1166

Kocsis+Zongora

+Audi

Nagy várakozás előzte meg a Győri Filharmonikus Zenekar március 13-i koncertjét. Ezen az estén sztárvendéget vártunk, hiszen Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth-díjas zongoraművész fellépése a Sándor János bérlet egyik legszebb estéjét ígérte. Ugyanakkor, aki figyelemmel kísérte a filharmonikusok híreit, a honlapon talányos mondatot olvashatott: nagy bejelentést készülnek tenni. Így aztán tényleg kíváncsian vártuk az estét.

A Richter Terem ünnepi pompával várta a látogatókat. A színpadot nemzeti színeinkben pompázó virágkompozíciók szegélyezték, a sajtó képviselői nagy számban jelentek meg; kamerák, fényképezőképek sokasága jelezte, hogy itt valóban nagy dolog van készülőben. Hét órakor bevonultak a muzsikusok, elcsendesedett a közönség, és a műsorközlő társaságában hárman léptek a színpadra: Balogh Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, dr. Thomas Faustman, az Audi Hungária Motor Kft. ügyvezető igazgatója és Füke Géza, a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatója. A díszvendégek ünnepélyes keretek között arról tájékoztatták a koncert hallgatóságát, hogy a Győri Filharmonikusok és az Audi együttműködési támogatást kötött három éves időtartamra. Mint dr. Thomas Faustman elmondta, az Audi számára a társadalmi szerepvállalás magától értetődő, s most erősíteni kívánják a kapcsolatot egy olyan művészeti csoporttal, amelynek értékrendje hasonló az Audiéhoz: innováció, magas minőség és team-munka. Ezek az alapelvek a gazdaságban és a művészeti életben is fejlődést hoznak, kiemelkedő eredményekre sarkallnak. S ami igencsak fontos – ez az eredményesség mindkét területen Győr hírnevét öregbíti. Balogh Zoltán miniszter rövid beszédében hangsúlyozta a mecenatúra fontosságát, s felhívta a figyelmet arra, hogy az ilyen példaértékű kezdeményezések örömmel kell, hogy eltöltsenek bennünket. Arra kell törekednünk, hogy az iparosodottabb nyugati régiók eredményeit élvezhessék, és hasznosíthassák az ország más területei is, s aztán ebbe az irányba tovább léphessenek ők is. Harmadikként Füke igazgató úr szólt, aki megköszönte az Audi támogatását. Magas minőségű, elkötelezett munkát ígért. A ceremónia befejezéseképpen egy karmesteri pálcát ajándékozott Faustman úrnak. Megígérte, módot teremtenek arra, hogy kipróbálhassa, milyen az, ha valaki nem az Audit kormányozza, hanem egy filharmonikus zenekart irányít.

Az ünnepség véget ért, és színpadra léphetett Kocsis Zoltán. Előadásában Szergej Rahmanyinov II. (c-moll) zongoraversenyét, op. 18. hallhattuk. A mű a szerző legnépszerűbb darabjainak egyike, amely egy mély alkotói válság után született. Rahmanyinov 1895-ben, 22 évesen fejezte be d-moll szimfóniáját, melyet két évvel később Szentpéterváron be is mutattak. De a mű csúfosan megbukott, a komponista majdnem három évig semmit sem írt. Végül Rahmanyinov egy Nyikolaj Dal nevű moszkvai specialistához fordult segítségért, aki hipnózissal és autoszuggesztióval kezelte, sikerrel. Megszületett az a mű, amit ezen az estén hallhattunk. Rahmanyinov megosztó zeneszerző. A zeneértők vagy nagyon szeretik vagy egyáltalán nem. A nagyközönség azonban ezt a művét általában hálásan fogadja. Túláradó érzelmek, dallamosság, nagyszerű hangszerelés, zenei virtuozitás. Aki nem játszik zongorán, az nem is tudja elképzelni, miféle hangszeres tudás szükségeltetik a darab előadásához. Kocsis Zoltán a legavatottabb magyar Rahmanyinov előadók egyike. Látszólag játszi könnyedséggel táncolnak ujjai a billentyűkön, ugyanakkor elkerüli az öncélú, hatásvadász gesztusokat. Rahmanyinov, a zongora, a zenekar, a karmester és Kocsis egységet alkot. A szólista olykor fejet hajt, lemond vezető szerepéről; a koncert legemlékezetesebb pillanata számomra az volt, amikor a harmadik tételben a cintányér és a zongora hangjai összecsengtek, valami gyönyörű harmóniát alkotva.

A második műsorszám Beethoven V. (c-moll) szimfóniája volt, amelyet közkeletű néven „Sors” szimfóniaként ismerünk. Beethoven az Eroica után hamarosan belekezdett az V. szimfónia komponálásába, ám váratlanul abbahagyta ezt a munkát. A mű koncepciójának végérvényes kialakítása hosszan tartott. Beethovennek a c-moll szimfónia első ütemeihez fűzött szavait – „Így kopog a sors az ajtón” – legendák kísérik. Valószínűleg nem tévedünk, ha úgy véljük, hogy ebben a művében valóban az emberi akaratot, a sorssal vívott küzdelmet örökíti meg. Egyszerűség, tömörség, repetíciók, komor, ünnepélyes hangzás… aztán a finálé a maga diadalmas C-dúr hangnemével, menetelésszerű ritmusával, elsöprő lendületével feloldást hoz és győzelmet ígér.

A közönség hosszan tartó tapssal köszönte meg ezt az igazán szép estét. Bízunk benne, hogy a szponzori támogatásnak köszönhetően jelentősen javulni fognak a Győri Filharmonikus Zenekar működésének feltételei. Azt csak remélni merjük, hogy ebből kerül valami kisebb összeg a közönség kényeztetésére is. Talán sikerül javítani az erkély levegőztető berendezésén, és kerül néhány asztalka vagy pult, ami mellett kényelmesebben elfogyaszthatók az emeleti büfében vásárolt frissítők.

Berente Erika


A képek a Győri Filharmonikus Zenekar engedélyével kerültek felhasználásra.

2015.03.16
18