Emilio és Esti Egyenleg koncert

Nyáresti koncertek a Széchenyi téren

Július 25-én este 19.30-kor a Fonogram-díjas Emilio fellépésére, 20.30-kor pedig a feldolgozás-dalokat játszó Esti Egyenleg együttesének koncertjére kerül sor Győrben a Széchenyi téren a Nyáresti koncertek összefoglaló elnevezéssel illetett zenei programok részeként.

Jellinek Emil, azaz Emilio 13 éves korában kezdett el érdeklődni a zene iránt, amikor nővére beleszeretett egy dobosba. Mivel sok időt töltött velük, egyre jobban kezdte érdekelni a hangszer. Néhány héttel később szülei meglepték egy dobfelszereléssel, 4 hónap múltán pedig már saját zenekarával koncertezett. Számtalan formációban dobolt és énekelt, 16 évesen már olyan nagy nevekkel játszott együtt, mint Szakcsi Lakatos Béla vagy Babos Gyula. Profi dobosként Emilio budapesti vendéglátóhelyeken zenélt, szabadidőközpontokban koncertezett, szinte minden magyarországi dzsesszfesztiválon fellépett, és külföldön is sikereket aratott. 4 évig játszott a bécsi Hotel Marriott-ban egy zenekarban. 2003. augusztus 18-án Emilio a siófoki Coca-Cola Beach House-on tartotta debütáló koncertjét. Amellett, hogy kiváló énekes és dobos is egy személyben, beat-box (szájdobolás) technikája nemzetközi szinten is egyedülálló.

Az Esti Egyenleg zenekar – újjászervezését követően – 2004 óta van jelen folyamatosan a győri könnyűzenei életben. A minden alkalommal, minden részletében 100 %-ban élő zenét 1 férfi, illetve 2 önálló és különböző női énekhang, illetve vokál teszi teljessé és harmonikussá. Az együttes kizárólag külföldi előadók slágereit játssza, jellemzően a ’80-as és ’90-es évekből válogatva, de természetesen a legismertebb, ’70-es évekből és napjainkból származó dalok is műsoraikon szerepelnek.
 

Fotó: Beledi Márta (Facebook/Hellogyor)

2014.07.15