Mária út

László Dániel festőművész kiállítása

Február 20-án (pénteken) 18 órakor tartják László Dániel festőművész kiállításának ünnepélyes megnyitóját a Flesch Központban (Mosonmagyaróvár, Erkel F. u. 14.). László Dániel képei részeseivé tesznek bennünket annak a különleges élménynek, amelyet számára ez a zarándokút jelentett. 

Az ismerős vagy eddig ismeretlen tájak, helyek, azok hangulata, az általuk hordozott jelentés beavatnak akkori érzéseibe. Elmondják, megmutatják, amit velünk is láttatni és éreztetni szeretne, az egyedül megtett út lelkében hagyott lenyomatát. Köszöntőt mond Bodó Zoltán atya, a Szűz Mária Királynő és Szent Gotthárd Plébánia plébánosa. A kiállítást Székely Zoltán művészettörténész, a Hansági Múzeum igazgatója nyitja meg. Közreműködik a Halmos László Énekegyüttes.
A tárlat március 9-ig látogatható a galéria nyitva tartási idejében: hétfőtől péntekig 16-19 óráig, szombaton 16-18 óráig.

2015.02.10