót, akkor nyílt ki a szemem.” Novellái, regényei, riportjai alapvető társadalmi problémákat vetnek fel és elemeznek. 1953-ban, 23 éves korában jelent meg első kötete, az Egy kosár hazai, kezdő riportjait is ekkor írta. 20 évesen felkerült Budapestre, majd 3 évvel később követte testvére is (a Műegyetemre ment tanulni), így gyakran találkoztak.

Az írónő nagyon sokat köszönhetett a szülőfalujának. „Egy élet is kevés lesz, hogy ezt az adományt letörlesszem.” – vallotta. Mindent jelentett számára a szülőfaluja. „A ménfőcsanaki parasztokat beleírta Európa egyetemes irodalmába.” – írta Erki Edit újságíró. A ménfőiek rosszul fogadták, hogy megírta őket. „Azért lettem író, mert nem találtam a könyvekben a ménfőcsanaki parasztokat.” (Karinthy Ferenc interjúja) Állandóan megállították az utcán a szülőket, nem örültek neki, hogy megírta a negatív tulajdonságaikat. Amikor hazajött, sokan felkeresték gondjaikkal, problémáikkal. A család nagyon sokat jelentett számára, amikor csak tehette, hazalátogatott. „Ez a nagy család nekem, mint írónak kifogyhatatlan kincsesbánya.” – mondta.

Józsi bácsi volt az első olvasója Erzsébet írásainak, amikor a fővárosban tanult. Elsőként olvashatta a kéziratokat, majd őszintén elmondta neki a véleményét. Mesélt arról is, milyen alaposan dolgozott az írónő, mindennek pontosan utánanézett, sokáig gyűjtötte az anyagot írásaihoz. Érdekes címeket adott műveinek. Őszintén, keményen írt – Aczél Györgynek mondta: „Én csak azt akarom megírni, ami megtörtént, nem találok ki semmit.”. A novellák tartalma igaz és kemény; különös személyiségű, igazságkereső író volt. „Valóságos képet akarok adni arról a néhány évtizedről, amikor éltem!” – mondta egy interjúban. A valóság írója volt egész életében, gyakran támadtak kellemetlenségei valóságábrázoló írásai nyomán. Egy levelében írta 1976-ban: „Ha nekem már az a sorsom, hogy író lettem, és ha már Ménfőnek az a sorsa, hogy született egy írója, kötelességemnek érzem mindazt följegyezni az utókor számára, amit a világnak erről a kis csücskéről megtudhattam és megtudhatok!”.

Írásművészete a hetvenes években teljesedett ki, e termékeny, gazdag évtizedben írta meg munkásságának gerincét. Több kitüntetéssel ismerték el: háromszor kapott József Attila-díjat, 1978-ban Kossuth-díjjal tüntették ki – erre volt a legbüszkébb. Írásait 31 nyelvre fordították le, számos művéből készült film, tévéjáték, rádiójáték. Legismertebb műve a Vidravas, melyhez sok éven át gyűjtötte az anyagot. Budapesten, a Nemzeti Színházban is bemutatták, sajnos Erzsébet ekkor már nem lehetett ott. Hazajött meghalni. Korai és váratlan távozása sok tervének megvalósításában megakadályozta. Temetése 1989. május 30-án volt, ahol Nádas Péter ezt mondta: „Minden írott szava közül tán a törvény, az ítélet és az igazság volt a legfőbb szava. Kíméletlen, bátor szavai nélkül sok mindent nem tudnánk.” Emlékét legjobban írásai őrzik, melyek a magyar irodalom időtálló értékei.

A beszélgetés további része Galgóczi József mérnök életéről szólt. Először a bencéseknél, Győrben az építőipariban, majd a Műegyetemen tanult. Édesapja tanácsára választotta az építőmérnöki pályát, amikor látták a várost a bombázás után. 1956-ban, a forradalom kitörésekor a fővárosban tartózkodott egyetemistaként, így részt vett az októberi eseményekben. Mesélt legkedvesebb, legnagyobb munkáiról és a legnagyobb sikereiről. A Kardosér-híd volt az első és máig kedvenc munkája, ahol azóta is mindig megáll, ha arra jár. 17 évet tanított több főiskolán, könyvet írt a Győr-Sopron megyei hidakról. Imádta a munkáját, és ma is ugyanezt csinálná, ha újra kezdhetné. Büszkén mesélt családjáról, 3 gyermeke és 13 unokája van! Végül elárulta nekünk a hosszú élet titkát: a legfontosabb mindenben a mértékletesség.

További jó erőt, egészséget Józsi bácsi! Köszönöm a beszélgetést!

Sulyok Attiláné

2015.05.29