2600

Az év kiállítására készülnek

Előzetes gróf Batthyány Gyula kiállításához

A győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum lesz az első közgyűjtemény, ahol Batthyány Lajos, az első felelős magyar kormány kivégzett miniszterelnöke dédunokájának művészi munkásságát eddigi legteljesebb körben bemutatják május 8. és augusztus 31. között.

Április 21-én volt a Rómer Múzeumban az a sajtótájékoztató, melyen Grászli Bernadett, az intézmény igazgatója és Fekete Dávid alpolgármester lelkesedéssel számolt be az előkészületekről, a hatalmas anyag befogadásához, s méltó bemutatásához elengedhetetlenül szükséges átalakításokról. A kiállításon látható – többségükben magángyűjteményekből származó – 150 képből néhány kivételes alkotás már megérkezett a múzeumba, néhányat pedig éppen a sajtótájékoztató alatt csomagoltak ki az intézmény munkatársai. A május 8-án nyíló és augusztus 31-ig látható kiállítás művészi értékét talán az a tény is bizonyítja, hogy 3 milliárd Ft-ra biztosították.

Gróf Batthyány Gyula nevét – nemesi származása okán – 1945 után gyakorlatilag kitörölték a hazai művészettörténetből. „Minden nemzedéknek megvan az a felelőssége, hogy kijavítsa, amit az elődök elrontottak. Számunkra sok feladatot ad, hogy több életmű lett bűnösen és méltatlanul tönkretéve” – fogalmazott Molnos Péter művészettörténész, aki a Kieselbach Galériában rendezte ez év tavaszán a Batthyány Gyula művészetét eddig legátfogóbban bemutató kiállítást. Szerinte Batthyány Gyula művészete a Scheiber-tárlattal indított ’igazságszolgáltatás’ sorozatba illeszkedik, amely a korábban lenézett vagy elhanyagolt művészeknek kíván utólagos elégtételt adni.”.

Molnos Péter Gróf Batthyány Gyula festészetét átfogóan elemző szépséges könyvet is írt, melyben megismerhetjük a különleges művész életrajzát, pályafutását csaknem százötven színes reprodukció és több, mint kétszáz korabeli dokumentumfotó kíséretében. A kötet egyben a festő munkásságát bemutató Kieselbach Galéria, valamint a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum tárlatának katalógusa is.

Egy szó, mint száz: meg kell nézni ezt a hihetetlenül érdekesnek ígérkező kiállítást!

Molnár György művészetbarát,
a Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség (GYAK) tagja


2015.04.23