1887

22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Képriport a Millenáris Parkból

413 program közül válogathattak a Millenáris Parkba kilátogatók az április 23. és 26. között zajló 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. Mintegy félszáz kiváló külföldi íróval, s félezer hazai és határon túli magyar íróval, tudóssal, művésszel találkozhattak az érdeklődők. Több, mint 30 ország állított standot és küldte el szerzőit Budapestre, akik közül többen új magyar nyelvű kötettel is bemutatkoztak.

A kortárs irodalom egyik legjelentősebb alkotója, az amerikai Jonathan Franzen is jelen volt, akinek világsikert arató regényei Magyarországon is népszerűek. A műveit gondozó Európa Könyvkiadó a Diszkomfortzóna című önéletrajzi műve magyar kiadásával várta a szerzőt.

A rendezvény nemzetközi rangját mutatja, hogy a világ és Európa könyvkultúráját meghatározó két szervezet, az International Publishers Association és a Federation of European Publishers vezető tisztségviselői a fesztiválon tartották közös szakmai konferenciájukat, konzultálva a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése Elnökségével.

Tizenöt évvel ezelőtt, az Európai Unió elnöki tisztét akkor betöltő Franciaország javasolta, hogy szervezzenek Budapesten egy fesztivált a pályakezdő írók bemutatkozására. Azóta az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválja a könyvfesztivál elengedhetetlen részévé vált. Hogy ez a rendezvény milyen sokat segít egy-egy sikeres írói pálya elindításában, jól példázza, hogy hazánkat olyan fiatal írók képviselték, mint Dragomán György, Grecsó Krisztián, Szvoren Edina, vagy az azóta Európai Irodalmi Díjjal is elismert Horváth Viktor. Idén Mán-Várhegyi Réka mutatkozott be.

2015-ben a magyar könyvkultúra, a szervezett magyar könyvpiac 220 éves jubileumát is ünnepeljük. Az MKKE szakmai konferenciájának is helyet adó, a magyar könyvkultúra több, mint kétszáz évét felidéző, reprezentatív, 100 m2 alapterületű standon az Országos Széchényi Könyvtár kamarakiállítás keretében mutatta be a magyar könyvpiac legendás cégeit, tulajdonosaikat, a magyar könyvkiadás fejlődéstörténetét a 18. század végétől a rendszerváltozásig. Idén is gazdag programmal várta látogatóit az első könyvfesztivál óta működő, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete által szervezett, évente közel kétezer szakmabélit megmozgató Könyvtáros Klub.

 

A gyermekkönyvkiadók összefogásával megvalósuló Gyermek(b)irodalom, ahol mesemondás, bábelőadás, koncert és közös éneklés, felolvasó- és papírszínház, játszóház, vetélkedő, könyvbemutató fogadta a gyerekeket és szüleiket, a leglátogatottabb helyszínként az olvasás szeretetére igyekszik ráébreszteni a legifjabb vendégeket.

A könyvfesztivál idén is – akárcsak az elmúlt huszonegy alkalommal – a kerek születésnapjukat ünneplő jeles magyar írók Születésnapi Irodalmi Szalonjával zárult. Sokakat köszönthettek, hiszen Nemeskürty István és Vitányi Iván a 90., Csoóri Sándor, Réz Pál és Sándor Iván a 85., Bertók László, Tőzsér Árpád és Vekerdy Tamás a 80., Vathy Zsuzsa a 75., Kovács István és Szörényi László a 70., Csordás Gábor, Esterházy Péter, Kulcsár Szabó Ernő, Rakovszky Zsuzsa, Szilágyi Ákos és Vámos Miklós a 65. életévét tölti be 2015-ben.

Fotók és videó: Csendes Richárd


2015.04.27