A német katonai szerelvények oldaláról nem egyszer a Kirándulás Párizsba, míg a franciákét a Kirándulás Berlinbe felirat ékesítette. A politikusok szemforgatóan a haza védelméről beszéltek, leplezve hódító szándékaikat: a Szent Hazát a sátánian gonosznak kikiáltott ellenség fenyegeti. Hamarosan kiderült azonban, hogy a politikusok és hadvezérek derűlátása légvárakra épült. Az egyszerű katonák egy másik valósággal találták magukat szemben, ahol minden kilátástalan, el kellett dobni a megalapozatlan bizakodás rózsaszínű világát, s fel kellett cserélni a gránátrobbanások, ágyútűz, halálba vezető roham kegyetlenségével. A háború poklát így festi le Gyóni Géza Csak egy éjszakára… című költeménye:

„Csak egy éjszakára küldjétek el őket; / Gerendatöréskor szálka-keresőket. / Csak egy éjszakára: / Mikor siketitőn bőgni kezd a gránát / S úgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák, / Robbanó golyónak mikor fénye támad / S véres vize kicsap a vén Visztulának.”

Az elmúlt évben, 2014-ben volt az első világháború kitörésének centenáriuma, de a hadiállapot négy évig tartó periódusa bőven szolgáltat olyan aktualitással, mely az ismétlődő megemlékezéseket indokolttá teszi. Így került képbe a Honvéd Hagyományőrző Egyesület, mely főként a két nagyháborúra fordítja figyelmét, él a kiállítások, előadások adta lehetőségekkel, igyekszik minél több – az eseményekkel kapcsolatos – tényt feltárni, felkutatja és őrzi a háborús relikviákat.

Március 5-én került sor a Volt egyszer A Nagy Háború című kiállítás megnyitójára Szabadhegyen, a József Attila Művelődési Házban (Móra park 1.). A tárlatot Géber Gábor, a Győri Honvéd Hagyományányőrző Egyesület alelnöke nyitotta meg. Ezt követően ismert katonanóták dallamai szálltak az éterbe a Talpasok Karának „ajkáról” ritmusos hangszerkíséret közepette.

Kosztolányi sorainak üzenete versfelolvasás útján gondolkodtatott el, melyet a Honvéd Hagyományőrző Egyesület képviselőjének szavai követtek. Szó esett arról, hogy az első világégés egy kíméletlen, az ellenség totális megsemmisítését célzó háború volt, amelynek elnevezése folyamatosan módosult. A köztudat először Nagy háborúnak keresztelte el, később ragasztották rá a világháború címkét, majd az újabb – még borzalmasabb – világégés után tett szert a hírhedt I. világháború elnevezésre.

Mi újat hozott az 1914 és 1918 közötti időszak a gyilkolás gépezetében? Tömegessé vált a géppuska alkalmazása; ekkor indult hódító útjára a tank; ekkor dőlt el, hogy a levegőben a Zeppelinek és a repülőgépek párviadalában az utóbbi „vitte el a pálmát”, s egyben a jövőben soha nem látott borzalmak alapját vetette meg; itt vált lehetővé, hogy emberlakta településeket romhalmazzá változtassanak. Napjaink egyik időzített bombájának, a mérges gázok használatának is ekkor történt meg a „nyitánya”.

Bár a második világégés nagyságrendekkel múlta felül elődjét, nem szabad elfeledkezni arról, hogy Európa földrajzi térképét a háborút követő békerendszer gyökeresen átrajzolta, s bár ez módosult 1945 után, és politikai átrendeződés következett be, de a térkép időtállónak bizonyult, s alapjában jelölte ki a rövid XX. századnak mondott epocha kereteit. A háború nemzetek sorsát, jövendőjét határozta meg, megítélésénél számos aspektust vehetünk számításba, a kiállítás az emberi tényezőre fordítja a figyelmet.

Minden stratégia megvalósulásához elengedhetetlen a katonai vezetőség s azok végrehajtói közötti összhang. Miként bármely tehetséges rendező kudarcra ítéltetik a színpadon vagy a vásznon, ha színészgárdája nem osztja elképzeléseit, vagy a karmester sorsa a bukás, ha a zenekarból disszonáns akkordok „köszönnek vissza”, úgy a harcok kimenetele a közkatonai erőfeszítés – nem egyszer vakmerőségig menő heroizmus – nélkül nem fordulhat győzelemre, ezért minden háborús felelősség firtatásán túl el kell ismerni az emberi teljesítményt is.

Ezen a téren katonafiainknak nincs szégyenkeznivalója, tevékenységüket a legnagyobb elismeréssel kell illetni. Ezt teszi a Honvéd Hagyományőrző Egyesület is, amely méltó megemlékezésükről gondoskodik. Az első világháborús helytállás – a háború kimenetelétől függetlenül – tovább gyarapította a magyar katonák hírnevét. A magyar történelemben – jelképesen szólva – „Mars gyakran páncélt öltött”. Hunyadi vitézei, a török kor végvári harcosai, Rákóczi kurucai, Kossuth apánk katonái vérükkel pecsételték meg a magyar hadtörténet dicsőséges lapjait, miközben más népek szabadságért vívott küzdelmeiből is kivették a részüket, legyen az az olasz egységért folytatott fegyveres mérkőzés vagy az észak-amerikai rabszolgaság eltörléséért vívott polgárháború.

Közülük kiemelendő a III. Károly császár 1734-ben felállított győri 19. gyalogezrede, melynek emléktábláját a Győri Székesegyház falán állították 1927-ben. Ez részben győri állomáshelyi katonai alakulat volt, amelynek az első világháborúban IV. Károly király volt az ezredtulajdonosa. Ebből az ezredből nem estek fogságba katonák!

Napjainkban látott napvilágot Dr. Bedécs Gyula nyugdíjas középiskolai tanárnak az első világháborúval kapcsolatos újabb kötete, gazdagítván az érdeklődő olvasóközönség ismereteit.

A megnyitó zárásaként stílszerűen a békevágyat megszólaltató zenei költemény részletével búcsúztak a résztvevők, majd lehetőség nyílt a kiállított tárgyak tüzetesebb szemlevételére: háborús képeslapok, a honvédségből végképp elbocsátó papír, katonakórház, ütközet utáni táj, páncél, gázálarc, hadihajó – hogy csak néhány példát említsünk a gyűjteményből. Aki pedig a teljes kiállítási anyagra kíváncsi, március 27-ig tekintheti meg a tárlatot a József Attila Művelődési Házban hétköznaponként 10 és 16 óra között.

Csiszár Antal
Fotók: Bárány Zsolt 

Fotógaléria: Volt egyszer A Nagy Háború – kiállítás

35 kép