Bajomi Nagy György a különdíjas
Kedden délelőtt, immár harmadik alkalommal adták át a Thália Színházban a Thália Humorfesztivál díjazottjainak elismeréseit: a zsűri különdíját ebben az évben Bajomi Nagy György színművész, a szombathelyi Weöres Sándor Színház érdemelte ki A hülyéje című bohózatában nyújtott teljesítményéért.
Február 11-e és 15-e között harmadik alkalommal rendezték meg a Thália Humorfesztivált: öt nap alatt tizenegy előadást láthattak az érdeklődők. A válogatásában idén a Kultúrbrigád és Laboda Kornél rendező, dramaturg vett részt.
A produkciókat több kategóriában öttagú zsűri értékelte: Goda Krisztina filmrendező, Szily Nóra műsorvezető, újságíró, Fodor Annamária színésznő, Bus István újságíró és a közönség soraiból kiválasztott Majdik Zoltán voltak az ítészek.
A zsűri különdíját ebben az évben Bajomi Nagy György színművész érdemelte ki a Weöres Sándor Színház A hülyéje című bohózatában – rendezte Réthly Attila – nyújtott teljesítményéért.
A legjobb nagyszínpadi előadás díját a Pécsi Nemzeti Színház Hitchcock filmes adaptációja, a 39 lépcsőfok nyerte el. Horgas Ádám rendezésében Köles Ferenc és Mikola Gergő mellett – akik ketten majd negyven szerepet alakítanak – Széll Horváth Lajos és Darabont Mikold játszik.
A legjobb stúdió produkció díját a Füge és az Orlai Produkció közös munkája: A csemegepultos naplója című előadásért Göttinger Pál rendező vehette át, és ugyanezért az előadásért Ötvös András színművész is kapott díjat. (Utóbbi a darab egyetlen szerepét alakítja, és ezt magával ragadó energikussággal és virtuóz módon teszi.)
Mind a legjobb női alakításért, mind a legjobb férfialakításért járó elismerést a Miskolci Nemzeti Színház Tóték című előadásában (rendező Béres Attila) szereplő színművészek kapták. Az előbbit Nádasy Erika Tótné megformálásáért, az utóbbit pedig Görög László Őrnagy-játékáért.
Weöres Sándor Színház