1443

„A boldogság keresése az emberi lét egyik alapvető célja”

Március 20. – A boldogság világnapja

Mindenki a boldogságot keresi. De mi is a boldogság? Talán egy boldog pillanat az életünkben, egy boldog érzés? Hajszoljuk, kutatjuk, keressük egész életünkben. A boldogságot mindenki másképp akarja elérni, mindenkinek mást jelent a boldogság. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének 2012. június 28-i közgyűlésén döntöttek arról, hogy ezentúl minden év március 20-án tartják A boldogság világnapját.

A kezdeményezés célja, hogy felhívja az emberek figyelmét: nemcsak a növekedési számok és a gazdasági értékek a legfőbb mutatók, az emberek elégedettségét más feltételek is befolyásolják, és élhet valaki boldogan úgy is, ha nagyon kevés pénze van. Az ENSZ felszólította az országokat, hogy mindegyikük a megfelelő módon ünnepelje meg ezt a napot.

A boldogság nemzetközi napjának ötlete a kis himalájai buddhista királyságtól, Bhutántól származik. Az ázsiai ország 2008-ban a világon elsőként vezette be és rögzítette alkotmányában a bruttó nemzeti boldogság fogalmát lakosai jólétének mérésére, mondván, hogy az többet elárul, mint a bruttó hazai össztermék, a GDP. Kilenc tényezőt állítottak fel, amely alapján a nemzeti bruttó boldogságot számítják: 1. az ország mentálhigiénés állapota; 2. oktatás; 3. időgazdálkodás; 4. ökológiai folyamatok; 5. kulturális folyamatok; 6. közösségi élet; 7. egészségügy; 8. általános életszínvonal; 9. kormányzat.

A boldogság kimeríthetetlen témája a verseknek, regényeknek, zenei műveknek, festményeknek. A boldogság fogalmának hosszú és gazdag története van. Minden korban mást gondoltak róla, különösen sokféleképpen értelmezték a filozófusok. Ha van is a boldogságnak egyetlen helyes definíciója, akkor is be kell látnunk, hogy azt megtalálni egy rendkívül összetett feladat.

Mi kell a boldogsághoz? Célok, melyek megoldásra várnak! Akadályok, melyek arra várnak, hogy legyőzzük őket. Szeretet és hit, hogy mindig legyen kitartásunk!

„A világ minden szeretete a tiéd lehet, de ha te úgy döntesz, hogy boldogtalan leszel, boldogtalan maradsz. Pedig lehetsz boldog, végtelenül boldog minden ok nélkül – mert a boldogtalanság és a boldogság a te döntésed.” (Osho 

Nagy Mária


A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2015.03.20