2118

Ne bánts!

A Győri Balett korhatáros táncjátéka

A Győri Balett – az ifjúság számára szóló premierként – május 14-én mutatta be a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban a Ne bánts! című korhatáros, 14 éven felülieknek ajánlott, súlyos témát boncolgató táncjátékát, mely a Fiatalok a Fiatalokért ifjúsági program keretén belül valósult meg. A program célja, hogy felkeltse a fiatalok érdeklődését a művészetek iránt, ugyanakkor rámutasson a korosztályra jellemző problémákra.

A Ne bánts! című előadás a családon belüli erőszak témáját dolgozza fel. Az utóbbi években egyre több szó esik erről a problémáról, de semmiképp se gondoljuk, hogy új jelenségről van szó, inkább a közfelfogás változott. Ma már egyre többen hallatják hangjukat a korábban magánügynek számító családi erőszak ellen.

A Győri Balett előadásának középpontjában egy kívülről boldog életet mutató család áll. Az első jelenetekben a zene, a jelmezek tarkasága a vidám, ártatlan gyermekkort eleveníti meg, az ajtók becsukódásával azonban előtérbe kerül a családfő erőszakossága, amelynek szenvedő alanya kezdetben csak az anya. A család harmadik tagja, a fiatal lány ugyan megpróbál segíteni, ő azonban beletörődve fogadja el sorsát. A történet nem áll meg itt, az apa erőszakossága hamarosan a lánya felé irányul. A megrontott gyerek szerencsétlenségét némán tűri az anya, aki jelképesen és szó szerint is álarcot húz az arcára, nem segít, nem akadályozza meg a szörnyűséget.

A jelenetek sora egyaránt nehéz a táncosok és a nézők számára is. A történet a darab végén nyitott marad, de fontos, főként a fiatalok számára, hogy a problémát feloldják magukban, ezért minden előadás végén beszélgetéseket tartanak, ahol a darab szereplői, pszichológusok és családsegítők bevonásával tesznek próbát a megoldás megtalálására. A táncjáték koreográfusa a nemrégiben Harangozó Gyula-díjat kapott Velekei László, az előadások a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban tekinthetők meg.

Galambos Krisztina
Fotók: Lakatos Krisztián


2015.05.15