2471

LÁTÓSZÖG

Fülöp Péter fotográfiái a VOKE Arany János Művelődési Házban

Május 15-én nyílt meg a győri VOKE Arany János Művelődési Ház galériájában (Révai u. 5-10.) Fülöp Péter szokatlan LÁTÓSZÖGből készült fotóinak kiállítása. A megnyitón zenével és filmvetítéssel összekötött, Komálovics Zoltán költő által felavatott tárlat június 3-ig tekinthető meg.

A falakon látható képeken – vallja az alkotó – nincsenek emberek, nincsenek tekintetek, gesztusok, mozdulatok. Különös, az ember által hagyott és spontán létrejött formák, terek láthatók mindösszesen. Érzelmeinket nem befolyásolják más emberek érzelmi attitűdjei, hangulatai, élethelyzetei. Csak statikus állapotok vannak: képek és lenyomatok. A fotográfiák megtekintésekor magunkra maradunk magunkkal, saját látószögünkkel. A képek hangulatait magunkra maradottságunkban, önmagunknak kell megfejtenünk. Tükrökké válnak ezáltal ezek a sorba rendezett képek.”

Megnyitó beszédében Komálovics Zoltán költő így értékelte a látottakat:

Amikor Ottlik Géza Hajnali háztetők című regényében Halász Péter, a bohém festő arról számol be barátjának, Bébének, hogy egy budai bérház kőpárkányán egyensúlyozva fentről látta a várost, a háztetőket, az utcákat, a bódékat és a köztük mozgó, apró embereket, akkor Bébé azt javasolja neki, hogy fesse meg, amit látott: a háztetőket, az utcákat, a bódékat és a köztük mozgó apró embereket.
– Minek? Minek fessem meg? Nekem elég, hogy láttam – felelte mosolyogva Halász Péter.
Itt, most, ezen a kiállításon egy másik Péter képei rögzítik a látványt. Kamerával. Most nevezzük így a készüléket!
A kamera háromfelé hasít.
A kamera mögötti, a kamera előtti és a képenlét van-jára.

A kamera mögött egy egész világ. Összefüggéseinek teljes láncolatában fák, virágok, kövek, házak, háztetők és emberek. Ablakok, falak, nap és felhő színtengere. Mészfehér és mohazöld.  Emberszag és növényillat. Háttal a kamerának a világ felnyíló húsában ezer és ezer alak örökös metamorphosisa. A valóság eleven szövevénye. A kamera mögött egy ember, benne a szövevényben, hús a húsban, a zajló világnak vetett háttal. Nem is ember. Csak szem. Egy szem a szem mögött.  Az egyik mindig csukva.
A csukott szem a kontraszt, hogy a másik elnyerje a fényét. A kamera mögött, háttal a világnak, lecsukott szemmel. Szabad szemmel: nyitottal és zárttal. Mégis feszül a szem. A nyitott és a zárt is. Feszül benne a lélek. Distentio animi. Feszül benne a szív. A szemben, a szem mögött, a kamera mögött a világnak háttal. A világ húsába ütött ék, szívbe ütődő szem. A lélek ütése a szív falán különös rajzolat, mint egy omló vakolat, mohásodó mészfehér.
A kamera mögött a lélek mohásodik, mészfehér. Az tör a szem felé. A lélek ablaka üvegén függöny vagy fátyol lebben a szélben. A lélek huzatában száradnak, pörögnek a képek. Tolakodnak a szemre, beleszáradnak a fénybe.

A kamera előtt a valóság eleven szövevénye. A világ felnyíló húsában ezer és ezer forma örökös metamorphosisa. Az idő ütései a mindenség falán egy eleven rajzolat különös kontrasztjában. Színtenger nap és felhő rejtett reflektorfényeiben. Fák, virágok, kövek, házak és háztetők. Növényillat és emberszag.
A kamera előtt a világ húsa, melege reszket a fényben, ázik az esőben. Kamera mögül nézik. Nézi az ember. Szemen át egy szemmel. Amit igazán néz, az átalakul. Megütköztet, mert látvánnyá válik. A látványban az ütköztet meg, hogy Ő is néz. Lát maga a látvány. A világ ablaka üvegén függöny, vagy fátyol lebben a szélben. Onnan figyeli az embert, a kamera elől. Valami. Valami, ami még csak eljövendő. Ezért szinte lehetetlen látni. Ám minden, ami eleven, a szembe néz. A kamerába. A világ felnyíló szemeiben a lélek fénye feszül. Az idő tekintete tör elő. Distentio animi. A világ mohazöldje és a mészfehér hullik ránk, mint a vakolat. Ránk dől, amit a kamerából nézünk. A nyitott és a zárt is. Benne vagyunk, és bennünk van a képe. A képei, amelyek néznek bennünk. Kifelé, fel a fényre, tolakodnak a térbe. Egyik világ takarja a másikat, mint eleven kontraszt, hogy a másik elnyerje a fényét. A lélek huzatos falai közt a szív ütései mint egy sorozat: száz kép és száz csend.

A képen: a világ sortűz előtt. Falak és ablakok és az eljövendő ellipszisei. Előttük és mögöttük a világ eleven kontrasztjának különös rajzolatai szinte tolakodnak a képre. Látnak-e bennünk? Tudnak-e rólunk? Az ablak üvegén függöny, vagy fátyol lebben a szélben. Elrejt-e vagy megmutat? A lélek huzatában áznak a szív falai. Átalakulnak. A világ felnyíló szemeiben a lélek fénye feszül. Az egyik világ takarja a másikat, de minden csend életben van.
A kamera előtt a világ húsa, zsigere a finom remegésben egy állandó csendélet folytonos metamorphosisa.”

A „hasítások” közötti szünetekben a zenész barátok (Villányi Péter – cselló és Román Iván – hegedű) a képek és szöveg hangulatához remekül illő, improvizációkkal tűzdelt zenével járultak hozzá a rendezvény ünnepi légköréhez. A megnyitó után könyvbemutatón, filmvetítésen és a fotográfiáról szóló beszélgetésen vehettek részt a meghívottak.

Fülöp Péter LÁTÓSZÖG című kiállítása június 3-ig tekinthető meg a győri VOKE Arany János Művelődési Ház galériájában (Révai u. 5-10.).

Molnár György
a Győri Fotóklub Egyesület és a GYAK tagja


2015.05.18