A dal, amely az előadót is megfiatalítja

SzaSzi interjúja Lecsóval, azaz Leskovics Gáborral

lecso

A Pál Utcai Fiúk zenekarból jól ismert Leskovics Gábor Velem címmel ad koncertet 2024. április 18-án a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér jóvoltából a belvárosban, a Kisfaludy Károly Könyvtár rendezvénytermében. Kíváncsiak voltunk, milyen dalokkal érkezik, de még másra is.

Lecsó még tizenéves korában, 1983-ban alakította a Pál Utcai Fiúk együttest, ami a mai napig is állandó szereplője a legtöbb fesztiválnak és klubnak Magyarországon. A 2000-es évektől a Kispál és a Borzban is állandó vendégként szerepelt, részt vett a dalok alkotásánál, majd 2005-től Lovasi Andrással együtt megalakították a Kiscsillag zenekart, amelynek oszlopos tagja és dalszerzője. Ilyen hatalmas termésből bármi felbukkanhat az estén, sőt „bekiabálni is ér”.

Facebook-oldaladat nézve az embernek az a benyomása, hogy nincs fesztivál Pál Utcai Fiúk nélkül. Már a tavasz is elég mozgalmas. Mi újság a PUF háza táján?

Szerencsére vannak fellépések, nem panaszkodunk, mindig van annyi közönségünk, hogy megengedhessük magunknak ezt a lassan luxusnak számító dolgot, hogy élőben koncertezhessünk. Ezzel együtt alig várjuk, hogy jöjjön a nyár, amikor megindulnak az országos fesztiválok. Van jó néhány, ahol már a kezdetek óta törzsvendégnek számítunk, mint pl. a Fishing on Orfű, de vannak újak is. Azt kívánom, legyen minél több koncert.

Győrbe egyszemélyes előadással érkezel, a címe Velem. Mire számíthat a közönség? Milyen dalokat hozol?

Sokszor jött már olyan felkérés, hogy játsszak egyedül dalokat, például olyan helyeken, ahová nem fér be az egész zenekar. Régebben ezeket mindig elutasítottam, mert nekem nagyon kell az a biztonság, amit a többiek adnak nekem. Nem volt elég önbizalmam ehhez, de a pandémia alatt megváltozott a helyzet. A többhavi bezártság alatt már nagyon nem tudtam magammal mit kezdeni, ezért kitaláltam, hogy a pincénkből csinálok közvetítést, ez vasárnap esténként ment élőben azzal a címmel, hogy Lecsó megmutatja… ami mindig más befejezést kapott. Ebből állt össze a VELEM, legalább egy tucat adás született, szerették, én is élveztem. Amikor véget ért ez a rendkívüli helyzet, akkor kisebb helyeken megpróbálkoztam vele, azután beindult a dolog. Most már több önbizalommal állok ki egyedül.

A műsor gerincét a saját zenekarom (PUF, Kiscsillag) dalai adják, természetesen lesz összekötő szöveg, egy-két történet ezekkel kapcsolatban, azt is örömmel veszem, ha a közönség kér tőlem dalokat. Ezenkívül van egy-két olyan magyar kedvenc, amelyeket szerintem méltatlanul kevesen ismernek, ezekből is adok elő. A műsorlista megvan, de szeretem, ha az előadás dinamikus, ha a közönség aktív, és kér dalokat.

Mi a tapasztalatod: nagyszínpadon, kis klubban, vagy akusztikusan működnek jobban a PUF-dalok?

Mind a három jól tud működni, hiszen másképpen adjuk elő. Nagy színpadon nagyobbak a gesztusok, ott a bulit várják tőlünk, ezért mozgalmasabb dalokat válogatunk, míg egy akusztikus koncert nyilván több meghittséget igényel. Szerencsére rengeteg van, amiből lehet válogatni. Az önálló koncerteken eleinte én is izgultam, hogy vannak-e annyira izgalmasak ezek a dalok, hogy egy szál gitárral megszólaljanak, de azt tapasztaltam, hogy így a daloknak másik arca kerül elő, és ilyenkor jobban összpontosul a figyelem a szövegre. Egy jó dal, az olyan, mint egy gyönyörű nő, más-más öltözetben is mutatós, jól áll neki az otthoni melegítő és a nagyestélyi is. Játszottuk már szimfonikus zenekarral is, ami a hangszerelés egyfajta csúcsa volt, egy szál gitárral pedig az ének, a szöveg dominál jobban.

Tavaly 40 éves volt a zenekar. Egy 30-40 évvel ezelőtti dal mennyire állja meg a helyét manapság?

Nagyon kevés olyan dalunk van, amelyek nem állták ki az idő próbáját, azok ki is koptak a műsorból. Amiket játszunk, azok a mai napig működnek, egy koncerten az is mindig kiderül, hogy egy új és egy régi mennyire megfér egymás mellett. Egy tizennyolc évesnek esetleg azért tetszik egy régebbi dal, mert azt én is annyi idősen írtam, és az akkori érzéseimről szól, egy 58 évesnek meg talán azért, mert visszahozza a régi koncertek hangulatát, újra 18-nak érezheti magát. Sőt az előadót is megfiatalítja, mert amikor játszom, én is annyinak érzem magam.

A legjobb dalok hogyan születnek?

Én nehezen tudok kényszerből írni, és konkrét téma sincs előttem. A legjobb szövegek maguktól jönnek, mondjuk egy séta közben néhány sor, aztán később még újabb sorok, ötletek, szóval a dal írja önmagát. A hangulatok, érzések vezetnek, ilyenkor már hallom a zenét hozzá. Amikor otthon leülök, előveszem a gitárt, és ezt a kis vázlatot megpróbálom szépen felöltöztetni. Van, hogy nem tetszik a hozzá írt zene, olyankor szoktam a zenekar segítségét kérni. Az nagyon csodálatos érzés, mikor olyat tesz hozzá egy szerzőtárs, amitől a dal sokkal jobb lesz, mint aminek én gondoltam előtte!

Egy negyvenéves zenekar még milyen kihívásokat talál, milyen céljai vannak?

Pontosan ugyanazok, mint negyven éve. Ha magunknak kívánhatok, akkor új dalokat és sok koncertet szeretnék, ez tartja életben a zenekart.

2024. április 18-án (csütörtök), 17 órakor a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében Leskovics Gábor Velem címmel ad koncertet. A rendezvényre a belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött! A részleteket a győri könyvtár honlapján is megtalálják.

SzaSzi

2024.04.16