Hol(katona)sírjaink domborulnak… – az emberi együttélés kezdetétől gondoskodni kellett az elhunytakról. Szophoklész Antigoné című drámájában Kreon megtiltja Polüneikész eltemetését, de lánytestvére dacol a zsarnoki akarattal. A Kreonon elhatalmasodott Hübrisz magával hozta a Nemesist. A római császárok földi életének megszakadásával a szenátus döntött a konszekrációról: ez az „istenné nyilvánítást"” jelentette. A zsarnok imperátorok nem részesülhettek ebben. Szembe kellett nézni az emlékezetből törlés procedúrájával, de Egyiptomban egyes fáraók nevének törlése a cartusból szintén a kollektív elfelejtést szándékozott elérni.

A középkorban az egyházi átokkal sújtott egyének és közösségek holtuk után kizárattak a szentelt földbe való elhelyezéstől. A sírhely titkosítása azt a célt szolgálta, hogy ne váljon híveik által felkeresett zarándokhellyé. A 20. század temetések és újratemetések időszaka. A politikai széljárás változása hozta maga után azon emberek rehabilitálását, akiket méltatlanul ítéltek halálra, és ezért adták meg nekik – méltó módon – a végtisztességet.

A rendszerváltás után „talált haza” Horthy Miklós és Mindszenty József holtteste. Az élet számtalanszor sodorta messze a hazai földtől fiait, akik tömegesen kerültek „idegenbe” a történelmi kataklizmák során. A két pusztító világháború milliókat szakított ki hazai gyökereiből. 1914 és 1918 között a világ jelentő része fegyverdörgés színhelye volt, magyar bakák bakancsa koptatta a Kárpátok gerincét, taposta Doberdó földjét.

Kulcsár Béla Szent László-díjas harmonikaművész vetítettképes, zenés előadásával kalauzolt bennünket a háborús hadszíntereken. Felidézte az ismert és kevésbé ismert katonanótákat: a dalok hangulata a vidámtól a szívszorítóan szomorúig széles skálán mozgott. A képkockák alapján betekintést nyerhettünk a Kárpátok bérceire, magunk előtt láttuk a fegyvereiket, muníciójukat vonszoló, elcsigázott katonákat. Fejfák tömege vallott az elhaltak nagy számáról.

Napjainkban nemes szándékok vezérelnek közösségeket, hogy felkutassák az idegenbe veszett katonák nyughelyeit, ha lehet, gondoskodjanak sírjaik állagának megóvásáról, s szorgalmazzák kirándulások keretében azok felkeresését.

A harmonikaművész családja háborús vonatkozású emlékeit is megosztotta közönségével. A hallgatóság egy része fülének nem csengtek idegenül a melódiák, ezért többen is bekapcsolódtak az éneklésbe. A program szervesen illeszkedett a világháborúra emlékező rendezvények sorába.

Csiszár Antal