723

Európa Kiadó-koncert lesz a Millenáris parkban

MTI

Hosszú idő után először tart koncertet Budapesten az Európa Kiadó. A csaknem három és fél évtizede létező, kultikus zenekar február 20-án a Millenáris parkban játszik. Az Európa Kiadóban néhány szám erejéig bemutatkozik az egyelőre meg nem nevezett új tag, meghívott vendégként pedig Menyhárt Jenő zenekarvezető korábbi társa az URH-ból, a vele több legendás számot közösen jegyző Müller Péter Sziámi, valamint Krasznai Tünde énekes is színpadra áll.

A több, mint tíz évet New Yorkban élt, néhány éve hazaköltözött Menyhárt Jenő hosszú szünet után kezdett el újra magyar nyelvű dalokat írni; az Annak is kell című album 2013-ban jelent meg. Tavaly Jó lesz... ’84 címmel mai fiatal zenekarok készítettek lemezt az Európa Kiadó három évtizeddel korábbi dalai előtt tisztelegve. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Média Design tanszéke master képzése keretében az Európa Kiadó teljes történetét bemutató online, interaktív, digitális tér kialakítására irányuló nagyszabású projektet indított el.

Az underground csapat a feloszlott URH három tagjából, Menyhárt Jenőből, Kiss Lászlóból és Salamon Andrásból alakult 1981-ben, majd két év múlva leállt, és újabb két év szünet után folytatta. Sok tagcserén ment át, játszott itt két kultikus, azóta elhunyt gitáros, Dénes József (Dönci) és Gasner János is. Erőteljes zenéjük, szókimondó szövegeik, albumaik – elsősorban a Popzene (1987) és a Szavazz rám (1989) –, valamint koncertjeik óriási hatással voltak a nyolcvanas-kilencvenes évek magyarországi zenekaraira. Dalaik ma már rockzenei klasszikusok, köztük a Küldj egy jelet, az Igazi hős, a Popzene, a Szabadíts meg vagy a Romolj meg.

A zenekar jelenlegi felállása: Menyhárt Jenő (ének, gitár), Kirschner Péter (gitár), Másik János (billentyűsök), Darvas Benedek (billentyűsök, hegedű, trombita), Gyenge Lajos (dob), Fülöp Bence (basszusgitár).

Az Európa Kiadó fellépése előtt február 20-án a Millenáris parkban Mocskos idők címmel slam poetry estet tartanak, amelyen Kemény Zsófi, Pion István, Simon Márton, Horváth Kristóf „Színész Bob” slammer versel, kísérőzenekaruk a Bob és Bobék Orchestra lesz, amelyben Eged Márton basszusgitáron, Szarvas Dávid ütőhangszereken játszik.

Forrás: MTI

2015.02.08
2