Így gondolhatta ezt az ötletgazda David Eggers, majd a forgatókönyvet megíró John Krasinski és Matt Damon, végül pedig (nem számítva a producereket és a megvalósító stúdiót) 2012-ben az egészet filmmé rendező Gus Van Sant is. Az Ígéret földje témájával 2010-ben foglalkozott már Josh Fox egy dokumentummoziban Gasland címmel, Van Sant filmje pedig egy finomabb, több rezonáns hangot felvonultató dráma keretei között beszéli el azt a keresztes hadjáratot, amelyet a korrupt energiaiparral, és különösen egy vitatott földgázfúrási technológiával szemben vívnak a kisemberek.

A gazdaságilag depressziós mezőgazdasági közösség szereplésével gyászos portré tárul a néző elé, megidézve egy veszélyeztetett módját az amerikai élet mikrokozmoszának. A filmet természetesen már a bemutatása előtt támadások érték az energetikai vállalatok képviselői felől, ám ami érdekesebb, többen rámutattak az Ígéret földje finanszírozói mögött álló Egyesült Arab Emírségekre, amely a világ harmadik legnagyobb olaj-exportőre, s amely akkoriban hollywoodi filmek mögé „bújva” támadta az amerikai gázkitermelést. No comment.

Az Ígéret földje története szerint Steve Butler (Matt Damon) kollégájával, Sue Thomasonnal (Frances McDormand) kerül McKinley gazdasági válság sújtotta kisvárosába. Nagyon úgy fest, hogy az itt élők elfogadják majd talajfúrási jogi ajánlatukat, mert nagy szükségük van a felkínált pénzre. Ám az elismert helyi tanár, Frank Yates (Hal Holbrook) felveti, hogy a közösség együtt döntsön az ügyben, amikor pedig Dustin Noble (John Krasinski), a dörzsölt környezetvédelmi aktivista is felbukkan a színen, még nagyobb lesz a tét a befektetők és a helyiek számára.

A film ismét kitűnő terep annak a Matt Damonnak, aki minden mozijában „úgy tesz”, ahogyan mindenki más tenne a helyében, és aki ugyan soha nem hívja fel magára különösen a figyelmet, de soha nem is hibázik a szerepeivel. Damon régóta remek kapcsolatot ápolt Gus Van Santtal, hiszen korábban a Good Will Huntingban és a Gerry-ben is együtt dolgoztak, ráadásul a furcsa nevű rendező kezei között remekül érvényesül a történet karakterisztikájához illő, valódi érzéseket hordozó ábrázolásmód.

Az Ígéret földje amúgy kimért, óvatos film, amely nem emeli fel a hangját, csendességével mégis képes tökéletesen kifejezni a témából eredő aggodalmait. Linus Sandgren operatőr képei ünnepélyesen gyönyörű képet festenek a földutakról, a nyílt mezőkről, a düledező házakról, Danny Elfman zenéje pedig hangulatában erősíti az elmondottakat. Az Ígéret földje a 2013-as Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Arany Medve-jelölést kapott, a nemzetközi zsűri díját pedig végül sikeresen el is hódította. Akárcsak Dávid a győzelmet Góliát ellenében.

Szilvási Krisztián