1771-től Tatán, Veszprémben, Nagy-Károlyban tanított. 1776-ban Nyitrán teológiát, majd 1777-től Bécsben rajzot és műépítészetet tanult. 1778-ban Nagyváradon pappá szentelték, 1778-tól 1780-ig Nagyváradon a nemzeti iskolánál rajztanár volt. 1781-ben lemondott állásáról, többfelé nevelősködött. 1783 végétől 1784. május 1-jéig Pozsonyban a Magyar Hírmondó szerkesztője volt.

1784 tavaszán Győrbe jött, azzal a szándékkal, hogy sorozatban adja ki a régi és új magyar irodalmat. Rájnis József – aki már 1773-tól a városban élt, és hitszónoklatot tanított a győri főiskolán – fogadta be otthonába, és nevelői állást szerzett neki. A továbbiakban Révai kisebb megszakításokkal majd tizenkét évet töltött a városban. 1786-87-ben kiadta Faludi „Költeményes maradványait”. Közben ellentétbe került a győri papokkal, s ezért 1787-ben Pozsonyban folytatta munkáját. Ebben az évben jelentette meg Orczy költeményeit, majd saját verseit. 1788-ban Faludi „második még jobbitatott” kiadásával, majd 1789-ben Barcsay és Orczy költeményes kötetével zárta sorozatát.

Pozsonyból 1787-ben visszatért Győrbe, hogy elfoglalja állását a rajziskolában, ahol rajzot, mértant, építészetet, földrajzot és géptant tanított. Az elkövetkező években költői, fordítói, nyelvészeti munkássága mellett az iskola és a Tudós Társaság ügye határozta meg tevékenységét. A barokk stílusban épült iskola épülete a Megyeház utcában – ma Liszt Ferenc utca – a 6-os szám alatt állt. A földszinten a tanítók laktak, s ugyanitt volt egy osztályterem is. Az emeleten volt Révai Miklós lakása.

1787 őszétől dolgozott a Győri Királyi Nemzeti Főbb Rajzoló Iskola tanáraként. A Teleki grófok pártfogására a helytartótanács küldte Győrbe az iskola szervezésére. Révai elkészítette a tanításhoz szükséges elemi rajzmintákat, melyeken magyar nyelvű, szakszerű feliratok voltak. Saját tankönyveiből többet az iskola rendelkezésére bocsátott. Lelkesedését bizonyítja, hogy amikor 1790-ben a korona Bécsből Budára tartván Győrben töltött egy éjszakát, Révai az ünnepségek egyik szervetője volt.

Győrött Révai Miklós új pártfogót talált Fengler József osztrák kegyesrendiből lett püspök személyében, aki Révait megszerette, segítette, és őt a pápa engedélyével 1794-ben fölvette a győri egyházmegyébe. (Ekkor vette föl Miklós neve mellé a János nevet.) 1796-ban Bécsbe ment, ahol az esztergomi gimnázium költői osztályának tanárává nevezték ki. 1799-ben Komáromba költözött, itt megromlott egészsége miatt 1800-ban nyugdíjazását kérte. A nyarat Füreden és Rátóton töltötte. Ezután kosztosokat tartva tengődött, majd ismét Bécsbe ment, ahol a könyvtárak és jótevőinek házai nyitva álltak előtte. Hivatalt nem vállalt, csak Grassalkovich herceg unokáját, Forgách gróf leányát oktatta a magyar nyelvre. Széchenyi Istvánt is oktatta rajzra. 1802-től a pesti egyetem magyar nyelv és irodalom tanára volt.

Szabadelvű vallási nézetei miatt sok üldözésben részesült. Mint költő, az időmértékes verselés egyik úttörője volt. Nyelvtudományi munkásságában nemzetközi viszonylatban is először – Grimmet is megelőzve – a nyelvi jelenségek vizsgálatára a történeti módszert alkalmazta. 1802-től a helyesírás alapkérdéseiben éles harcot folytatott Verseghy Ferenccel és híveivel, akik elvetették a szóelemző módszert. Több nyelven beszélt.

Ő kezdte először tudatosan tanulmányozni a nyelvi emlékeinket, elsősorban a Halotti beszédet. Az Elaboratior grammatica Hungarica című háromkötetes műve az 1800-as évek elején a magyar nyelvtudomány legkorszerűbb összefoglalása volt. 1807-ben megjelentette a Magyar szép toll című gyűjteményét, amely a magyar stilisztika alapvetése. Már 1790-ben foglalkozott a Magyar Tudományos Akadémia megszervezésének tervével. 1807-ben halt meg Pesten. Szobra a Magyar Tudományos Akadémia homlokzatát díszíti.

Nagy Mária

Forrás: Magyar életrajzi lexikon, wikipedia.hu

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.